Főoldal > Címke: Önkormányzatok > találatok száma: 153
A Szatmár Megyei Önkormányzati Tanács ülése Nagykárolyban
A Szatmár Megyei Önkormányzati Tanács ülése Nagykárolyban
2014.02.08. | Önkormányzatok , Szatmár

Könnyítettek a helyi önkormányzati vezetők tanácsosainak alkalmazásán
Könnyítettek a helyi önkormányzati vezetők tanácsosainak alkalmazásán
2014.02.05. | Önkormányzatok

A helyi közigazgatás humánerőforrás politikáján könnyítene az a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által tavaly októberben benyújtott törvénymódosító javaslat, amelyet a Képviselőház plénuma tegnap, február 4-én fogadott el. A Szövetség jogszabály-javaslata a helyi közigazgatási törvényben lehetővé teszi a végrehajtó hatóságok részére, hogy nagyobb számban alkalmazhassanak tanácsosokat a polgármester vagy a megyei tanácselnök kabinetjébe anélkül, hogy meghaladnák a törvény által előírt létszámot.


Cseke Attila: a hulladékgyűjtés az egyetlen közszolgáltatás, amelyet a lakosság még mindig személyre fizet és nem mennyiségre
Cseke Attila: a hulladékgyűjtés az egyetlen közszolgáltatás, amelyet a lakosság még mindig személyre fizet és nem mennyiségre
2014.02.04. | Önkormányzatok

Nem szavazta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a hulladékgyűjtésre vonatkozó törvényt, amelyet ma február 4-én tárgyalt a Parlament – mint ismeretes a Szövetség által benyújtott módosító javaslatokat elvetették. Az eddigi eseményekről és a Szövetség álláspontjáról Cseke Attila Bihar megyei parlamenti képviselő számolt be.


Ilyés Gyula: 2013 a széleskörű konzultáció és a rendszeres szakmai tájékoztatás éve volt
Ilyés Gyula: 2013 a széleskörű konzultáció és a rendszeres szakmai tájékoztatás éve volt

,,A 2013-as év a széleskörű konzultáció és a rendszeres szakmai tájékoztatás jegyében telt”– jelentette be ma délben Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, hozzátéve, hogy az elmúlt évben az általa vezetett főosztály jól működő információs hálózatot tudott kialakítani az önkormányzatok bevonásával.


Csáki-Gál Károly a Temes megyei Önkormányzati Tanács új elnöke
Csáki-Gál Károly a Temes megyei Önkormányzati Tanács új elnöke
2013.11.30. | Önkormányzatok , Temes

Végváron tartotta soros ülését a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa pénteken, november 29-én. A tanácskozáson részt vett Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, valamint Halász Ferenc megyei RMDSZ elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő. A Tanács ülésén a Temes megyei RMDSZ-es önkormányzati képviselők új vezetőséget is választottak.


Cseke: az önkormányzatok a helyi közösségeket képviselik
Cseke: az önkormányzatok a helyi közösségeket képviselik
2013.09.24. | Önkormányzatok

A Képviselőház tegnapi ülésén tárgyalta 41/2013-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvénytervezetet, amelynek értelmében ismét módosította az önkormányzatok tartozásainak rendezésére szolgáló országos hitelkeretet. Cseke Attila RMDSZ-es képviselő, a Parlament Képviselőházának közigazgatási bizottságának alelnöke nyilatkozott ez ügyben.


Kolozs, Fehér és Maros megyében folytatódik az RMDSZ Erdélyi Önkormányzati Konzultációja
Kolozs, Fehér és Maros megyében folytatódik az RMDSZ Erdélyi Önkormányzati Konzultációja
2013.09.12. | Önkormányzatok

Folytatódik az RMDSZ Főtitkárság Önkormányzati Főosztálya által júliusban újra elindított, 275 községet célzó, Erdélyi Önkormányzati Konzultáció. Az elmúlt napokban Kolozs megyei Búza és Várfalva polgármestereivel, majd a Fehér megyei Búzásbocsárd és Felvinc alpolgármestereivel folytattak megbeszéléseket az Önkormányzati Főosztály képviselői.

 


Ilyés Gyula: a kormány intézkedései gátolják az önkormányzatok fejlődését
Ilyés Gyula: a kormány intézkedései gátolják az önkormányzatok fejlődését
2013.08.13. | Önkormányzatok

„Az utóbbi időszak törvénykezései és a kormány intézkedései nagymértékben és folyamatosan csökkentik a községek adminisztratív kapacitását, a helyi közösségek erőforrásait” ‒ nyilatkozta ma délben Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese, majd kiemelte: „nagyon sok jogszabály megköti a helyi és megyei tanácsok intézkedési lehetőségeit, és ezzel azokat hozzák lehetetlen helyzetbe, akik közvetlenül és a legtöbbet tudnak tenni a helyi közösségekért.”


Az RMDSZ támogatja a helyi népszavazások kiírását a régiók átszervezése ügyében
Az RMDSZ támogatja a helyi népszavazások kiírását a régiók átszervezése ügyében

Kelemen Hunor szövetségi elnök augusztus 2-án, Nagykárolyban találkozott az RMDSZ Szatmár megyei polgármestereivel, akikkel aktuálpolitikai kérdésekről tanácskozott.


Az oktatásra alapozzák a közösség fejlődését Nyárádszeredában
Az oktatásra alapozzák a közösség fejlődését Nyárádszeredában

Kelemen Hunor szövetségi elnök jelenlétében nézhették meg első alkalommal a nyárádszeredai polgárok a felújított és átépített andrásfalvi iskolaépületet augusztus 1-én, majd ezt követően részletes ismertetés következett mindazokról az uniós programokról, amelyeket a helyi önkormányzat a közösség fejlődése érdekében bonyolít le.


