Főoldal > Címke: Maros > találatok száma: 293
Péter Ferenc: Maros megyének egy korszerű és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére van szüksége
Péter Ferenc: Maros megyének egy korszerű és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére van szüksége

Dózsa György községben az elmúlt időszakban EU-s és kormányzati források lehívásával számos megvalósítást sikerült kivitelezni többek között az utak feljavítását, zöld övezetek kialakítását, az iskola felújítását, azonban sok még a tennivaló. Megfigyelhettük, hogy a megyétől kevesebb támogatást kaptunk, mint a többséghez tartozó közösségek önkormányzatai. Polgármesterként el kell mondanom, hogy mindannyian megtapasztaltuk mit jelent az, amikor nem egy magyar ember vezeti a Megyei Tanácsot, hiszen a helyi gondjainkkal nem igazán van, akihez forduljunk megyei szinten. Ezen kell nekünk változtatnunk. Hiszen csak akkor lendülhet fel a megye gazdaságilag, ha vannak beruházások, a beruházóknak vállalkozó barát környezetet kell teremteni, egy vállalkozó barát környezet pedig jó infrastruktúrára, turizmusra, és egy egészséges és átlátható közigazgatási rendszerre alapoz” – fogalmazott Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Tanácsának elnökjelöltje, tegnap délután Dózsa György településen, azt követően, hogy a község lakosságának egy felújított sportpályát adott át a helyi önkormányzat. Az eseményen jelen volt Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Csép Andrea, Kolcsár Károly, Szabó Árpád Maros megyei tanácsosjelöltek.


Péter Ferenc: átfogó reformra és szemléletváltásra van szükség a romániai oktatási rendszerben
Péter Ferenc: átfogó reformra és szemléletváltásra van szükség a romániai oktatási rendszerben

Szemléletváltásra, átfogó reformra van szükség a romániai oktatás területén, hiszen még mindig a mennyiség elve érvényesül a minőség ellenére, és ennek eredményeit látjuk, hatását érezzük mindannyian, főleg a gyermekek. Gyermekközpontú, és hozzá kell tennünk, kisebbség-barátoktatásra van szükség, amelyben például a román nyelvet speciális tankönyvek alapján tanítják, és az öt éve hatályos tanügyi törvény előírásainak értelmében” - mutatott rá Péter Ferenc, Szováta polgármestere a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő közönség előtt.


Péter Ferenc: a megyei tanácsnak jobban oda kell figyelne a közösségek valós igényeire
Péter Ferenc: a megyei tanácsnak jobban oda kell figyelne a közösségek valós igényeire

„A sportolás ma már nem számíthat luxusnak, nem engedhetjük meg, hogy a különböző mozgási lehetőségek elérhetetlenek legyenek bárki számára – nyilatkozta ma Péter Ferenc szovátai polgármester, az RMDSZ Maros megyei tanács-elnökjelöltje azt követően, hogy a Harasztkereken új sportpályát avattak fel. 


Brassai Zsombor: erős megyei tanácsra van szükség ahhoz, hogy településeink fejlődni tudjanak
Brassai Zsombor: erős megyei tanácsra van szükség ahhoz, hogy településeink fejlődni tudjanak

„Ahhoz hogy egy Nyárád-menti település fejlődni, növekedni tudjon, szükség van egy erős megyei tanácsra. Az elmúlt négy évben a Lokodi Edit Emőke által megkezdett projektek befejezésén kívül jószerével csak a Kultúrpalota díszkivilágítását valósította meg a jelenlegi elnökség. Ahhoz, hogy a települések, s így a megye legnagyobb problémái megoldódjanak – az egymással összefüggő jelenségek: munkahelyhiány, befektetők távolmaradása, illetve gyenge infrastruktúra – a megyei önkormányzatnak végre azzal kellene foglalkoznia, ami a feladata. – hangsúlyozta Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke május 19-én, Csíkfalván, ahol az öt települést magába foglaló Nyárád-menti község polgármestere, Balogh István újabb mandátumra pályázik.


