8.

13.00

Szerkesztőségek figyelmébe – sepsiszentgyörgyi sajtóbeszélgetésen vesz részt Kelemen Hunor

Szeptember 8-án, pénteken 13 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban sajtóbeszélgetésen vesz részt Kelemen Hunor szövetségi elnök és Antal Árpád polgármester.

Az eseményre a sajtó képviselőit szeretettel várjuk.


24.

Zeteváralja

Szerkesztőségek figyelmébe – EU-tábor új köntösben

Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen idén újragondolta az EU-tábor jellegét és programját – egy belső, politikai „edzőtábort” szervez a Szövetségben dolgozó fiatal munkatársaknak és MIÉRT-es, fiatal vezetőknek, olyanoknak, akik politikával foglalkoznak. Az előadások mellett egyéni készségfejlesztő workshopokat és esti vitákat szerveznek, de nem maradnak el a csapatépítők és a sokszor emlékezetesre sikerülő bulik sem. A rendezvény helyszíne és időpontja: Zeteváralja, augusztus 24−27. A részletes program ITT érhető el.

 

 A tábor programjaira szeretettel várják a sajtó képviselőit is.


23.

18:00
Marosvásárhelyi Kultúrpalota / Zeteváralja

Szerkesztőségek figyelmébe – Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdai és pénteki programja

Augusztus 23-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a Vásárhelyi Forgatag nyitóünnepségén vesz részt és mond beszédet Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Az RMDSZ elnöke augusztus 25-én, pénteken 17 órától a Szövetség és a Magyar Ifjúsági Értekezlet zeteváraljai Edzőtáborában tart előadást 2018 és a deep-state címmel.

A tábor részletes programja ITT érhető el. Helyszínért IDE kattints!

A sajtó képviselőit szeretettel várjuk az eseményekre.

 


21.

11.00
Szatmárnémeti

Szerkesztőségek figyelmébe – Kelemen Hunor augusztus 21-i, szatmárnémeti programja

Augusztus 21-én, hétfőn 11 órától Szatmárnémetiben, az Eugen Ionescu utca 30. szám alatt ünnepélyesen átadják a Szatmárnémeti Studium Szolgálati Lakások épületegyüttesét. Az eseményen felszólal Kelemen Hunor szövetségi elnök, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere és Vass Levente, Maros megye parlamenti képviselője.

Az eseményre a sajtó képviselőit szeretettel várjuk.


17.

11:00
Kolozsvári Magyar Színház és Opera

Kántor Lajos író-irodalomtörténész temetése

Kántor Lajos író-irodalomtörténésztől (1937-2017)  augusztus 17-én, 11 órától a Kolozsvári Magyar Színház és Opera előcsarnokában vesznek búcsút, ezt követően a Házsongárdi temetőben helyezik hamvait végső nyugalomra. Részvétnyilvánításra 10-11 óráig a színház előcsarnokában lesz lehetőség.

A gyászoló család kérése, hogy a jelenlévők egy szál virággal búcsúzzanak Kántor Lajostól, és koszorúk helyett  a Korunk folyóiratot támogassák, melynek élete végéig munkatársa volt, sorsát mindvégig a lelkén viselte.

Adományokat az Asociatia de Prietenie Korunk szálaszámára várnak: RO76RNCB016026606310001 SWIFT kód RNCBROBU.

 


17.

16:00
Kolozsvár -a sétatéri kaszinó épülete előtt

Sajtótájékoztató a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményéről

Az Európai védelmet jogainknak! - Minority SafePack európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményéről tart sajtótájékoztatót Kolozsváron holnap, csütörtökön 16.00 órától a sétatéri kaszinó épülete előtt Vincze Lóránt, a FUEN elnöke és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.


17.

11:00- 20:00

A Kolozsvári Magyar Napokon is alá lehet írni az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack Initiative európai polgári kezdeményezést

Augusztus 17-től, csütörtöktől a Kolozsvári Magyar Napokon is gyűjtjük a támogatói aláírásokat a Minoriy Safepack európai polgári kezdeményezéshez.

Önkénteseink naponta 11 – 20 óra között az alábbi helyszíneken elhelyezett standoknál, MSPI-pólóban és -sapkában arra bíztatják a magyar embereket, támogassák az őshonos kisebbségek európai uniós szintű védelmét biztosító kezdeményezést:

  1. Bulgakov Kávéház bejárata
  2. A Farkas utcában felállított Communitas Sátor
  3. A Deák Ferenc utcában felállított Ifjúsági Pavilon
  4. A Sétatéren, a színpad környékén.

Idén változatos programokat kínál az RMDSZ a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. A Communitas Alapítvány, az RMDSZ Nőszervezete és a MIÉRT által szervezett programok ITT érhetőek el.


17.

16:00
Sétatéri kaszinó, Kolozsvár

Szerkesztőségek figyelmébe - sajtótájékoztató a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményéről

Az Európai védelmet jogainknak! - Minority SafePack európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményéről tart sajtótájékoztatót Kolozsváron holnap, csütörtökön 16.00 órától a sétatéri kaszinó épülete előtt Vincze Lóránt, a FUEN elnöke és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.


14.

19:00
8. Kolozsvári Magyar Napok

Szerkesztőségek figyelmébe – RMDSZ jelenlét a 8. Kolozsvári Magyar Napokon

Idén is változatos programokat kínál az RMDSZ a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. A Communitas Alapítvány, az RMDSZ Nőszervezete és a MIÉRT által szervezett programok ITT érhetőek el. Ugyanakkor fontos, hogy az Európai védelmet jogainknak! - Minority SafePack Initiative európai polgári kezdeményezést a rendezvény ideje alatt augusztus 17-20. közöttalá lehet írni. Keressék standjainkat!

 
 

21.

28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktábor

Szerkesztőségek figyelmébe – Az RMDSZ politikusainak tusványosi programja

A július 18–23. közötti 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban az ITT szereplő program szerint vesznek részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusai. Az esetleges programváltozásokért, kérjük, látogassanak el a szabadegyetem honlapjára.

A sajtó képviselőit szeretettel várjuk a beszélgetésekre!