Főoldal > Címke: Hargita > találatok száma: 215
Építkezési cégek jelentkezését várják – újabb lakásokat építenek orvosok számára
Építkezési cégek jelentkezését várják – újabb lakásokat építenek orvosok számára

Hargita Megye Tanácsa további lakásokat szeretne biztosítani az itthon tevékenykedő orvosok számára, az erre vonatkozó kiírást május 16-án, hétfőn jelentette meg a Barti Tihamér alelnök által koordinált beruházási vezérigazgatóság az elektronikus közbeszerzési rendszerben, a SEAP-on. A közbeszerzésre építkezési cégek jelentkezését várják május 30-ig. A beruházás a fiatalok itthon maradását, az orvoshiány pótlását, a kórház megerősödését kívánja szolgálni.


Szorosabb együttműködést szeretnének − Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel találkozott Borboly Csaba
Szorosabb együttműködést szeretnének − Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel találkozott Borboly Csaba

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Henning László János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel tartott megbeszélést Budapesten, május 17-én, kedden. A találkozó során a következő témakörökben kerestek szorosabb együttműködési lehetőségeket: szakképzés, Székelyföld forrás-felhasználási kapacitásának bővítése, székely termékek népszerűsítése Magyarországon, magyarországi befektetők vonzása Székelyföldre, szorosabb együttműködés a két ország között innováció és start-up vállalkozások területén, önerő-alap működtetése kisvállalkozások számára EU-pályázatokhoz.


Borboly Csaba Hargita megyei tanácsosjelölt - Önkormányzati választások 2016
Borboly Csaba Hargita megyei tanácsosjelölt - Önkormányzati választások 2016

Heteken belül megtelhet élettel a székelyudvarhelyi inkubátorház
Heteken belül megtelhet élettel a székelyudvarhelyi inkubátorház

A Hargita Business Center azzal a céllal indul, hogy segítse és támogassa a fiatal vállalkozókat. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a projekt megvalósulása nem csupán gazdasági előnyt jelent a városnak, de környezetvédelmi szempontból is jelentős. A beruházás a székelyudvarhelyi volt Növényvédelmi Központ helyére épült, így a szennyezett ipari területet is sikerült megtisztítani.


Hargita megye fejlődésének receptje, hogy merjünk nagyok lenni

Határozattan elutasítja Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke, hogy egy szegény megye ügyeit irányítja és irányítaná a következő négy évben is. „Amíg nálunk a legmagasabb a megtakarítási ráta, addig felelőtlenség es komolytalanság leszegényezni ezt a megyét” – jelentette ki a politikus. Az önkormányzati jelöltekkel készített interjúsorozatunk negyedik része.


Erős csapattal indul az RMDSZ Hargita megyében
Erős csapattal indul az RMDSZ Hargita megyében

Ma délelőtt véglegesítette a Hargita Megyei Egyeztető Tanács a megyei tanácsosi listát. A tanácskozáson döntöttek arról, hogy a választások után azt javasolják: Borboly Csaba legyen a Hargita Megyei Tanács elnöke, a két alelnöki tisztségbe pedig Incze Csongort illetve Barti Tihamért nevesítik.


Kevés figyelmet kap a drogfogyasztás társadalmi jelensége Hargita megyében
Kevés figyelmet kap a drogfogyasztás társadalmi jelensége Hargita megyében

A drogfogyasztás olyan társadalmi probléma, amelyet az alkoholfogyasztáshoz hasonlóan tabuként kezelnek Hargita megyében. A drogfogyasztás jelensége a térségben bár nem drámai méretű, kétségkívül terjedőben van – hangzott el azon a szakmai kerekasztal-beszélgetésen, amely március 30-án, Hargita Megye Tanácsának épületében a civil szféra, a politikum és az érintett közintézmények képviselőinek részvételével zajlott. A szakmai értekezés aktualitását, a jelenleg Csíkszeredában látható Köztes átmenetek – a drog című kiállítás adta, amelyet az Áradat Egyesület szervezett. A kiállítás egyik támogatója Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, az ő meghívására a szakmai találkozón Topolánszky Ákos drogpolitikai szakértő, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének elnöke is részt vett.


Készül a magyar–román jó együttélési kódex
Készül a magyar–román jó együttélési kódex
2016.03.30. | Hargita , Csík terület

Készül a magyar–román jó együttélési kódex – elkezdi a felméréseket a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (AUDIÓ)
Készül a magyar–román jó együttélési kódex – elkezdi a felméréseket a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (AUDIÓ)
2016.03.30. | Hargita , Csík terület

Elkezdődött Hargita Megye Tanácsa magyar–román jó együttélési kódexe kidolgozásának folyamata a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadályokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyei elnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamarosan négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík, Udvarhely, Gyergyó, Maroshévíz területein, majd ugyanennyi készül román ajkúakkal is ugyanezekben a térségekben.