Intézményalapítást ünnepeltek Szovátán
Intézményalapítást ünnepeltek Szovátán
2016.05.17. | Maros

Az anyanyelvi oktatás nem megtűrt jog - az anyanyelvi oktatásról tanácskoztak a nagysármási szórványkollégiumban
Az anyanyelvi oktatás nem megtűrt jog - az anyanyelvi oktatásról tanácskoztak a nagysármási szórványkollégiumban

„Az RMDSZ oktatáspolitikájának célja, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanuljon, hiszen így válhat teljes értékű tagjává a magyar közösségnek. Kiemelten fontosnak tekintjük, hogy az erdélyi magyar oktatási teret fejlesszük, kiterjesszük a szórványban, a szórványkollégium-hálózatot megerősítsük, olyan anyanyelvű iskolarendszert biztosítsunk, amely gyorsan és hatékonyan igazodik a munkaerőpiac igényeihez”− fogalmazott Csép Andrea Maros megyei tanácsosjelölt május 16-án, a nagysármási szórványkollégiumban, a Sallai Imre alpolgármester és Balázs Lajos református lelkész által szervezett anyanyelvi oktatás témájú fórumon. 


Kelemen Hunor: Történelmi alapokra és közösségi igényre épült a Marianum Ház –  Intézményalapítást ünnepeltek Szovátán
Kelemen Hunor: Történelmi alapokra és közösségi igényre épült a Marianum Ház – Intézményalapítást ünnepeltek Szovátán

„A gyermekek oktatását és nevelését felvállaló Marianum Ház olyan intézmény, amely a kisebbségben élő magyarság szellemi gyarapodása tekintetében hihetetlenül fontos. Örömünkre szolgál, hogy a huszonegyedik században, amikor a népfőiskola hagyományát próbáljuk felújítani, visszahozni, akkor erre megvannak már a szükséges alapok és megvan a közösségi igény is, amely nélkül semmilyen álom nem valósítható meg. Ezért is köszönet jár mindazoknak, akik ennek a nagy tervnek a megvalósításában szerepet vállaltak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök május 16-án, hétfőn a szovátai Marianum Házban, amelyet Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelt föl. Az ünnepségen jelen volt továbbá Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke, Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Péter Ferenc szovátai polgármester, az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje. 


Brassai Zombor Mezőpaniton: a fiatalok itthon maradásához feltételeket kell teremteni
Brassai Zombor Mezőpaniton: a fiatalok itthon maradásához feltételeket kell teremteni

„A fiatalok itthon maradásához feltételeket kell teremteni, elsősorban megélhetőséget biztosító munkahelyeket. Szükség van arra, hogy a közösséghez legközelebb álló szinten, a helyi önkormányzatok szintjén is megoldást találjunk az elvándorlás, a fiatalokat nagymértékben érintő munkanélküliség, illetve az alacsony jövedelmek jelentette gondokra – hiszen a három jelenség összefügg. Az önkormányzatok úgy tudják segíteni a közösség ifjait, hogy intézkedéseikkel azt bizonyítják, érdemes itthon maradni, itt teremteni jövőt”− fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke Mezőpaniton, ahol a Szövetség polgármestere, Bartha Mihály húsz év után nem vállal újabb tisztséget, helyette Bodó Előd Barna méretteti meg magát.


Balavásáron közös listát indít az RMDSZ és az MPP
Balavásáron közös listát indít az RMDSZ és az MPP

Balavásár egyike azoknak a Maros megyei önkormányzatoknak, ahol összefogott, illetve közös listát indít az RMDSZ és az MPP. Az idei az első olyan önkormányzati választás, amikor a Szövetség jelöltjének nem lesz magyar ellenjelöltje. „Kevés olyan önkormányzat van a megyében, ahol a polgármester arról tud számot adni, hogy egy mandátum alatt mintegy 10 km teherforgalom számára létesített aszfaltburkolatot sikerült megvalósítani” – fogalmazott elismerően Varga József, Gyulakuta polgármestere, a Szövetség kerületi szervezetének elnöke.


