Főoldal > Címke: Európai Unió > találatok száma: 282
Az uniós öntanúsító rendszer nem korlátozhatja az európai kkv-k versenyképességét
Az uniós öntanúsító rendszer nem korlátozhatja az európai kkv-k versenyképességét
2015.01.20. | Európai Unió

A fegyveres konfliktusok által érintett és nagy kockázatot jelentő térségekből származó ón, tantál, volfrám és ezek ércei, valamint az arany kitermelői, feldolgozó és importőrei számára, mint szakágazatnak is kiegyensúlyozott uniós szabályozásra van szüksége, amely nem korlátozza versenyképességüket a globális piacon, ez kiemelten érvényes az adott területen tevékenykedő európai kis- és középvállalkozásokra is – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság alelnöke.


Összehangolt uniós fellépés a fejlődő országokban tapasztalható szegénység ellen
Összehangolt uniós fellépés a fejlődő országokban tapasztalható szegénység ellen

A szegénység felszámolása a fejlődő országokban, csak akkor tud hatékony lenni, ha olyan integrált megközelítést használunk, amely összehangolja a külpolitikát, a fejlesztési együttműködési kezdeményezéseket és a kereskedelmi szabályozásokat – vélekedett Winkler Gyula EP-képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság alelnöke, aki emlékeztetett: az EU egyik kiemelt célkitűzése a fejlődő országokban tapasztalható szegénység felszámolása. Az RMDSZ EP-képviselője írásos hozzászólásában üdvözölte szerda este a 2015 – a Fejlesztés Európai Évének indítását.


Sógor Csaba EP-képviselő a nemzetiségi jogainkról
Sógor Csaba EP-képviselő a nemzetiségi jogainkról

Winkler Gyula: az erős Európában bízhatnak fiataljaink
Winkler Gyula: az erős Európában bízhatnak fiataljaink

A Kárpát-medencei magyar közösségek jövője a szülőföldön olyan Európában képzelhető el, amely egyre erősebb, és amely végre eldönti, hogy a politikai unió fele vezető útra tér vissza – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő csütörtökön Brüsszelben.


Az őshonos kisebbségek témájában szervez meghallgatást jövőre az Európai Néppárt
Az őshonos kisebbségek témájában szervez meghallgatást jövőre az Európai Néppárt

Hosszú évek közös munkájának eredménye, hogy jövő évben az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével is kiemelten foglalkozik majd az Európai Néppárt – mondta Sógor Csaba EP-képviselő az EPP döntése után, aki szerint szükség volt az RMDSZ, a Fidesz-KDNP és a felvidéki magyar képviselők többéves együttműködésére ahhoz, hogy jövőre olyan szakmai meghallgatást szervezzen a legnagyobb európai parlamenti képviselőcsoport, amely kiemelt témaként foglalkozik az őshonos kisebbségek helyzetével.


Az EU Duna Stratégiáról egyeztettek Bukarestben
Az EU Duna Stratégiáról egyeztettek Bukarestben

A Duna Régió Stratégiáról egyezetett Pásztor Sándor vízügyi államtitkár az Európai Unió tagállamainak képviselőivel csütörtökön, november 27-én Bukarestben.


Winkler Gyula: az EU környezetvédelmi célkitűzései az acélipar tönkretétele nélkül is megvalósíthatóak
Winkler Gyula: az EU környezetvédelmi célkitűzései az acélipar tönkretétele nélkül is megvalósíthatóak

Az európai környezetvédelmi célkitűzések megvalósíthatóak anélkül is, hogy tönkre tennénk az acélipart – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő írásbeli hozzászólásában, amelyet szerda késő este nyújtott be. Az Európai Parlament plénuma az Európai Bizottság Acélágazat az EU-ban: a munkavállalók és az ipar védelme című nyilatkozatát vitatta meg.


Borbély László: rugalmasabbá kell tenni az állampolgári kezdeményezést
Borbély László: rugalmasabbá kell tenni az állampolgári kezdeményezést

Az EU-nak a konfliktusok megelőzésére is figyelnie kell
Az EU-nak a konfliktusok megelőzésére is figyelnie kell

Aggodalmát fejezte ki csütörtökön az Európai Parlament az észak-írországi békefolyamat elmúlt időszakban tapasztalható megtorpanása kapcsán. Az európai parlamenti képviselők által november 13-án megszavazott állásfoglalás a megbékélési folyamat folytatására és a közösségek közötti kapcsolatok javítására hívja fel a figyelmet.


Érdemi párbeszédre van szükség Románia uniós szerepét illetően
Érdemi párbeszédre van szükség Románia uniós szerepét illetően
2014.10.27. | Európai Unió

A következő időszakban Románia 6-7 milliárd eurót veszíthet a Kohéziós Politika által, az EU előző költségvetési keretéből finanszírozott projektekből, véli Winkler Gyula EP-képviselő, aki hétfőn dévai sajtótájékoztatóján beszélt erről. "A 2007-2013-as időszakban 19,8 milliárd euró állt Románia rendelkezésére a Kohéziós Politika forrásaiból. Az illetékes szakminiszter úgy véli, hogy elérjük a 80 százalékos felhasználási arányt, hiszen 2015-ben is lehet költeni ezekből a pénzforrásokból. Én nem vagyok ennyire optimista, úgy vélem, hogy nem fogjuk meghaladni a hatvan százalékot. Remélem, hogy téves lesz a becslésem" – hangsúlyozta Winkler Gyula. 


