Főoldal > Események
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


16.

Sepsiszentgyörgy

Széleskörű konzultációsorozatot szervez a Szövetség Sepsiszentgyörgyön

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség széleskörű társadalmi konzultációsorozatot szervez december 16-án pénteken, Sepsiszentgyörgyön. Ennek keretén belül számos szakmai találkozóra, kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a Szövetség politikusai, valamint a történelmi magyar egyházak, pedagógusok, az ifjúsági, szociális, gazdasági és más civil szervezetek képviselői között.

Az alábbiakban közöljük a sorozat teljes programját, megjelölve az események időpontját, helyszínét, valamint a résztvevőket.

11,00 óra: Ritli László egészségügyi miniszter és Cseke Attila szenátor mentőautókat ad át a Kovászna Megyei Kórháznak.
14 óra: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Sógor Csaba EP képviselő, Nagy Mihály, az Állami Levéltár igazgató-helyettese, Vámos Tibor, a Vallásügyi Államtitkárság jogtanácsosa egyházi méltóságokkal találkozik a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébánián.
14 óra: Tánczos Barna, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára fórum keretében válaszol a Hargita és Kovászna megyei gazdák kérdéseire, felvetéseire. Helyszín: a Megyei Tanács nagyterme.
14 óra: Ritli László miniszter, Cseke Attila szenátor és Derzsi Ákos képviselő részt vesz a Megyei Kórházban tartott egészségügyi fórumon.
14,30 óra: Gazdasági fórum kezdődik az Inkubátor Házban, ezen részt vesz: Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, Gyerkó László szenátor, Borbély Károly államtitkár, Moldován József államtitkár, Winkler Gyula EP képviselő, Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energia Ügynökség vezérigazgatója és Antal István képviselő.
15,00 óra: Kovács Péter főtitkár, Horváth Anna főtitkárhelyettes és Tonk Gabriella előadó az Erdélyi Magyar Civil Konzultáció keretén belül Hargita és Kovászna megyei szociális szervezetek képviselőivel folytat megbeszéléseket.
15,00 óra: Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Király András államtitkár, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos, Magyari Tivadar, oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettes, Bokor Tibor szenátor, Szőcs Domokos vezérigazgató pedagógusokkal találkozik.
16,00 óra: Árkoson találkoznak a Szövetség polgármesterei. Az ülésen jelen lesz Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Ritli László egészségügyi miniszter és Borboly Csaba, az OÖT elnöke.
17,00 óra: A Platformok Konzultatív Tanácsa ülésezik az RMDSZ székházában.
17,00 óra: Gyerkó László szenátor elnökletével az Inkubátor Házban ül össze a Gazdasági Tanács.
18,00 óra: A Megyei Tanács nagytermében ülésezik a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. A tanácskozást Kelemen Hunor szövetségi elnök vezeti.
18,00 óra: Markó Béla könyvbemutatójára kerül sor a Múzeum Bartók-termében.
19,00 óra: A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) irodájában találkozik a MIÉRT elnöksége.
21,00 óra: Ülésezik az Országos Önkormányzati Tanács (OÖT). Helyszín: Park Étterem.
(a program változhat)



16.

18.00
Sepsiszentgyörgy

Markó Béla szerzői estje Sepsiszentgyörgyön

Líra és közélet határvonalán elhelyezkedő, élményszerű beszélgetést kínál Markó Béla sepsiszentgyörgyi szerzői estje 2011. december 16-án, pénteken 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében.

A helybeli Bod Péter Megyei Könyvtár és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében Térfoglalástól visszabontásig címmel létrejövő rendezvényen a szerző Kié itt a tér (Válogatott közéleti cikkek, előadások 1991–2009. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2010) és Visszabontás (Szonettek. Jelenkor, Pécs, 2011) című könyveivel ismerkedhet meg a közönség.

Markó közéleti pályájának legfontosabb állomásait mutatják be a kötetbe válogatott alkalmi megnyilatkozások, tanulmányok, előadások, esszék, amelyek elsősorban a felelősségről szólnak. „Ez a könyv elsősorban azt bizonyítja, hogy eszközök és célok dolgában talán naivabbak voltunk mindannyian, de akkor is ugyanazt gondoltuk, mint ma, a politikai egységről, a románokkal való partneri viszonyról, az autonómiáról. Értse és értelmezze ki-ki úgy, ahogy szíve és esze diktálja, de ezt a következetességet nem vitathatja el tőlem és tőlünk senki” – áll a szerző Kié itt a tér című könyve fülszövegében.

