26.

Háromszék

Háromszékre látogat Korodi Attila miniszter

Április 26-án, Korodi Attila környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter Háromszékre látogat.

Fél kilenctől Kovászna Megye Tanácsának dísztermében a Korodi Attila környezetvédelmi miniszter és Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap alelnöke aláírják Bardóc, Gidófalva, Esztelnek és Zágonbárkány települések csatornarendszereinek kiépítését célzó tervek finanszírozási szerződéseit.

Az eseményen és az azt követő sajtótájékoztatón jelen lesz Para Lóránt, a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium főtitkárhelyettese, Abos Gábor, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnöke, György Ervin kormánymegbízott, Kovászna Megye Tanácsa képviseletében Klárik László Attila megyemenedzser, valamint a négy érintett község polgármestere és más megyei intézményvezetők.

A miniszteri látogatás Kovásznán folytatódik, ahol tíz órai kezdettel, Szentiván település csatornarendszerének és szennyvíztisztítójának megépítését szorgalmazó terv finanszírozási szerződésének aláírására kerül sor. A munkálat a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium azon programja keretén belül valósul meg, amely a tápanyagszennyezés integrált ellenőrzését célozza.


26.

14.00

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja

Április 26-án, csütörtökön, 14 órától, a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően, Kelemen Hunor szövetségi elnök nyilatkozik a sajtónak Kolozsvárott, az Elnöki Hivatal (Majális utca 60. sz.) előterében.


25.

18.00
Marosvásárhely

A szólásszabadság korlátai - Kerekasztal-beszélgetés a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében

A Kós Károly Akadémia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Televízió 2012. április 25-én, szerdán délután 18 órakor, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében kerekasztal-beszélgetést szervez, amelynek témája: a szólásszabadság korlátai.

A beszélgetés résztvevői: Dr. Majtényi László, az ORTT volt elnöke, Dr. Kós Anna televíziós főmunkatárs, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint Dr. Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának megbízott főszerkesztője, az Országos Audiovizuális Tanács volt tagja.

Moderátor Dr. Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatója,
az Országos Audiovizuális Tanács volt alelnöke, a házigazda Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke lesz.


25.

12.00

Korodi Attila sajtóértekezlet beharangozó

Korodi Attilakörnyezetvédelmi és erdészeti miniszter április 25-én 12 órai kezdettel sajtóértekezletet tart a minisztérium székhelyén: Libertăţii út, 12-es szám, Tanács Terem.

Napirenden: a nemrég életbe lépett pikniktörvény előírásainak ismertetése, a kirándulók figyelmének felhívása a Környezetvédelmi Őrség fokozott ellenőrzéseire a közelgő május 1-jei mini-vakáció időszakában.Korodi Attila sajtóértekezlet beharangozó

Korodi Attilakörnyezetvédelmi és erdészeti miniszter április 25-én 12 órai kezdettel sajtóértekezletet tart a minisztérium székhelyén: Libertăţii út, 12-es szám, Tanács Terem.

Napirenden: a nemrég életbe lépett pikniktörvény előírásainak ismertetése, a kirándulók figyelmének felhívása a Környezetvédelmi Őrség fokozott ellenőrzéseire a közelgő május 1-jei mini-vakáció időszakában.


24.

Kőrösi Csoma Sándor munkásságát méltatják az EP-ben

Az Európai Parlament (EP) "Tibet" frakcióközi munkacsoportja jövő héten, folyó év április 24-én du. 5 órától tartja 90. ülését.  Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő az erdélyi magyar kisebbségi közösség szellemi örökségének és kiemelkedő teljesítményű személyiségeinek népszerűsítése végett, Kőrösi Csoma Sándor halálának 170. évfordulójára kíván emlékeztetni a kettős jubileum alkalmából.

A képviselő meghívására Dr. Bangha Imre indológus, az Oxfordi Egyetem tanára, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai "Kőrösi Csoma Sándor" Intézetének vezetője tart vetítéssel egybekötött előadást "Hidak Tibet és Európa között" (Bridges between Tibet and Europe) címmel.

Az esemény munkanyelve az angol, célközönsége pedig elsősorban a Tibet ügye iránt elkötelezett EP-képviselők és munkatársaik, de tekintettel az alkalom rendkívüli jellegére, kivételesen a nagyközönség számára is adott a részvétel lehetősége.


24.

„9. Erdélyi Humorfesztivál” hivatalos megnyitója - Könczey Elemér ÓRIÁSKARIKATÚRA-kiállítása

Időpont: 2012. április 24., kedd, 18 óra
Helyszín: Kolozsvár, Bulgakov kávéház terasz, Inocentiu Micu Klein - Virág utca, 17. szám

Résztvevők:
Könczey Elemér – karikaturista
Bálint Ferenc, Tóth Szabolcs – Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat


22.