Winkler Gyula Maros megyei önkormányzati tisztségviselőkkel találkozott
Winkler Gyula Maros megyei önkormányzati tisztségviselőkkel találkozott

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének meghívására Winkler Gyula európai parlamenti képviselő július 30-án Marosvásárhelyen találkozott a Szövetség Maros megyei önkormányzati tisztségviselőivel. A tanácskozás alkalmával az Európai Unió 2014‒2020-as költségvetési időszakáról, az RMDSZ gazdasági programjáról, az Európai Polgári Kezdeményezésről, illetve az európai parlamenti képviselet jelentőségéről beszélgettek.


Szatmár, Szilágy és Kolozs megyében zajlik az RMDSZ Erdélyi Önkormányzati Konzultációja
Szatmár, Szilágy és Kolozs megyében zajlik az RMDSZ Erdélyi Önkormányzati Konzultációja

Az RMDSZ Főtitkárság Erdélyi Önkormányzati Konzultációjának keretén belül júliusban és az ezt követő hónapban Szatmár, Szilágy és Kolozs megye körülbelül negyven településére tervezünk szakmai találkozót.


Szabadság: Új esélyt a magyar ügyeknek a kolozsvári közigazgatásban - Egy éve tölti be Kolozsvár alpolgármesteri tisztségét Horváth Anna
Szabadság: Új esélyt a magyar ügyeknek a kolozsvári közigazgatásban - Egy éve tölti be Kolozsvár alpolgármesteri tisztségét Horváth Anna
2013.07.17. | Kolozsvár , Önkormányzatok

„Fontos célnak tartom, hogy megvalósuljon az attitűd-váltás az intézményen belül, továbbá a magyar, illetve a román közvélemény irányába. Ha a városházán belül elnyerjem a kollégák bizalmát, kialakítsunk egy olyan légkört, amely az együttműködést segíti elő. Célom volt az anyanyelvhasználat „meghonosítása”: lásd az Igen, tessék! mozgalmat, illetve azt, hogy ajtómra magyar felirat is került. Régi és új munkatársak bevonásával jó csapatot hoztam létre. Szakmaisággal és nagyon-nagyon sok munkával vívtam ki magamnak azt, hogy elismerjenek ennyi idő alatt” – fogalmazott lapunknak adott interjúban Horváth Anna. Az RMDSZ-es alpolgármester, aki idestova egy éve tölti be ezt a tisztséget, az elmúlt egy év sikereiről, kudarcairól, az elkövetkező időszak terveiről beszélt. A beszélgetés alkalmával kiderült egy személyes vonatkozású cél, elhatározás is: eltökélt szándéka, hogy többé nem dohányzik.


Az RMDSZ folytatja az Erdélyi Önkormányzati Konzultációt
Az RMDSZ folytatja az Erdélyi Önkormányzati Konzultációt
2013.07.15. | Önkormányzatok

„Az RMDSZ Főtitkárságának Önkormányzati Főosztálya folytatja a 2011 nyarán elkezdett Erdélyi Önkormányzati Konzultációt 275 község bevonásával” – tájékoztatott ma délben Ilyés Gyula főtitkárhelyettes.
    


Erdély TV: Peti András Marosvásárhely új alpolgármestere
Erdély TV: Peti András Marosvásárhely új alpolgármestere

Maros megyei polgármesterekkel talákozott Sógor Csaba
Maros megyei polgármesterekkel talákozott Sógor Csaba
2013.06.08. | Maros , Önkormányzatok , Pályázatok

Pályázati lehetőségekről, Európai Unióval kapcsolatos témákról beszélgetett Maros megyei önkormányzati vezetőkkel és közalkalmazottakkal Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.  A Maros Megyei RMDSZ szervezésében megtartott találkozó-sorozatra június 7-én Erdőszentgyörgyön és Marosvásárhelyen, míg június 8-án Dicsőszentmártonban került sor. A találkozón jelen volt Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke és Gáti Attila pályázati szakember, a PONT Csoport munkatársa.


Az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosi frakciója Peti Andrást jelöli alpolgármesternek
Az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosi frakciója Peti Andrást jelöli alpolgármesternek

Az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosi frakciója tegnapi ülésén Peti Andrást nevezte meg a megüresedett alpolgármesteri tisztségbe.


Összefogással lehet eredményesen dolgozni - Csíkszeredában találkoztak a Hargita megyei polgármesterek
Összefogással lehet eredményesen dolgozni - Csíkszeredában találkoztak a Hargita megyei polgármesterek
2013.04.22. | Hargita , Önkormányzatok

A csíkszeredai megyeházán találkoztak a Hargita megyei polgármesterek hétfőn, április 22-én. A polgármester-találkozón kívül a Hargita Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás közgyűlését is megtartották. Jelen voltak Hargita Megye Tanácsa területi irodáinak munkatársai is.


Arad megyei önkormányzati tisztségviselőkkel egyeztetett Ilyés Gyula főtitkárhelyettes
Arad megyei önkormányzati tisztségviselőkkel egyeztetett Ilyés Gyula főtitkárhelyettes
2013.04.16. | Önkormányzatok , Arad

Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese önkormányzati tanácskozáson vett részt április 15-én, hétfőn, az Arad megyei RMDSZ székházban.


Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése
Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése
2013.03.27. | Önkormányzatok

fotó: Banga Előd Ernő