A 108 verset tartalmazó Visszabontás szonettkötet fülszövegében pedig ezt olvashatjuk: „A kis híján egy évet felölelő sorozat egyes darabjai finom visszafogottsággal szólnak szerelemről, meghitt családi eseményekről, a természet hétköznapi csodáiról, az örökké változó kertről, a nyaralás, a tenger vagy a művészet adta élményekről.

A beszélgetőtárs Bogdán László költő, író, publicista lesz. A szonettekből felolvas Kónya-Ütő Bence színművész, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.


16.

Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálatának hétvégi ajánlója


2011. december 16–18.

 

Péntek, december 16.

9 óra: Hagyományos Székely Termékek Karácsonyi Vására. A kétnapos csíkszeredai rendezvény mindkét reggelén hagyományos disznóvágás lesz. Helyszín: Vár tér.

10 óra: Korondon víz- és úthálózatot adnak át.

10 óra 30 perc: Rendhagyó történelemóra a megyeházán – helyszín a márványterem.

11 óra: a Hagyományos Székely Termékek Karácsonyi Vásárának hivatalos megnyitója.

11 óra 30 perc: a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség csíkszeredai épületének gyűléstermében évértékelőt tartanak, amelynek alkalmával bemutatják Doru Viorel Ursu volt belügyminiszternek az 1989-es forradalomról szóló könyvét.

12 óra: Oroszhegyen telekommunikációs beruházást avatnak fel, a Radiocom által felállított antennát adják át.

15 óra: a Mesés Székelyföld könyvsorozat II. kötetét mutatják be a csíkszeredai megyeháza galériájában. A gyerekeknek szóló kiadványban ezúttal a Gyimesekbe, Felcsíkra és Gyergyó vidékére kalauzol el a már ismert szerzőpáros: Sarány István és Péter Alpár.

16 óra: a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósághoz tartozó elhelyezőközpontok gyermekei/fiataljai „Csodálatos az árva szeretete” (CSÁSZ) programsorozatának karácsonyi  előadása a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában.

16 óra 30 perc: Pedagógusok  Fóruma – Csíkszentimre, Kultúrotthon.
 

Szombat, december 17.

9 óra: folytatódik a Hagyományos Székely Termékek Karácsonyi Vására a csíkszeredai Vár téren.

 

Vasárnap, december 18.

11 óra: Megyei Sportgála – Hargita Vendégváró, Csíkszereda.


15.

Sepsiszentgyörgy

Megnyitja kapuit a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár

Csütörtökön, december 15-én megnyitja kapuit a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár a Szabadság téren a Bazársor előtt. Naponta 11 és 19 óra között, és december 24-én, a vásár zárónapján 14 óráig lehet a kézművesek és kereskedők portékáiból angyalfiát választani. Változatos kézműves termékek, saját kezűleg készített ajándéktárgyak, könyvek és hanglemezek, játékok, ruházati cikkek, virágkötészeti, méhészeti termékek gazdag kínálata található a vásárban. A tíznapos rendezvény ideje alatt közel ezer gyerek, diák és hivatásos muzsikus lép színpadra és szórakoztatja a vásárlókat a délutáni órákban.

Csütörtökön 16 órakor Antal Árpád András megnyitja a vásárt, majd a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai karácsonyi összeállítással örvendeztetik meg a közönséget. Színpadra lép a Székely Mikó Kollégium néptánccsoportja és a Ady Endre I-VIII. Osztályos Iskola diákjai román táncokat adnak elő.

Idén új helyszínen várja vendégeit a karácsonyi vásár, hiszen a tavalyihoz képes kétszer akkora területet foglal el. A túljelentkezés miatt a megyeszékhely önkormányzata a kiajánlott tizenhét faházikó helyett húszat bocsátott a jelentkezők rendelkezésére, valamint tizenöt darab vásári sátrat szereltetett fel.

Az őszi kirakódáshoz hasonlóan most is működik a vásári csárda, ahol disznótoros csemegéket, vérest, májast, pecsenyét, forralt bort meg teát és egyéb nyalánkságokat lehet vásárolni. A csárdát működtető Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szövetsége vasárnap, december 18-án, 9 órától hagyományos disznóvágást szervez a vásárban. A disznótoros ebéd 14 órára készül el látványkonyhában az érdeklődők szeme láttára, úgyhogy aki friss és ízletes étkekre vágyik, megtalálja ezeket a vásárban.

