Hétfő délután Victor Ponta miniszterelnök hivatalában fogadta a Michelin Romania vezérigazgatóját, Eric Fayidit. A találkozón részt vett Borbély Károly gazdasági államtitkár is.
A pénz a fejlesztést szolgálja, aki azt visszavonja, az adott települések, a megye, a székelyföldi térség fejlődése ellen cselekszik. Itt sokkal nagyobb arányú befektetésekre van szükség, mert ezt a térséget évtizedekig kihagyták minden fontosabb infrastrukturális beruházásból. Véleményünk szerint alkotmányellenes a Ponta-kabinet eljárása, ezért minden lehetséges jogi eszközt felhasználunk annak érdekében, hogy önkormányzataink megtarthassák a pénzt, a térség fejlődése érdekében.
Ismét terítékre kerülhet az úgynevezett Dacia-ügy. Bokor Tibor kézdi- és orbaiszéki szenátor május 7-én, szerdán újra interpellációt fogalmazott meg a Dacia-károsultak ügyében, ezúttal az új pénzügyminiszterhez, Florin Georgescuhoz.
Megszavazta a képviselőház plénuma a pénzügyi amensztiára vonatkozó törvénytervezetet, amelyet az RMDSZ képviselői és szenátorai kezdeményeztek – jelentette be ma, május 8-án Borbély László a szavazást követően Bukarestben.
Az RMDSZ szenátorai és képviselői év elején törvénytervezetet nyújtottak be a Parlamentben, amelyben pénzügyi amnesztiát javasolnak azon közalkalmazottak számára, akiket bérpótlékaik visszafizetésére köteleztek. A törvénytervezetet tegnap, április 23-án elfogadta a Szenátus plénuma, a Képviselőházban, amely a döntő ház, ma, április 24-én kerül napirendre a kezdeményezés – jelentette be ma Borbély László, a Szövetség politikai alelnöke.
Fontosnak tartjuk, hogy az Erdély 2020 fejlesztési terv konzultációja során minél tágabb körben szólítsuk meg az erdélyi magyarokat, vállalkozókat, mindazokat, akik a szülőföldön tervezik saját és gyermekeik jövőjét – mondta Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton délután a brassói Reménység Háza tanácstermében, az RMDSZ helyi szervezetével közösen tartott vállalkozói fórumon.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ma, április 17-én Pauer Andrea Csilla Emőke személyében kinevezte pénzügyi megbízottját a 2012. június 10-i helyhatósági választásokat megelőző kampányra.
Április 2-án ülésezett a Kis- és Középvállalkozók támogatását szorgalmazó parlamenti csoport, amelynek Antal István RMDSZ képviselő is tagja.
A Romániai Magyar Üzleti Egyesület által megszervezett „Üzleti lehetőségek Romániában” című konferencián tartott előadást Borbély László, környezetvédelmi és erdészeti miniszter március 30-án, Budapesten.
Az Európai Unió és Kína közötti, az EU számára hiányos kereskedelmi mérleg foglalkoztatta leginkább az Európai Parlament (EP) nemzetközi kereskedelemi bizottságnak (INTA) tagjait, akik kedden saját kezdeményezésű jelentés-tervezetet fogadtak el a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokról.
- A Szövetség szenátorai és képviselői törvénytervezetet nyújtottak be a Parlamentben, amelyben pénzügyi amensztiát javasolnak azon közalkalmazottak számára, akiket bérpótlékaik visszafizetésére köteleztek” – jelentette be Borbély Lászó kedden, a Képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján.
A koalíció mai, március 19. ülésén egyezség született arról, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújt be, amely a közalkalmazottak bérpótlékainak visszafizetési kötelezettségét törli el.
A több mint ötszázezer euró értékű, A Békás-szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park integrált menedzsmentterve N2000-elvek alapján felülvizsgált kezelési terv és egyéb tevékenységek alapján című projekt finanszírozási szerződésének aláírásáról is döntött Hargita Megye Tanácsának testülete a március 16-i, Gyergyószentmiklósra kihelyezett soros havi ülésén.
Február 28. és 29. között a Ziarul Financiar szervezésében sor került a Power Summit ’12 konferenciára. Az eseményen részt vett Borbély Károly, a Gazdasági Minisztérium államtitkára is.
„Lakossági visszajelzés alapján értesültem arról, hogy a Kovászna megyei cégbíróságnál akadályba ütköztek akkor, amikor egy magyar nyelvű, magyar ékezeteket is tartalmazó cégnevet próbáltak lefoglalni, cégalapítás céljából” – nyilatkozta Édler András háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő.
Tegnapi ülésén, a Kormány elfogadta azt a határozatot, mely 1.200 millió lejes garanciaplafont irányoz elő a Kogălniceanu Programra. Az összeg arányos a Program 2012-es költségvetésével, azt a Nemzeti Garancia Alap biztosítja, tájékoztatott Borbély Károly gazdasági államtitkár.
Borbély Károly államtitkár részt vett a Romániai Magyar Üzletemberek Egyesületének (RMÜE) február 24-i bukaresti konferenciáján.
Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, EP-képviselő reményét fejezte ki, hogy február 27-ig, hétfőig a koalíciós pártok konszenzusra jutnak a protokollum kapcsán.