Együtt döntött Hargita és Kovászna megye
Együtt döntött Hargita és Kovászna megye
2015.10.09. | Hargita , Kovászna , Önkormányzatok

A megyerendszer fennállása óta ez az első alkalom, hogy a Székelyföldet érintő ügyekben, hivatalos formában is együtt üléseznek a megyei döntéshozó testületek. Kovászna és Hargita megye első együttes ülésére a két megye határán, a Szent Anna tavi kilátónál került sor. Az október 9-i ülésen elsősorban azok a kérdések kerültek napirendre, amelyben a két megye közösen kell együtt dolgozzon.


A Pogányvár romjainak feltárását tervezik a csíkrákosiak
A Pogányvár romjainak feltárását tervezik a csíkrákosiak
2015.02.21. | Hargita

A Pogányvár feltárási és népszerűsítési lehetőségeiről szervezett szakmai találkozót Csíkrákos Polgármesteri Hivatala február 20-án, péntek délután a helyi kultúrotthonban. Régészeti szempontból történetével és környezetével együtt vizsgálva válnak értékessé a falu határától hét-nyolc kilométer távolságban, a Hargita egyik dombján található „Pogányvár” romjai, melynek feltárása még idén elkezdődhet – hangzott el az eseményen.


Kultúra és elismerés
Kultúra és elismerés
2015.01.23. | Hargita , Kovászna , Maros , Kultúra

Január 22-én, csütörtökön a Magyar Kultúra Napján harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Grafikai Biennále köré szervezett rendezvényen díjazták a beküldött pályamunkák legjobbjait, illetve adták át a Háromszék Kultúrájáért Díjat a Kosztándi házaspárnak.


III. Székelyföldi Grafikai Biennále
III. Székelyföldi Grafikai Biennále
2015.01.23. | Hargita , Kovászna , Maros , Kultúra

Fotók: Henning János és Vargyasi Levente


Kelemen Hunort támogatja az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa
Kelemen Hunort támogatja az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa
2015.01.12. | Hargita , 12. Kongresszus

Az RMDSZ elnöki tisztségéért induló Kelemen Hunort támogatja a Szövetség Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa (HET). A 2011-ben megválasztott szövetségi elnök mandátumának végén újra indul az áprilisban sorra kerülő tisztújításon. A hétvégén, Madéfalván tartott HET-gyűlésen a jelenlevők elfogadtak egy erre vonatkozó határozatot is.


Szándéknyilatkozatot írtak alá Hargita és Kovászna megye társulásáról
Szándéknyilatkozatot írtak alá Hargita és Kovászna megye társulásáról
2014.11.14. | Hargita , Kovászna

Hargita és Kovászna megye között társulási szándéknyilatkozatot írt alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön, november 13-án, a sepsiszentgyörgyi megyeházán. A megállapodás jogi előkészítése régóta folyik.


Kelemen Hunor a csíkdánfalvi Őszi Állatvásáron
Kelemen Hunor a csíkdánfalvi Őszi Állatvásáron
2014.10.04. | Hargita , Mezőgazdaság

Fotó: Banga Előd-Ernő


Biztos alapokat a kultúrafinanszírozásnak – Kelemen Hunor a kilencedik Szárhegyi Írótalálkozón
Biztos alapokat a kultúrafinanszírozásnak – Kelemen Hunor a kilencedik Szárhegyi Írótalálkozón
2014.09.27. | Hargita , Kultúra

Az irodalmi folyóiratoknak folyamatos támogatást biztosító törvénytervezetről is beszélt Kelemen Hunor a kilencedik Szárhegyi Írótáborban résztvevő hazai magyar íróknak.


Kormányzás az emberekért: pénz az árvíz okozta károk javítására Székelyföldön
Kormányzás az emberekért: pénz az árvíz okozta károk javítására Székelyföldön
2014.09.18. | Hargita , Kovászna

A tartalékalapból támogatja a kormány az árvíz sújtotta településeket összesen 169. 361. 000 lejjel. A kárenyhítésből Kovászna és Hargita megye is részesül, a székelyföldi megyék összesen 9.726.000 lejt kapnak.


Iskolabuszokat kaptak Székelyföld települései
Iskolabuszokat kaptak Székelyföld települései
2014.09.11. | Hargita , Kovászna , Oktatásügyek

Gyermekeink biztonsága a jövő alapja – Iskolabuszokat kaptak Székelyföld települései
Gyermekeink biztonsága a jövő alapja – Iskolabuszokat kaptak Székelyföld települései
2014.09.11. | Hargita , Kovászna , Oktatásügyek

„Hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes a csíkkozmásiaknak azon az ünnepségen, amelyen Victor Ponta miniszterelnökkel és Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszterrel együtt vett részt. Az eseményen hét iskolabusz kulcsát nyújtották át székelyföldi települések polgármestereinek.