Főoldal > Címke: RMDSZ > találatok száma: 468
Kovács Péter nyilatkozata Szilágyi Zsolt új erdélyi magyar párt megalapításáról szóló javaslatáról
Kovács Péter nyilatkozata Szilágyi Zsolt új erdélyi magyar párt megalapításáról szóló javaslatáról

Jelenlét szerint Sógor Csaba az egyik legaktívabb romániai EP-képviselő
Jelenlét szerint Sógor Csaba az egyik legaktívabb romániai EP-képviselő
2016.01.11. | RMDSZ , Európai Parlament

Második helyen szerepel Sógor Csaba erdélyi magyar EP-képviselő a 32 romániai képviselő rangsorolásában – a votewatch.eu oldal legújabb statisztikája az elmúlt másfél évre kiterjedően az EP-képviselők plenáris jelenlétét vizsgálja, kiemelten azokat a gyűléseket, amikor szavazniuk is kell a képviselőknek.


Az együttműködés lehetőségeiről egyeztettek
Az együttműködés lehetőségeiről egyeztettek
2015.12.21. | RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az EMNP küldöttségével tárgyalt ma. Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Péter ügyvezető elnök, Nagy Zoltán Levente, területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök, valamint Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének politikai alelnöke találkozott az EMNP vezetőivel, napirenden a jövő évi választásokon való együttműködés lehetőségei szerepeltek. 


Választási együttműködés a magyar érdek érvényesítésére: megállapodást írt alá az RMDSZ és az MPP
Választási együttműködés a magyar érdek érvényesítésére: megállapodást írt alá az RMDSZ és az MPP
2015.12.18. | RMDSZ

„Az RMDSZ és az MPP politikai együttműködési megállapodása annak bizonyítéka, hogy az eddigi együttgondolkodás, a közös tervezés és cselekvés sikeres volt. Úgy gondoltuk, hogy a 2016-os esztendő két választására olyan megállapodást írunk alá, amely egyetlen szempontot vesz figyelembe: a magyar érdek minél szélesebb körű érvényesítését” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy Biró Zsolt MPP-elnökkel együtt kézjegyével látta el a dokumentumot december 18-án, pénteken, Kolozsváron.


Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete kéri Toró Tamás EMNT-s városi tanácsos lemondását
Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete kéri Toró Tamás EMNT-s városi tanácsos lemondását
2015.12.16. | RMDSZ , Brassó

Kovács Attila, az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének elnöke a Brassói Lapoknak adott interjúban a következőket nyilatkozta Toró Tamás december 12-i konfrontálódásával kapcsolatosan.


Kulturális Eseménynaptár 2016 – Felhívás
Kulturális Eseménynaptár 2016 – Felhívás
2015.12.16. | RMDSZ , Kultúra

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnöksége, a Communitas Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az elmúlt évek gyakorlatát követve, a 2016-os esztendő elején kiadja az év kulturális eseménynaptárát.


25 éves a Szatmárnémeti RMDSZ
25 éves a Szatmárnémeti RMDSZ
2015.12.12. | RMDSZ , Szatmár

A Szövetségi Képviselők Tanácsának újraalakuló ülése Kolozsváron
A Szövetségi Képviselők Tanácsának újraalakuló ülése Kolozsváron
2015.11.07. | RMDSZ , SZKT

Fotók: Banga Előd-Ernő


Kelemen Hunor: Románia megszűnt következmények nélküli országnak lenni – politikai helyzetértékelő a Szövetségi Képviselők Tanácsának kolozsvári ülésén
Kelemen Hunor: Románia megszűnt következmények nélküli országnak lenni – politikai helyzetértékelő a Szövetségi Képviselők Tanácsának kolozsvári ülésén
2015.11.07. | RMDSZ , SZKT , Aktuálpolitika

„Az elmúlt egy hét történései, tetszik vagy sem, alapjaiban változtathatják meg a romániai politikai viszonyokat. Ezt látni és érteni kell mindenkinek, minden egyes olyan embernek, aki a közügyekkel hivatásszerűen foglalkozik. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy lezárult az ország kommunista diktatúra bukása utáni időszaka, hogy valami más, valami új kezdődik. Románia néhány napja megszűnt következmények nélküli országnak lenni, és arra, ami az országban történik, az RMDSZ-nek is kell hogy legyen válasza. Nemcsak azért, mert a magyar kisebbség képviselőiként felelősséggel tartozunk politikai közösségünkért, hanem azért is, mert az elmúlt 25 évben Románia útkeresésének részesei és alakítói voltunk. Ezt vállalnunk kell. De feladatunk az, hogy erőnkhöz mérten a jobbító szándékot és ne a zabolátlan dühöt, indulatot támogassuk” – szögezte le Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) november 7-i, szombati kolozsvári ülésén, amelynek kezdetekor a szövetségi képviselők egyperces néma felállással emlékeztek a Colectiv klubban elhunytakra.