Maros megyének felkészült önkormányzati menedzsmentre van szüksége
Maros megyének felkészült önkormányzati menedzsmentre van szüksége

„A puszta tény, hogy senki nem indul Szakács Béla és az RMDSZ ellen, jelzi, hogy az elmúlt négy évben eredményes önkormányzati munkát folytattak a kollegák” – hangsúlyozta Brassai Zsombor, a Szövetség Maros Megyei Szervezetének elnöke Héderfáján, ahol az RMDSZ polgármestere második mandátumát fejezi be, és az idén egyedüli jelöltként indul újra a választásokon. A megyei elnök Szabó Albert és Csép Éva-Andrea megyei tanácsosjelöltekkel Küküllőszéplak községben találkozott a választókkal.


Péter Ferenc: erős megyei képviseletet az erős településeknek
Péter Ferenc: erős megyei képviseletet az erős településeknek

Maros megye a központi régióban lemaradt a szomszédos megyékhez képest. Olyan megyei közigazgatási stratégiát kell életbe léptetni, amely vonzóvá teszi a beruházók számára az egyébként jelentős gazdasági fejlődésre alkalmas megyét” – fogalmazott Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei tanácsosi listájának vezetője, aki Brassai Zsombor, a Szövetség Maros Megyei Szervezet elnökének, Csép Éva Andrea, Szabó Albert, Bartha Mihály és Kolcsár Károly megyei tanácsos-jelöltek társaságában az Alsó-Kisküküllő menti településekre látogatott. Péter Ferenc hangsúlyozta, a lokális munkahely-teremtési gondokat hosszú távon megyei szinten kell megoldani.


A helyi érdekeket erőteljes Maros megyei fejlesztési stratégiával érvényesíthetjük
A helyi érdekeket erőteljes Maros megyei fejlesztési stratégiával érvényesíthetjük

Önök építik a kastélyt, mi a várfalat és a bástyákat – a helyi fejlesztések, stratégiák sikerének a megyei önkormányzati menedzsment kreálhat kedvező feltételeket. Amennyiben sikerül ehhez a felismeréshez kellő mértékben szavazatokat is rendelni, az RMDSZ-frakció megerősödése révén esélyünk lesz arra, hogy az önkormányzati menedzsmentben a Szovátán már bizonyított Péter Ferenc vegye kézbe a megye vezetését” – nyomatékosított Brassai Zsombor, a Szövetség megyei szervezetének elnöke Gyulakután.


Június 5-én történelmet írhatnak Bonyhán – először vezetheti magyar polgármester a községet
Június 5-én történelmet írhatnak Bonyhán – először vezetheti magyar polgármester a községet

Hat román polgármesterjelölttel mérkőzik meg június 5-én Varga Edömér, az RMDSZ kundi polgármesterjelöltje, mégis a választások egyértelmű esélyese. A Maros megyei Bonyha községben eddig soha nem sikerült magyar polgármestert állítani, ezért vissza nem térő esély elé néz a magyar közösség. „A változás igénye általános Romániában, így Maros megyében is, különösen Bonyha községben, ahol az elmúlt években leállni látszik a fejlődés, a helyhatóságban történt viszályok és korlátozó jogi eljárások miatt megakadtak a fejlesztési folyamatok. Úgy vélem, a fiatal Varga Edömér testesíti meg a változásnak az esélyét, ezért támogatom” – hangsúlyozta Péter Ferenc, az RMDSZ megyei tanácsosi listájának vezetője.


Soós Zoltán: színvonalasabbá kell tenni a marosvásárhelyi felsőoktatást
Soós Zoltán: színvonalasabbá kell tenni a marosvásárhelyi felsőoktatást

Az önkormányzatnak támogatnia kell az egyetemeket abban, hogy minél színvonalasabb felsőoktatást biztosíthassanak hallgatóik számára – szögezte le Soós Zoltán független polgármesterjelölt.  Marosvásárhely Erdély egyik nagy egyetemi városa, nagy múlttal rendelkező orvosi egyeteme van, és több állami és magánegyetem működik itt, hallgatóik kiemelkedő eredményeket érnek el, de a világ rangos felsőoktatási intézményeivel szemben alulmaradnak. 