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja

Kelemen Hunor szövetségi elnök április 20-án, pénteken, Budapesten részt vesz a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által, a műemlékvédelmi világnap alkalmából szervezett bizottsági nyílt napon, az Országházban, a Felsőházi teremben. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter 10.30 órától kezdődően tart előadást a műemlékvédelem romániai helyzetéről és törvényi hátteréről, a romániai magyarság épített örökségének, műemlékeinek a jövő generáció számára történő megőrzéséről, valamint mindezekhez kapcsolódóan az örökségvédelem nemzetpolitikai jelentőségéről.

Április 21. és 22. között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter hivatalos látogatást tesz Örményországban. Az UNESCO-val közösen szervezett „Kultúrpolitika, a kultúra, mint a stabil fejlődés tényezője” címmel szervezett regionális konferencián vesz részt szombaton a romániai kulturális tárca vezetője. Kelemen Hunor a romániai kulturális örökség megőrzéséről számol be a konferencián, ugyanakkor sor kerül egy hivatalos találkozóra Örményország kulturális miniszterével, Hasmik Poghosian asszonnyal.  

A hivatalos látogató keretében Serge Sarkissian államfő jelenlétében közös ünnepségre kerül sor abból az alkalomból, hogy 2012-ben Jereván a Könyv Nemzetközi Városa cím viselője.   


22.

Hétvégi ajánló

Hargita megyei hétvégi ajánló

Szombat, április 21.

8–14 óra: Helyi és Hagyományos Termékek Vására a csíkszeredai megyeháza oszlopsora között.

9.45–19 óra: A Hargita Megyei Judo Szövetség a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium sporttermében szervezi meg a T. Gaál József cselgáncs emlékversenyt.

10 óra: A Csíkdánfalvi Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete Szent György napi állatkiállítást és gazdanapot szervez a Csíkdánfalva felső határában található Kubikgödörben. Az esemény főtámogatója Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete. Csatoltuk az esemény programját.

11 óra: A Riehen Egyesület a Föld Napja alkalmából programsorozatot szervez a Pottyandi Erdei Iskola Háznál. Az eseményt Hargita Megye Tanácsa is támogatja.

11–17 óra: Hargita Megye Tanácsa a Hargitai legendák nyomában elnevezésű projektje keretében szervezi meg a Szellemi kulturális örökség a turizmusban című konferenciasorozatot. Az első konferencia a gyergyószentmiklósi Csíky-kertben lesz a csatolt program szerint. Szeretettel várjuk a sajtó képviselőit!

Április 20–22. között tartják a Szent György Napokat Csíkszentgyörgyön.

 

Kovászna megyei ajánló

A hétvégén tartják a Föld Napját. Ezen alkalomból április 22-én, vasárnap 14 órai kezdéssel névadó ünnepségre kerül sor a köpeci szilnél, amelyet néhai pártfogója, Antal Jenő (1936-2011) erdész- és vadász technikus emléke iránti tiszteletből, Antal Jenő Emlékfának fogunk elnevezni. Az ünnepségen közreműködik: Borbáth Szilveszter (Vargyas), Demeter Ágnes (Barót), Farkas Boglárka (Kisbacon), Fekete Kincső (Nagyajta), illetve az Áfonya citera együttes (Nagyajta), a Csala Kürtje fúvószenekar (Barót), a Felsőrákosi Női Dalcsoport és a köpeci Hangafa ifjúsági fúvószenekar.


Május 2-3 között Fehér megyében szórványprogramunk keretében Both Péter konferenciára is sor kerül. A rendezvény programját, valamint egyéb részleteket a csatolt anyagok közt találnak.

 

Oktatási konferencia és vállalkozói fórum Brassóban

Az RMDSZ Brassó és Hunyad megyei szervezete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Brassó és Hunyad megyei szervezetének közreműködésével, a Brassó-Hunyad Szórványpartnerség keretében oktatási konferenciát szervez április 21-én 10 órától az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében.

A dévai, vajdahunyadi és petrozsényi pedagógusok részvételével zajló szakmai fórum elsődleges célja az, hogy Hunyad és Brassó megye pedagógusai hasonló oktatási ügyeikről elbeszélgessenek, alkalmuk legyen a személyes tapsztalatcserére.

A rendezvénysorozat keretében vállakozói fórumra is sor kerül ugyanaznap 15 órától a Reménység Háza tanácstermében Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Simon Enikő gazdasági szakértő részvételével. A fórum témája az európai gazdasági válságkezelés és az uniós pályázatokhoz szükséges garanciák.