Politikai együttműködés lehetőségéről tárgyalt az RMDSZ és az MPP
Politikai együttműködés lehetőségéről tárgyalt az RMDSZ és az MPP
2015.10.26. | RMDSZ

Politikai együttműködés lehetőséről tárgyalt az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) küldöttsége hétfőn, 2015. október 26-án, Kolozsváron. Az egyeztetésen Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Péter ügyvezető elnök, Nagy Zoltán területekért felelős ügyvezető alelnök, valamint az MPP részéről Biró Zsolt elnök, Simon Csaba alelnök és Kulcsár-Terza József háromszéki elnök vettek részt.


Kolozsvárnak bele kell szólnia az országos érdekképviseleti döntéshozásba – Horváth Anna elnökletével újraalakult az RMDSZ kolozsvári szervezete
Kolozsvárnak bele kell szólnia az országos érdekképviseleti döntéshozásba – Horváth Anna elnökletével újraalakult az RMDSZ kolozsvári szervezete
2015.10.10. | Kolozsvár , RMDSZ

„Minden magyar ember számít, aki ebben az országban él, és minden magyar ember fontos, aki a közéletben részt akar venni. Így gondoljuk és próbálunk így is cselekedni. Ilyen tekintetben is úgy gondolom, hogy a városi, a nagyvárosi közösségekben kell nekünk  ismét megszólítanunk az embereket, gondolataikkal és elvárásaikkal összhangban cselekednünk” hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök október 10-én, szombaton, az RMDSZ kolozsvári szervezetének alakuló közgyűlésén, amelyen méltányolta a tizenhárom városi körzetben végzett eddigi munkát, ugyanakkor hozzátette: az RMDSZ-nek fontos erőtartalékai vannak a városi és nagyvárosi környezetben, ezért a Szövetség megyei és területi szervezeteinek ott is meg kell erősíteniük a képviseletet, meg kell szólítaniuk a közösséget. A közgyűlésen Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert választották az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnökévé.


Új elnök a Fehér megyei RMDSZ élén
Új elnök a Fehér megyei RMDSZ élén
2015.06.16. | RMDSZ , Fehér megye

Küldöttgyűlés keretében Lőrincz Helgát választották az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnökévé tegnap, 2015. június 15-én. A szervezet új vezetője az RMDSZ Fehér megyei nőszervezetének elnöke, tanár, kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő. 



Állásfoglalás
2015.06.02. | RMDSZ , Bihar

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) nagyváradi területi szervezete ma, június 2-án 24 órára őrizetbe vette Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács alelnökét. 


Korodi Attila: Románia egy európai értékeken alapuló erdészeti törvényt fogadott el
Korodi Attila: Románia egy európai értékeken alapuló erdészeti törvényt fogadott el

A Képviselőház plénuma szerdán, május 20-án elutasította az államelnök azon kérelmét, amely arra vonatkozott,  hogy az erdészeti törvényt tárgyalja újra a Parlament. Így a törvényhozók az  eredetileg kidolgozott jogszabályt fogadták el. Korodi Attila, a Szövetség képviselője a végszavazást követő plénumi felszólalásában elmondta, hogy üdvözli az újratárgyalási kérelem elutasítását, ezáltal Románia egy európai értékeken alapuló erdészeti törvényt fogadott el, amelynek gyakorlatba léptetése érdekében a közeljövőben még több munkát kell fektetnie mindenkinek, annak érdekében, hogy konkrét és használható normatívák mentén alkalmazzák a törvény előírásait.