A karácsonyi vásár miatt december 15-27. között lezárják a forgalmat a Szabadság téren, a Bazársor és prefektúra előtti mellékutca mindkét oldalát. A vásár idején a taxi megálló ideiglenes átköltözik a Tamás Áron Színházzal szemben található parkolóba.




13.

15.00
Csíkszereda

Kelemen Hunor szövetségi elnök a Székelyföldi Akadémia záróeseményén

December 13-án, kedden 15 órától Kelemen Hunor szövetségi elnök részt vesz a Székelyföldi Akadémia év végi, záróeseményén, amelyet Csíkszeredában, a Megyeháza Márványtermében tartanak.

A Székelyföldi Akadémia programot 2010-ben indította el Hargita Megye Tanácsa, célja pedig a helyi közösségi vezetők és a megye értelmiségének bekapcsolása a székelyföldi közélet alakításába.       


11.

12.30
Érmihályfalva

Szoboravató Érmihályfalván

December 11-én, vasárnap 12.30 órakor Érmihályfalva főterén Máté Imre szobrának a leleplezésén vesz részt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.     


10.

20.00
Nagyszalonta

Kelemen Hunor szövetségi elnök jótékonysági est fővédnöke Nagyszalontán

December 10-én, szombaton este jótékonysági estre kerül sor Nagyszalontán, amelynek fővédnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök. A nyolcadik alkalommal sorra kerülő jótékonysági est célja a Szent Ferenc Alapítvány gondozásában élő gyermekek támogatása. Az adományest szombat este 20 órától Török László polgármester ünnepi köszöntőjével kezdődik, majd Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mondja el ünnepi gondolatait. A rendezvény ünnepi szónoka Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális miniszter. A jótékonysági esten a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek karácsonyi műsorára is sor kerül, majd a Bocskai Díj ünnepélyes átadása következik.


10.

Hétvégi Hargita megyei programajánló – 2011. december 9–10.

December 9., péntek

 15 óra 30 perctől Őrangyal program a mindszenti sportcsarnokban.

19 órakor nyílik meg a csíkszeredai Új Kriterion Galériában (Petőfi utca 4.) Mircia Dumitrescu grafikusművész kiállítása. A kiállítást megnyitja Kelemen Hunor kulturális miniszter. Támogató a Bookart Kiadó.

 

December 10., szombat

10 órakor kezdődik a Székelyföldi Lovas Konferencia a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A rendezvényen képviselteti magát Hargita Megye Tanácsa is, amely kiemelten támogatja a székelyföldi lovas rendezvényeket.

11 órától kezdődik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának 20. jubileumi ünnepsége az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza nagy aulájában.

14 órától az időseket köszöntik Székelymuzsnán, a helyi művelődési házban. A programot a református egyházzal közösen a Viharsarok Egyesület szervezi, az ajándékcsomagok beszerzését Hargita Megye Tanácsa támogatta.

15 órakor kezdődik az immár tető alá került Felcsíki Műjégpálya megnyitója, a Csíki Jégkorong Önkormányzati Fejlesztési Társulás szervezésében. A programban szerepel műkorcsolyások demonstratív edzése, hivatalos jégkorongmérkőzés, 19 órától pedig szabadkorcsolyázás a közönség számára. A szünetekben a jó hangulatot a csíkkarcfalvi fúvoszenekar, valamint a Felcsík U8-­as és a U10-­es generáció kishokisai szolgáltatják.

16 óra 30 perctől Bolyai János-emlékversenyt rendeznek a Petőfi Sándor Általános Iskolában.


9.

18.00
Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiója

Markó Béla költői estje a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Az esten Markó Béla Út a hegyek között című haiku-kötetével és Visszabontás című szonettkötetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kis híján egy évet felölelő szonettsorozat visszafogottan vall a szerelemről, a családdal töltött hétköznapokról, a természetről, az örökké változó kertről vagy a művészet adta élményekről. A kötetekről Tompa Gábor és Visky András beszélgetnek a szerzővel.


9.

19.00
Csíkszereda

Tárlatmegnyitó Csíkszeredában

December 9-én, pénteken 19 órától Csíkszeredában, az új Kriterion Galériában Mircia Dumitrescu grafikusművész tárlatát nyitja meg Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter.