Főoldal > Címke: Ifjúság > találatok száma: 388
A fiatal generációra kell összpontosítani a következő években
A fiatal generációra kell összpontosítani a következő években

Pontosan meg kell határozni, melyek lesznek a prioritásaink, hiszen ha minden cél egyformán fontos, akkor tulajdonképpen semmi sem prioritás, a következő öt évben pedig a fiatal generációt érintő kérdéseket kell tevékenységünk középpontjába helyezni – fogalmazott Winkler Gyula kedden a portugáliai Albufeirában, ahol az EPP tanulmányi napjain vesz részt. Az EP-képviselő Az Európai Unió politikai kihívásai 2014-2019 között címmel megtartott panelbeszélgetésen szólalt fel.


Megszavazta a parlament az új önkéntességi törvényt
Megszavazta a parlament az új önkéntességi törvényt
2014.05.27. | Képviselőház , Ifjúság , MIÉRT

Május 27-én megszavazta a román parlament az új önkéntességi törvényt, amely számos újítást hozott az eddig érvényben lévő 2001-es törvényhez képest, továbbá több olyan javaslatot is tartalmaz, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet számos civil szervezettel közösen fogalmazott meg – tájékoztatott a parlament döntéséről Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő.


Antal Lóránt: erős erdélyi magyar képviselettel jobban tudunk küzdeni érdekeinkért
Antal Lóránt: erős erdélyi magyar képviselettel jobban tudunk küzdeni érdekeinkért

"A sikeres fiatalok támogatásához szükség van arra, hogy Brüsszelben is legyenek magyar képviselőink, akik az ő érdekeikért is dolgoznak. Közösségi ügy tehát az, hogy május 25-én elmenjünk szavazni” – mutatott rá mai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT közös ifjúsági jelöltje.


A Sógor kampánykaraván happy pillanatai :)
A Sógor kampánykaraván happy pillanatai :)

Antal Lóránt: Tudatosítani kell az Unió fontossását
Antal Lóránt: Tudatosítani kell az Unió fontossását

Szavazatukkal saját jövőjükről döntenek a fiatalok május 25-én
Szavazatukkal saját jövőjükről döntenek a fiatalok május 25-én

„Nálunk fel sem merül, hogy ne menjünk el szavazni, szüleinkkel együtt veszünk részt jövő vasárnap a választásokon. Mi itt szórványban nagyon jól tudjuk, milyen nagy ennek a tétje az erdélyi magyarság számára” – vélték medgyesi fiatalok, sokan köztük első szavazók hétfőn délután azon a kötetlen beszélgetésen, amelyet Vincze Loránt európai parlamenti képviselőjelölttel folytattak a helyi RMDSZ székházában. A találkozón részt vett ifjak közül már többen voltak brüsszeli vagy strasbourgi tanulmányúton, és – mint fogalmaztak – a közvetlen tapasztalatszerzés az, ami felkeltette érdeklődésüket az uniós döntéshozatal iránt.


A fiatalok május 25-én a Szövetséget erősítik meg
A fiatalok május 25-én a Szövetséget erősítik meg

Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT EP-képviselőjelöltje szombaton Csíkszékre látogatott, ahol a Csík Területi Ifjúsági Tanács (CSTIT) tizenötödik születésnapjának tiszteletére szervezett ünnepségen vett részt Borboly Csaba, CSTIT alapító elnök, Lőrincz Csilla és Szabó Kázmér korábbi elnökök, valamint Kozma István jelenlegi elnök társaságában.


Május 25-én be kell bizonyítanunk, hogy összetartásunk töretlen
Május 25-én be kell bizonyítanunk, hogy összetartásunk töretlen

„Megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Itt érhetjük meg igazán, önök között, hogy mit jelent erdélyi magyarnak lenni, kisebbségben élni. Itt nem kell hangsúlyozni, hogy mit jelent a megmaradás, s mit kell tenni ennek érdekében” – fogalmazott Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT közös EP-képviselőjelöltje, aki vasárnap a Szeben megyei Küküllőalmásra és Somogyomra látogatott el.


Egységesen tudunk erősek maradni Erdélyben
Egységesen tudunk erősek maradni Erdélyben

Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT közös, ifjúsági európai parlamenti képviselőjelöltje bihari tartózkodása során ellátogatott Margittára is, ahol fiatalokkal találkozott egy fórum keretében.


Kolozsvárra látogatott a YEPP- karaván
Kolozsvárra látogatott a YEPP- karaván

Mi a fiatalok szerepe a jövő Európájában? Miért elengedhetetlen az ifjúság erős képviselete az európai parlamenti választásokon? – ezekről a kérdésekről beszélgettek a YEPP (Youth of European People’s Party) képviselői közel 100 fiatallal Kolozsváron, a Hașdeu-diákkampuszban, május 14-én. A YEPP-karaván által szervezett eseményen jelen volt Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Sorin Moldovan, a TDL elnöke, EP-képviselőjelölt, Christodoulos Ioannou, a YEPP alelnöke, Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese és Daniel Buda, a PDL EP-képviselőjelöltje.


Antal Lóránt üdvözölte Nagyváradon a YEPP-karavánt
Antal Lóránt üdvözölte Nagyváradon a YEPP-karavánt

Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT közös európai parlamenti képviselőjelöltje ma délelőtt Nagyváradon találkozott az Európai Néppárt Ifjúsági szervezetének karavánjával. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), nevében Szabó József elnök köszöntötte a YEPP küldöttségét.