Duplázott gyerekpénz folyósítása érdekében voksolt az RMDSZ
Duplázott gyerekpénz folyósítása érdekében voksolt az RMDSZ
2015.05.20. | Képviselőház , RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Képviselőházi frakciója szerdán, május 20-án megszavazta azt a jogszabály-javaslatot, amely megemelné a gyerekpénz értékét.  A törvény-javaslat általános plénumi vitáján az RMDSZ álláspontját Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője tartotta fent. A Parlament Alsóháza döntőházként szavaz erről a kezdeményezésről, a végszavazás során is az RMDSZ Képviselőházi frakciója a törvény-javaslat mellett teszi le voksát.


Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait
Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait
2015.05.17. | RMDSZ , Communitas

Tizenharmadik alkalommal adták át pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdiószínházában megrendezett gálán – irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színházművészet, valamint a film és a televíziózás kategóriában – 42 fiatal alkotó vehette át az egy éves időtartamra biztosított, havi 770 lejes támogatásról szóló oklevelet. Az esemény keretében kiállítás nyílt a 2014-es képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus méltatta. Ezt követően a résztvevők a 2014-ben irodalom, zeneművészet, film és televízió, valamint színházművészet kategóriákban díjazott ösztöndíjasok műsorát nézhették meg.


Tánczos Barna: a hosszú távú legelőgazdálkodás feltételeit szeretnénk megteremteni
Tánczos Barna: a hosszú távú legelőgazdálkodás feltételeit szeretnénk megteremteni

Hosszú távú legelőgazdálkodás feltételeit szeretnénk megteremteni azzal a módosító-javaslattal, amelyet a Szenátus ezen a héten megszavazott. Célunk a legeltetési üzemterv bevezetése” – jelentette ki Tánczos Barna, a szenátus Mezőgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Bizottságának titkára az általa benyújtott törvénymódosító javaslat parlamenti vitáján.


Megoldódott a zászlókérdés: hivatalosan is használhatók lesznek a helyi közösségek szimbólumait tartalmazó zászlók
Megoldódott a zászlókérdés: hivatalosan is használhatók lesznek a helyi közösségek szimbólumait tartalmazó zászlók
2015.05.13. | RMDSZ

Jogos elvárása teljesült ma a Romániában élő magyar közösségeknek azzal, hogy a Parlament Alsóháza megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a közigazgatási egységek egy meghatározott eljárás mentén a saját zászlajukat használják és tűzzék ki” – tájékoztatott Máté András Levente, az RMDSZ Képviselőházi frakciójának vezetője, Kolozs megyei parlamenti képviselő. A Szövetség törvényhozója elmondta, hogy az RMDSZ az elmúlt időszakban, hosszas egyeztetések után, számos lépést tett annak érdekében, hogy a tervezetet mielőbb beemeljék Románia jogrendjébe.


Együtt erősebbek, többek vagyunk – Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Szatmár megyei szervezete
Együtt erősebbek, többek vagyunk – Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Szatmár megyei szervezete
2015.03.29. | RMDSZ , Szatmár

„Nekünk most a jövőre kell gondolnunk, mert a legnagyszerűbb elődök sem jelentenek garanciát, biztonságot. Lehet építkezni erre az örökségre, de az csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk-e a helyes utat továbbra is. Arról is beszélnünk kell, hogy van-e hosszú távú elképzelésünk Erdélyről, Romániáról, mert azt huszonöt évvel ezelőtt is tudtuk, hogy nem akarunk olyan országot, amelyben a törekvéseink közbiztonsági veszélyforrásnak minősülnek, vagy az identitás megőrzésének jogosultságát kell bizonyítanunk minden nap” – fogalmazott Kelemen Hunor Szatmárnémetiben március 28-án, szombaton, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének bővített MKT-ülésén, amelyen a Szövetség fennállásának 25. évfordulóját ünnepelték alapító tagok, önkormányzati képviselők, polgármesterek, egyházi és civil szervezeti képviselők, illetve a megyében élő sváb és szlovák kisebbség vezetőinek jelenlétében. 


Zilahon ülésezett az RMDSZ XII. Kongresszusát előkészítő SZKT
Zilahon ülésezett az RMDSZ XII. Kongresszusát előkészítő SZKT
2015.03.28. | RMDSZ , SZKT

A március 28-i testületi ülésen a szövetségi elnök és a főtitkár felszólalását a frakciók képviselőinek beszéde és az egyéni felszólalások követték. A szombati ülésen továbbá a 12. Kongresszusra való felkészülésről egyeztettek, valamint módosító-javaslatokat terjesztettek elő az RMDSZ alapszabályzatára vonatkozóan.