Európa 2020: Az EP erősebb kontrollt kér a Bizottságtól a tagállamok intézkedései fölött
Európa 2020: Az EP erősebb kontrollt kér a Bizottságtól a tagállamok intézkedései fölött
2014.10.23. | Európai Unió , Erdély 2020

Azonnali jelentéstételt sürget az Európai Parlament az Európa 2020 stratégia tagállami eredményeiről. Az európai parlamenti képviselők október 22-én, szerdán elfogadták a gazdasági szakbizottság saját kezdeményezésű jelentését a gazdaságpolitikai intézkedésekre vonatkozó Európai szemeszterről, amely megállapítja, hogy számos területen nem teljesülnek megfelelően azok a kötelezettségvállalások, amelyeket az Európa 2020 stratégia elfogadása által a tagállamok vállaltak.


Az új EB a tagállamok igazi partnere kell legyen
Az új EB a tagállamok igazi partnere kell legyen

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerdán igen szavazattal támogatta az új összetételű Európai Bizottságot, melynek elnöke Jean-Claude Juncker. Az új EB 423 igen, 209 nem szavazatot kapott, 76-an tartózkodtak a strasbourgi plénumban.


Borbély Károly: az európai energetikai források felhasználására és kiaknázására nagyobb figyelmet kell fordítani (AUDIÓ)
Borbély Károly: az európai energetikai források felhasználására és kiaknázására nagyobb figyelmet kell fordítani (AUDIÓ)
2014.10.06. | gazdaság , Európai Unió , Energia

„Románia támogatja az EU energiaimporttól való függőségének csökkentését célzó törekvéseit és egyetért azzal is, hogy az európai energetikai források felhasználására és kiaknázására nagyobb figyelmet kell fordítani, valamint szorgalmazza az innovatív alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák fejlesztésére és alkalmazására való átállását. Ugyanakkor támogatjuk és szükségesnek tartjuk a nukleáris energia fejlesztésére vonatkozó intézkedéseket, amelyek fontos szerepet töltenek be az energiatartalékok biztosításában azáltal, hogy a 2050-re megszabott dekarbonizációs ütemtervet betartjuk” – ismertette Románia prioritásait Borbély Károly, az RMDSZ energetikai ügyekért felelős államtitkára ma Milánóban, azon az informális tanácsi találkozón, amelyen jelen voltak az EU tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei. A találkozó fő témaköre az Európai Unió energetikai biztonságára kidolgozott jelentés megvitatása volt, amelyet a soros olasz elnökség terjesztett elő.


A nemzeti kisebbségekkel is foglalkoznia kell az EU Alapjogi Ügynökségének
A nemzeti kisebbségekkel is foglalkoznia kell az EU Alapjogi Ügynökségének

Elfogadhatatlannak tartja Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője azt, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége olyan éves jelentést mutatott be csütörtökön az Európai Parlamentben, amelyből hiányoznak az őshonos nemzeti kisebbségek tagországokon belüli helyzetének értékelései.


Winkler: a közvéleménynek világszerte egyre nagyobb hatása van a kereskedelmi tárgyalások menetére
Winkler: a közvéleménynek világszerte egyre nagyobb hatása van a kereskedelmi tárgyalások menetére

Az Európai Uniónak meg kell találnia a leghatékonyabb módját annak, hogy a globális kereskedelmi rendszer és a kétoldalú kapcsolatok az unió kereskedelmi, gazdasági és geopolitikai érdekeit egyaránt szolgálják, különösképpen, hogy a kereskedelmi tárgyalások menete változóban van, egyre nagyobb a közvélemény nyomása ezen a területen – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, az INTA alelnöke, aki szeptember 2-án Brüsszelben részt vett az európai uniós diplomáciai képviseletek vezetőinek éves konferenciáján.


Winkler Gyula: a soknyelvűség minden helyzetben előnyt jelent
Winkler Gyula: a soknyelvűség minden helyzetben előnyt jelent

Az európai uniós tagságunk elsősorban a fiataloknak hozott számos konkrét lehetőséget és előnyt, tehát rajtatok múlik, hogy élni tudtok-e ezekkel – hangsúlyozta Szentegyházán kedd délután Winkler Gyula, aki a Napsugár kempingben a Medgyesi MADISZ által negyedszerre megszervezett úszótáborban tartott előadást az Európai Unióról és annak intézményeiről, programjairól.


Az EU integráció alkotmányos korlátairól Tusványoson
Az EU integráció alkotmányos korlátairól Tusványoson

Feszegetni kell az Európai Unió integrációjának alkotmányos korlátait, törvényes keretek között, a politikum és a civil társadalom összehangolt munkájával el kell érni azt, hogy kisebbségvédelmi kérdésekben is megszűnjön a kettős mérce alkalmazása” - jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő július 25-én, pénteken Tusványoson.

 


Elvárjuk, hogy Európa odafigyeljen a hagyományos nemzeti kisebbségek problémáira
Elvárjuk, hogy Európa odafigyeljen a hagyományos nemzeti kisebbségek problémáira

Multikulturalizmus az EU Táborban
Multikulturalizmus az EU Táborban

Winkler: 500 millió euró a romániai fiatalok számára - Szabadság videóinterjú
Winkler: 500 millió euró a romániai fiatalok számára - Szabadság videóinterjú
2014.07.13. | RMDSZ , Ifjúság , MIÉRT , Európai Unió