A Kolozsvár 2015 - Európai Ifjúsági Főváros kezdeményezőcsoport tagjaival egyeztetett Korodi Attila
A Kolozsvár 2015 - Európai Ifjúsági Főváros kezdeményezőcsoport tagjaival egyeztetett Korodi Attila

A Kolozsvár 2015 - Európai Ifjúsági Főváros program keretében szervezett környezetvédelmi projektekre jóváhagyott támogatásáról egyeztetett Korodi Attila miniszter Horváth Annával, Kolozsvár alpolgármesterével, László Attila szenátorral, Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselővel, Farkas Andrással, a SHARE Kolozsvár Föderáció ügyvezető igazgatójával és a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa kontextusában a magyar programokat összefogó kezdeményező bizottság tagjaival május 15-én, Kolozsváron.


Winkler Gyula: Új Európát most – ez az erdélyi magyarok érdeke is
Winkler Gyula: Új Európát most – ez az erdélyi magyarok érdeke is

Az Európai Unió jövőjéről szóló vitában az erdélyi magyaroknak is be kell kapcsolódni, és a legfontosabb az, hogy a fiatalok is vegyenek részt ebben a vitában, ismertessék meg véleményüket, érveljenek, mondják el, hogy milyen hozadéka van a 21. századi tudásalapú gazdaságnak, az információs társadalomnak – fogalmazott Winkler Gyula szerdán, Kolozsváron, a Mikó Imre Szakkollégiumban, ahol Új Európát most címmel  tartott előadást az EU jövőjének lehetséges forgatókönyveiről.


Fontos a fiatalok véleménye, itthon és Európában
Fontos a fiatalok véleménye, itthon és Európában

„Az együttműködés az ifjúsággal mindig fontos szerepet kapott munkámban, és amíg politikai funkciót töltök be, addig az is marad. Az erdélyi magyarság szülőföldön való megmaradása, illetve gyarapodása a legfontosabb célkitűzésünk, és ezt a fiatalok bevonása nélkül lehetetlen megvalósítani” – fogalmazott Winkler Gyula kedden azon a kiértékelő kerekasztal-beszélgetésen, melyet Kolozsváron szerveztek azoknak a fiataloknak, akik részt vettek a hétvégén Strasbourgban megszervezett Európai Ifjúsági Rendezvényen (EYE 2014). Az Európai Ifjúsági Fórum által szervezett nagyszabású rendezvényen 53 erdélyi fiatal volt jelen, egy része  Winkler Gyula és Sógor Csaba, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) támogatásával, másik része a Magyar Ifjúsági Központ képviseletében, a KMDSZ, Karrieriroda, KMDT, KIFOR, MAKOSZ, Igen, tessék! mozgalom és a Váróterem projekt részéről.

 


A közösség ereje a fiatalok felelőssége is
A közösség ereje a fiatalok felelőssége is

Az RMDSZ és a MIÉRT ifjúsági EP-képviselőjelöltje, Antal Lóránt, homoródszentmártoni fiatalokkal találkozott.


Antal Lóránt Budapesti látogatása
Antal Lóránt Budapesti látogatása

Fotók: Csedő Attila


Használjuk okosan szavazatunkat! – Antal Lóránt a 21. KMDSZ Diáknapokon
Használjuk okosan szavazatunkat! – Antal Lóránt a 21. KMDSZ Diáknapokon

Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT ifjúsági EP-képviselőjelöltje hétvégén részt vett a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által huszonegyedik alkalommal megszervezett diáknapok rendezvényein, ahol lehetősége volt több száz fiatallal megosztani a sikeres fiatalokról szóló kampánya lényegét.


Szabad Európát teremthetünk május 25-én
Szabad Európát teremthetünk május 25-én

Antal Lóránt, az RMDSZ és a MIÉRT ifjúsági jelöltje május 7-8-án, Marosvásárhelyen, a tizenhetedik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál rendezvényeire látogatott el.


A fiataloknak is el kell menniük szavazni május 25-én
A fiataloknak is el kell menniük szavazni május 25-én

Antal Lóránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje május 6-án, Kolozsváron a Romániai Ifjúsági Tanács vitafórumán vett részt. Az eseményen a „Tinerii votează – Tinerii contează” információs kampány során felmerülő, fiatalokat érintő problémákról beszélgettek. A fórumon szó esett a fiatalok munkanélküliségéről, az Erasmus + nyújtotta lehetőségekről, az esélyegyenlőségről, az oktatás színvonaláról, a döntéshozatal átláthatóságáról, valamint az egészségügyi közpolitikák javításáról.


Erdélyi magyar fiatalok is részt vesznek az Európai Ifjúsági Rendezvény eseménysorozaton
Erdélyi magyar fiatalok is részt vesznek az Európai Ifjúsági Rendezvény eseménysorozaton

Erdélyi magyar fiatalokból álló csoport indult útnak május 7-én délután Kolozsvárról, hogy részt vegyen az Európai Ifjúsági Rendezvény 2014 (EYE 2014) elnevezésű eseménysorozaton. A rendezvényt az európai választások fontosságának és a részvétel felelősségének tudatosítása végett szervezte partnereivel közösen az Európai Parlament. Az intézmény strasbourgi székhelyére több ezer 16-30 év közötti fiatalt várnak május 9–11. között.