 

A SZÓRVÁNYPARTNERSÉG PROGRAMJA

 

9.00: ÖKUMEMNIKUS ISTENTISZTELET a Keresztelő Szent János ferences templomban

 10.00:  OKTATÁSI KONFERENCIA az Áprily Lajos Főgminázium dísztermében

10.00 – 10.20:  Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezete elnökének és

Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezete elnökének köszöntője

10.20 – 10.30: Petki Pál, az Áprily Lajos Főgminázium igazgatója bemutatja a 175. éves iskolát

10.30 – 10.40: Csatlós Erzsébet, az RMPSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke a dévaiTéglás Gábor Iskolacsoportot mutatja be

10.40 – 10.50: Farkas Anna Lili parlamenti képviselő előadása: A kisebbségi oktatás lehetőségei az oktatási törvény tükrében

10.50 – 11.00: Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes előadása: A Brassó megyei magyar oktatás körképe

11.00 – 11.10: Hochbauer Gyula négyfalusi irodalomtanár előadása:Helyi identitás-nevelés az irodalom- és anyanyelvoktatásban

11.10 -11. 20: Csatlós Erzsébet,  az RMPSZ Hunyad megyei szervezete  elnökének előadása: A jól csengő ajánlat (Mit ajánljon az iskola, hogy a szülő elégedett legyen)

11.20 – 11.30: Székely Melinda, a Tatrang községi általános iskola aligazgatójának előadása: A befogadó magyar iskola jelentősége és romaoktatás Tatrang községben

11.30 – 12.00: BESZÉLGETÉS – moderátor: Székely Melinda

12.00 – 12.20: Kávészünet

12.20 – 12.30: Kófity Magdolna vajdahunyadi tanár előadása: Hátrányos helyzetű gyermekek az oktatásban: hogyan segíthet az iskola és a pedagógus (Minden gyermek számít)

12.30– 12.40: Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztőjének előadása: Magyar sajtó és szórványoktatás

12.40 – 13.20: BESZÉLGETÉS – moderátor: Ambrus Attila

 

Politikusaink programja:

Korodi Attila környezetvédelmi és erdészeti miniszter április 21-én, szombaton Hargitafürdőn a helyi RMDSZ által szervezett csemeteültetésen vesz részt. Április 22-én, vasárnap a miniszter Csíkszeredában a Zöld Székelyföld Egyesület Föld napi kerékpáros felvonulásához csatlakozik. 

 

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton, április 21-én Brassóban oktatási konferencián és vállalkozói fórumon, azt követően Székelyudvarhelyen a 10 éves a MIÉRT nagyszabású születésnapi rendezvényen vesz részt.

Az RMDSZ Brassó és Hunyad megyei szervezeteinek kezdeményezésére, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége együttműködésével kerül sor a két megye szórványpartnerségének rendezvényeire. Délelőtt, a magyar történelmi egyházak képviselőinek részvételével ökumenikus istentiszteletet tartanak a brassói Keresztelő Szent János ferences templomban, ezt követően kerül sor az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében arra az oktatási fórumra, amelyen vajdahunyadi, petrozsényi és dévai pedagógusok vesznek részt Brassó megyei pedagógusokkal és oktatási döntéshozókkal együtt. A szakmai fórum elsődleges célja az, hogy Hunyad és Brassó megye pedagógusai hasonló oktatási ügyeikről elbeszélgessenek, másfelől pedig az, hogy a pozitív példák, sikertörténetek kölcsönösen megerősítsék egymást és hitet adjanak az oktatás terén tevékenykedőknek a magyar közösségek jövőjének továbbépítésére.

Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke, a Brassó Megyei Tanács alelnöke és Simon Enikő gazdasági szakértő részvételével vállalkozói fórum kezdődik 15 órakor a brassói Reménység Háza tanácstermében, témája az európai gazdasági válságkezelés és az uniós pályázatokhoz szükséges garanciák. Itt az EP-képviselő az EU2020 terv prioritásairól és Erdély fejlesztési tervéről tart előadást.

Az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet születésnapi rendezvénye 19 órától veszi kezdetét Székelyudvarhelyen a városi sportcsarnokban.






18.

12.00
Kolozsvár, RMDSZ Főtitkárság

Sajtótájékoztató Kolozsváron

Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerdán, április 18-án közös sajtótájékoztató keretén belül mutatják be a Nyelvi Jogok című kiadványt.

A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által szerkesztett és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által támogatott és terjesztett kiadvány összefoglalja mindazokat a jogokat, amelyekkel az erdélyi magyarok élhetnek, és kell is élniük a különböző hivatalokkal való kapcsolattartásban.

A sajtótájékoztatóra az RMDSZ Főtitkárságának székhelyén (Kolozsvár, Majális/Republicii utca 60 szám) kerül sor déli 12 órakor.


17.

21.00

Borbély László az Antena 3 meghívottja

Borbély László,az RMDSZ politikai alelnöke ma este 21 órától az Antena 3 hírtelevízió meghívottja.