Főoldal > Címke: 11. Kongresszus > találatok száma: 56
Ma zajlik az RMDSZ eddigi legnagyobb létszámú, feladatkijelölő kongresszusa
Ma zajlik az RMDSZ eddigi legnagyobb létszámú, feladatkijelölő kongresszusa
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Május 25-én, szombaton Csíkszeredában kerül sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség XI. Kongresszusára. A Csíkszeredai Sportcsarnokban zajló eseményt megelőzően Kovács Péter, a Szövetség főtitkára, kongresszusi biztosként eligazító sajtótájékoztatót tartott.


Szabó Ödön Bihar megyei képviselő
Szabó Ödön Bihar megyei képviselő
2013.05.25. | Bihar , 11. Kongresszus

Szabó Ödön Bihar megyei képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy 3 fajta üzenetet lehet megfogalmazni: egyet a román társadalom és a román politikum irányába, egyet a magyarországi társadalom és a magyarországi politikum fele, egy harmadikat pedig saját közösségünk számára. „A mi közösségünk és a Szövetség 24 éve küzd jogainkért eredményesen. Minden lépéssel előrébb haladunk és tudjuk, hogy közösségünk értékeli az igyekezetet, az eredményeket. A víz igazi ízét sivatagban érzi az ember: most érezzük, ellenzékben, hogy mit jelent ott lenni, ahol a döntéseket hozzák” – mondta a képviselő.


11. Kongresszus
11. Kongresszus
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Csíkszeredában megkezdődött az RMDSZ 11. kongresszusa. A sportcsarnokban 777 küldött, több mint száz meghívott van jelen – ez a Szövetség életében az eddigi legnagyobb kongresszus. 
A mai nap folyamán az RMDSZ új, módosított alapszabályzatot és programot fogad el.


Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke

„Sokszor elmondtuk, hogy milyen Európát akarunk mi, erdélyi magyarok, Most az elmúlt két év munkájával eljutottunk oda, hogy legfontosabb célkitűzésünket a többi európai kisebbségi közösséggel együtt fogalmazzuk meg. Azt akarjuk, legyen európai szabályozás a nemzeti közösségek jogairól, melyek kisebbségben élnek. Az európai állampolgári kezdeményezés által, egy millió aláírással fogjuk nyomatékosítani akaratunkat” – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke szerint helyt kell állni a jövő évi euróai választáson és ott kell lenni, ahol a döntések megszületnek, különösen most, amikor Európa átalakul, amikor új szabályok születnek, amikor az európai intézményeknek közelebb kell kerülni az állampolgárokhoz, amikor megalakulhat a régiók és közösségek Európája.


Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének köszöntője
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének köszöntője
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Állva tapsolta a kongresszus Borboly Csabát, Hargita megye Tanácsának elnökét, aki csupán néhány szóval üdvözölte a kongresszust:  „Nagyon jól esik, hogy itt lehetek Önökkel, nagyon jól esik, hogy itt vannak Önök”.


Programmódosítás
Programmódosítás
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Az RMDSZ programjának módosítását az új társadalmi kihívások és az Európai Uniós tagság által nyújtott lehetőségek mellett az tette szükségessé, hogy a népszámlás, illetve az Erdélyi Konzultáció eredményeinek feldolgozása nyomán korrekcióra van szükségünk ahhoz, hogy továbbra is a legjobban tudjuk szolgálni a magyar közösség érdekeit – hangsúlyozta Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes.

A program módosítását széleskörű konzultációk előzték meg. A folyamat során „abból indultunk ki, hogy minden erdélyi magyar jobb életre vágyik. Nekünk meg az a dolgunk, hogy ezt megteremtsük” – szögezte le Hegedüs Csilla.


Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere
2013.05.25. | 11. Kongresszus

A székely-magyar együttműködés szimbóluma, a csíkszeredai származású Erőss Zsolt és hegymászó társa Kiss Péter emléke előtt hajtottak fejet a kongresszusi küldöttek, Ráduly Róbert polgármester köszöntőbeszédében kezdeményezte, hogy az eseménynek helyet adó városi sportcsarnok felvegye Erőss Zsolt nevét. Csíkszereda és Csíkország üzenetét tolmácsolva, Ráduly Róbert hangsúlyozta, a napokban elhunyt Erőss Zsolt hite és ereje mutasson példát a két legfontosabb célkitűzésnek a kulturális és területi autonómia kivívásához. Ismertetve az elmúlt évek eredményeit, Csíkszereda polgármestere leszögezte, valóban van köszönni valónk egymásnak. Ráduly Róbert beszédének megkezdése előtt a székely zászlót elhelyezte a pulpitusra.
 


