7.

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja


2016. május 7-én, szombaton, 11 órától a Csíki Székely Múzeumban megnyílik a Csontváry-képek Erdélybencímű nagyszabású kiállítás.  A tárlat fővédnökei Kelemen Hunor szövetségi elnök és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, akik jelen lesznek és beszédet mondanak a tárlatnyitón. 
Az augusztusig megtekinthető kiállítás 49 alkotást foglal magában, az anyagot öt magyarországi intézménytől kölcsönzi a Csíki Székely Múzeum.


Ugyanazon a napon 19 órától Kelemen Hunor részt vesz Brassóban az Egymás Európája, egy más Európacímű kerekasztal-beszélgetésen, amelynek helyszíne az Evangélikus Egyházközség díszterme (str. Iuliu Maniu, nr. 2). A tanácskozáson a szórványban élő magyar közösségek helyzetéről, jövőjéről, nemzetpolitikai és kisebbségvédelemi kérdésekről beszélgetnek


3.

11.00
Kolozsvár, Majális utca 60. szám

Sajtótájékoztató - 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

A 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői sajtótájékoztatót tartanak május 3-án, kedden 11 órától Kolozsváron, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének (Majális utca 60. szám) nagytermében. Az eseményen ismertetik az Ünnepi Könyvhét részletes programját, valamint a meghívott előadók névsorát.


28.

18.30
Kolozsvár

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja

Ma 18.30 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében kampányindító rendezvényt szervez az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete. Az eseményen beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, Horváth Anna, Kolozsvár polgármesterjelöltje és Vákár István, a Szövetség Kolozs megyei tanácsosi listájának vezetője, illetve jelen lesznek a megye további polgármester-, valamint helyi és megyei tanácsosjelöltjei.


25.

11.00
Kolozsvár

Sajtótájékoztatót tart az RMDSZ Nőszervezete

Az RMDSZ Nőszervezet április 28-án, csütörtökön 11 órától sajtótájékoztatót tart Kolozsváron, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének (Majális utca 60. szám) nagytermében. Az eseményen, amelyen jelen lesznek a szervezet elnökségének tagjai is, bemutatkoznak a Nőszervezet kiemelt önkormányzati jelöltjei.


23.

10.00
Szatmárnémeti

Szombaton ülésezik az SZKT – kampányindítón mutatkoznak be az RMDSZ kiemelt jelöltjei

Április 23-án, szombaton 10 órától a szatmárnémeti Városi Filharmónia  nagytermében (Szabadság tér 8. szám) ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Ez alkalomból bemutatkoznak a Szövetség kiemelt polgármester-, megyei és helyi tanácsosjelöltjei.

Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indul, ezt követi a politikai vita, valamint az RMDSZ önkormányzati programjának bemutatása. A szombati eseményen a jelenlévők határozatot fogadnak el a Gazdasági Tanács ajánlására.

A sajtó képviselőit szeretettel várjuk.


20.

Brüsszel

A Kós Károly Akadémia szervezésében terítéken a kisebbségi jogok Brüsszelben

Az egyéni jogokról és autonómiákról, jó és rossz együttműködési modellekről, az identitás megtagadásáról és asszimilációról, követendő és elvetendő gyakorlatokról egyaránt szó lesz azon a konferencián, amelyet a Kós Károly Akadémia tart április 20-án, szerdán Brüsszelben, a Wilfried Martens Központ és partnerei által szervezett net@work rendezvénysorozaton. Az Együttműködés vagy szembenállás: nemzeti többségek és kisebbségek viszonya az EU-ban című panelbeszélgetés célja rámutatni a nemzeti kisebbségek legfontosabb gondjaira, az európai kisebbségvédelem történeti hátterére, az európai intézmények szerepére, valamint egy közös európai keretszabályozás irányába vezető lépésekre.

A konferencián Doris Pack volt európai parlamenti képviselő, a kelet-európai és nyugat-balkáni ügyek korábbi jelentéstevője tart bevezető előadást, majd Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője, volt környezetvédelmi miniszter, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja és Liesa Scholzen, a németajkú közösség belgiumi parlamenti képviselője beszél a kérdéskörről. A beszélgetés házigazdája a szervező Kós Károly Akadémia részéről Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára.

A konferencia főszervezői a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ (CES), a Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) és a Hans Seidel Alapítvány (HSS).

A három részes holnapi konferencia tömbönként 3-3, párhuzamosan zajló kerekasztal beszélgetés menekültválságról, demográfiai és közbiztonsági kihívásokról, helyi és regionális kormányzásról, valamint uniós reformokról.

A beszélgetés élőben is követhető a http://www.martenscentre.eu/networklive címen.


7.

12.00
RMDSZ Ügyvezető Elnökség - Kolozsvár (Majális utca 60. szám)

Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótájékoztatója

Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótájékoztatót tart holnap, április 7-én, csütörtökön 12.00 órától, Kolozsváron, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének nagytermében (Majális utca 60. szám). 


19.

11:00
Kolozsvár

Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket!

Kincses városunk épített öröksége mindannyiunk szívügye. Úgy gondoltuk, eljött az ideje annak, hogy gyermekeink is megismerjék, megszeressék és gondját viseljék mindannak, amit városunk magyarsága az elmúlt ezer évben teremtett.

Emiatt indítottuk el Kolozsváron is az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! programot, amelyet legnagyobb örömünkre óriási lelkesedéssel fogadtak diákok, tanárok egyaránt.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Református Kollégium, valamint az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum legjobb csapatai mutatják be az általuk őrzött műemléket egy színvonalas, meglepetésekkel teli vetélkedő keretében.

Az eseményen, amellett, hogy drukkolhatunk a kolozsvári magyar diákoknak, egy meglepetés-kvíz is lesz, ahol az is kiderül, ki ismeri legjobban kincses városunkat.

Az esemény időpontja: 2016. március 19., 11.00 óra

Az esemény helyszíne: Kolozsvári Magyar Opera


15.

17.00
Szatmárnémeti

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja nemzeti ünnepünkön

Szatmárnémetiben vesz részt a március 15. ünnepségeken Kelemen Hunor szövetségi elnök.   Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete, a Szent István Kör és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés közös szervezésében március 15-én, kedden 17 órakor kezdődik az ünnepség az Ormos ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd az ünnepi felvonulás 17 óra 5 perckor indul a diószegi lovas huszárok és a Kálmándi Fúvószenekar vezetésével az István térig. A Petőfi-szobornál 17 óra 30 perckor kezdődik az ünnepi megemlékezés, Nm. és Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házában az ünneplőket, ahol Pataki Csaba szenátor, a szövetség megyei szervezete elnökének köszöntőjét követően dr. Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet kutatója méltatja a forradalmi eseményeket, majd átadják a szatmárnémeti RMDSZ 2016-os díjait. Az est a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Szatmárnémeti Református Gimnázium és a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont diákjainak előadásával zárul.


14.

13:00
Bulgakov Irodalmi Kávéház (Kolozsvár, Inocentiu Micu Klein - Virág/Búza utca 17. szám)

Sajtótájékoztató - 13. Humorfeszt

Március 14-én, hétfőn sajtótájékoztatón ismerteti a 13. Humorfeszt újításait, egész hetes programját Jakab Adorján főszervező és György Botond humorista, a Comedy Company társulat tagja. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökség és a Comedy Company közös fesztiváljának részleteit 13 órától a Bulgakov Irodalmi Kávéház (Kolozsvár,  Inocentiu Micu Klein - Virág/Búza utca 17. szám) emeleti termében mutatják be. A sajtó képviselőit szeretettel várjuk az eseményre.