Péter Ferenc: a Maros megyei szórványban élő magyarok számára is rendkívül fontos, hogy a megyei önkormányzatot az RMDSZ vezesse
Péter Ferenc: a Maros megyei szórványban élő magyarok számára is rendkívül fontos, hogy a megyei önkormányzatot az RMDSZ vezesse

Csupán maroknyian vagyunk magyarok, ezért össze kell fognunk – fogalmazódott meg az RMDSZ Maros megyei tanácsosjelöltjeinek kampánykaravánján, május 9-én. Brassai Zsombor, a Szövetség Maros Megyei Szervezetének elnöke, Péter Ferenc a megyei tanácsosi lista vezetője és Csép Andrea megyei tanácsosjelölt nyolc szórványközséget keresett fel Marosludas környékén, ahol a helyi közösséggel, egyházi és politikai vezetőkkel találkozott.


polgármesterjelölt a közönyt tekinti a legnagyobb ellenfelének
polgármesterjelölt a közönyt tekinti a legnagyobb ellenfelének
2016.03.09. | Maros
Szerinte azok, akik abban érdekeltek, hogy Marosvásárhelyből nemzetstratégiai kérdést csináljanak, egy idő után elkezdenek majd sarat dobálni.
Soós Zoltán elsősorban egy olyan várost szeretne, amelyben lakói otthon érzik magukat. Ezért szerinte fel kell számolni azt a fajta fejetlenséget és cirkuszt, ami Marosvásárhely mindennapjait jellemzi. Soós elmondta, számos észrevétel érkezett a városházához ezzel kapcsolatosan, a hatóságok ezek fölött azonban rendre szemet hunynak. A magyar polgármester-jelölt szerint nem marad más választás, csak a júniusi helyhatósági választásokon rábírni a lakosságot arra, hogy vessenek ennek véget.

Bejutó helyet ajánlott az RMDSZ a Néppárt számára a marosvásárhelyi tanácsosi listáján
Bejutó helyet ajánlott az RMDSZ a Néppárt számára a marosvásárhelyi tanácsosi listáján

Erős magyar képviseletet akarunk Marosvásárhelyen. Az összefogás már megvalósult a magyar polgármester-jelölt személyében, ezt erősítené egy közös tanácsosi lista, amelyen bejutó helyet ajánlottunk a Néppárt számára. Ezt egyelőre nem fogadták el, de bízunk abban, nem ma mondták ki az utolsó szót” – nyilatkozta Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének politikai alelnöke február 15-én, hétfőn, azt követően, hogy a Szövetség városi szervezete az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezetének küldöttségével találkozott.


Február 10-e emlékezete
Február 10-e emlékezete

Hosszú utat jártunk be 1990. február 10-e óta, amikor tízezrek vonultak fel csendben Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel a kezükben. Erdély több városában is tömegek mozdultak meg a magyarság kultúrájáért, megmaradásáért. Azóta számos eredményt értünk el, de sok még a tennivalónk annak érdekében, hogy érvényt szerezzünk a törvény szavának, hogy a papíron kivívott jogainkat a mindennapokban is megélhessük. 


Megerősödött az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezete
Megerősödött az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezete
2015.12.23. | Maros

„Sikerült beillesztenünk az utolsó fogaskereket is: az utóbbi négy hónapban formát nyert a szervezet működési terve, és kijelöltük azokat a személyeket, akik felelősséget vállalnak a szervezet hatékony működéséért – a városi ügyvezető alelnököket, a teljes választmányt, illetve két alelnököt és egy titkárt” – jelentette ki Peti András, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Marosvásárhely alpolgármestere.


Ifj. Birtalan István lett a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács új elnöke
Ifj. Birtalan István lett a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács új elnöke
2015.12.10. | Maros , Ifjúság

Ifj. Birtalan István lett a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET), a MIÉRT tagszervezetének új elnöke – döntött december 8-án, kedden titkos szavazással az ernyőszervezet küldöttgyűlése.