Victor Ponta, Románia miniszterelnöke, a Szociáldemokrata Párt elnöke
Victor Ponta, Románia miniszterelnöke, a Szociáldemokrata Párt elnöke
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Párbeszéd, tisztelet és együttműködés – ez a három jelszó, amelyet Victor Ponta, Románia miniszterelnöke, a Szociáldemokrata Párt elnöke köszöntőbeszédében többször is hangsúlyozott. Tételesen kitérve a regionalizáció, az alkotmány első cikkelyének módosítására, a székely zászló körüli problémákra, Victor Ponta minden esetben elmondta: a közös, minden félnek megfelelő megoldás híve. „Készen állunk, hogy együttműködjünk, szeretném hinni azt, hogy meg tudjuk oldani a konkrét és a szimbolikus problémákat is” – zárta beszédét Victor Ponta.


Markó Béla szenátor, a szenátusi frakció vezetője
Markó Béla szenátor, a szenátusi frakció vezetője
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Markó Béla, szenátusi frakcióvezető szimpatikusnak találta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének gesztusát, hogy székely zászlót helyezett a pulpitusra. Az RMDSZ szenátora két kifogást fogalmazott meg ennek kapcsán: egyrészt a lobogót később levették a szószékről, másrészt, mint mondta, a zászló eltakart valamit, amit soha, semmi nem takarhat el. „Ez a kis tulipán jelvény, amit a kezemben tartok, a garanciája annak, hogy a székely és a piros-fehér-zöld zászló loboghat, hogy a magyar himnusz, a székely himnusz elhangozhatott és elhangzohat ezután is. Ez a garanciája annak, hogy együtt lehetünk, ez a garancia, ez a kis jelvény, a tulipán” – fogalmazott az RMDSZ volt elnöke.



Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntője
Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntője
2013.05.25. | 11. Kongresszus

“A Romániai Magyar Demokrata Szövetség bebizonyította, hogy az elmúlt 24 évben folyamatosan képviselte a székelyföldi, a partiumi, a belső-erdélyi és a Kárpátokon kívüli magyar közösségek érdekeit. Ez alatt az idő alatt a párbeszéd, az egymásra figyelés, a szolidaritás vezetett utunkon” - ezekkel a szavakkal köszöntötte Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ 11. Kongresszusának résztvevőit.


Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke
Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke
2013.05.25. | 11. Kongresszus

„Székelyföldi születésű,  székelyföldi gyökerű magyarként otthon, Partiumban is jól érzem magam. Ezért zavar, ha olyan tendenciák érvényesülnek, amelyek nem veszik figyelembe, hogy a tömbmagyarság és a szórvány egymásra van utalva. Csak együtt lehetünk eredményesek, csak együtt lehetünk megkerülhetetlen tényezők, csak együtt valósíthatjuk meg álmainkat” – mondta beszédében Biró Rozália, az SZKT elnöke.


Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a KDNP elnöke
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a KDNP elnöke
2013.05.25. | 11. Kongresszus
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a KDNP elnöke köszöntő beszédében kihangsúlyozta, a magyarság megmaradásának két záloga van: az asszimiláció megállítása és megfordítása, illetve az autonómia kivívása. Leszögezte, az erdélyi magyarság önmaga számára kell kidolgozza az önrendelkezés legfontosabb pontjait, amely koncepciót támogatni fog a magyar állam. „Ami másnak jár, nekünk is jár. Ami másoknak legitim, az nekünk is legitim: szimbólumaink, nyelvünk használata, a magyar nyelvű oktatás biztosítása. Ha más nemzeteknek, kisebbségeknek lehet területi vagy kulturális autonómiája, akkor nekünk is lehet!” – fogalmazott a KDNP elnöke. Beszédét az anyaország üzenetével zárta: „Magyarország számít önökre, és bármi történik, Önök mindig számíthatnak Magyarországra!”

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője beszédében azt hangsúlyozta ki, hogy a demokrácia, a jogállam és az európai értékek az RMDSZ számára nem csak címszavak. „Szeretnénk, ha a nemzetállam fogalmát törölnék az 1-es cikkelyből, kérjük a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőkként való elismerését. Kérjük a magyar nyelv használatát a hivatalos intézményekben, azokban a régiókban ahol 20 százalék fölötti  magyar ajkú lakosság él. Kérjük a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által, illetve a sajátos hagyományokkal rendelkező régiók különleges jogállásának sarkalatos törvénnyel való elismerését. Az új alkotmány előírásai mélyen rányomják bélyegüket a mindennapi életünkre. Az új helyzetben új irányelvek és új célok mentén kell szerveződnünk” – hangzott el a Szövetség 11. Kongresszusán.


Crin Antonescu, a Szenátus, valamint a Nemzeti-Liberális Párt elnöke
Crin Antonescu, a Szenátus, valamint a Nemzeti-Liberális Párt elnöke
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Erős Románia erősebb magyar közösséget jelent – hangsúlyozta Crin Antonescu, a Szenátus, valamint a Nemzeti-Liberális Párt elnöke az RMDSZ kongresszusán. Felidézte a liberálisok és RMDSZ közötti együttműködés előzményeit, amelynek során, mint mondta, “fontos dolgokat építettek közösen”.  Crin Antonescu köszöntőbeszédében kitért az alkotmánymódosítás, a regionalizációs kérdésekre is, valamint a bírói hatalom megerősítésének fontosságára, kiemelve, hogy ezek megvalósítására szükség van az RMDSZ-re.


Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke
Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Székely István beszámolt a KAT megalakulása óta történt eseményekről, elért eredményekről. Kihangsúlyozta, a jövőben egyre nagyobb szükség van az önkormányzatokra. „A tervezhető jövőt elsősorban az önkormányzatok elkötelezettségére, munkabírására tudjuk alapozni. Itt vagyunk erősek politikai széljárástól függetlenül” – hangsúlyozta Székely.
 


Victor Ponta visszakérte a szót
Victor Ponta visszakérte a szót
2013.05.25. | 11. Kongresszus

Az RMDSZ szerencsés, hogy két Viktor harcol a kegyeiért. – kérte vissza a szót még egy rövid közbeszólás erejéig Victor Ponta, Románia miniszterelnöke, utalva arra, hogy Románia és Magyarország miniszterelnökének Victor illetve Viktor a személyneve.


Takács Aranka, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének küldötte
Takács Aranka, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének küldötte
2013.05.25. | 11. Kongresszus

A fiatalok lendületére, lelkületére és álmodozására legalább annyira szükség van, mint az idősebbek racionalizmusára és tapasztalataira – hangsúlyozta Takács Aranka, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének küldötte, aki az idén negyedik alkalommal sorra kerülő Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezését hozta fel példaként az RMDSZ és a MIÉRT együttműködésének eredményességére.
 


Hans Heinrich Hansen, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke
Hans Heinrich Hansen, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke
2013.05.25. | FUEN , 11. Kongresszus

Hans Heinrich Hansen, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke fejet hajtott az erdélyi magyarság előtt, mivel Európa legnagyobb kisebbségeként kezébe vette az irányítást, hogy partnereinkkel 1 millió aláírást gyűjtsön az európai kisebbségek érdekeinek védelméért. „Ez az, amit Önök tesznek: együtt mennek előre az európai kisebbségekért. Ambíciózus célkitűzés, ami történelmi pillanat lehet egész Európa számára. Itt az ideje, hogy az európai kisebbségek zárják soraikat: mintegy száz millió ember szeretné hallatni a hangját, száz millió ember szeretné, ha komolyan vennék őket, száz millió ember áll nem Európa ellen, hanem Európa mellett” – fogalmazott a FUEN elnöke.


Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselő
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselő
2013.05.25. | Szilágy , 11. Kongresszus

„Magyar közösségünk az elmúlt 23 év alatt megtett minden magától telhetőt, amelyre mindeddig szükség volt. Hasonlóan tavaly decemberben, amikor a romániai magyarok kilencven százaléka az RMDSZ-re szavazott” – hangsúlyozta Seres Dénes az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselője. Seres felszólalásában kitért a Szilágy megye sajátos jellegére: „Nem tudjuk, eldönteni, hogy szórvány vagy tömb magyarsághoz tartózunk, de a statisztikai adatok szerint az anyanyelvi oktatásban a Szilágy megyei gyerekek számaránya  meghaladja a Szilagy megyei magyarok számarányát. Mindebben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek országos része volt”.


Rogán Antal, a FIDESZ Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője
Rogán Antal, a FIDESZ Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője
2013.05.25. | magyar-magyar , 11. Kongresszus

Rogán Antal, a FIDESZ Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője elmondta, az összetartozás, az  egymásért való felelősségvállalás, a támogatás és  a partnerség üzenetét hozta magával az RMDSZ 11. Kongresszusára.
„Egy erős nemzet arról ismerszik meg, hogy mindig kiáll sajátjaiért, hogy nem ellenségként, hanem partnerként tekint kisebbségeire ” – mondta köszöntő beszédében Rogán Antal, a FIDESZ Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője.