11.

Szerkesztőségek figyelmébe – Kolozsváron lesz az RMDSZ országos eredményváró központja

Az RMDSZ eredményváró központja december 11-én, vasárnap a Szövetség kolozsvári székházában (Republicii/Majális u. 60. szám) lesz. A kampányközpontban jelen lesznek a Szövetség országos politikusai, Kolozs megyei jelöltek is. A sajtó képviselőit 19.00 órától várjuk, interjúk, nyilatkozatok készítésére már kora estétől a rendelkezésükre állunk.

Kérjük azokat a televíziós stábokat, akik közvetítő kocsival érkeznek a helyszínre, ezt jelezzék előre, illetve kérjük önöket, hogy amennyiben technikai igényeik vannak, ezeket is írják meg.


9.

16.00

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja

Kelemen Hunor szövetségi elnök Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen december 9-én, pénteken 16 órától meglátogatják a csíkkarcfalvi jégkorongpályát, a helyszínen pedig rövid sajtótájékoztatót tartanak. 


9.

19.00

Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulója és az emlékév Hargita megyei zárónapja Csíksomlyón

Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, Hargita Megye Tanácsa, a Pro Patria Egyesület és a Hargita Megyei Művészeti Népiskola közös szervezésében pénteken, december 9-én 19 órától a Csíksomlyói Kegytemplomban Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulóját ünneplik. Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága Márton Áron Emlékévet hirdetett 2016-ra a püspök 120. születésének alkalmából, amelynek Hargita megyei zárónapjára szintén ez alkalommal kerül sor. 

 

19 órától az ünnepi szentmisét Jakubinyi György Miklós gyulafehérvári érsek és az emlékév egyházi fővédnöke celebrálja. Az eseményen felszólal Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. 

Ez alkalomból Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-emlékérmet adományoz. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekara és kamarakórusa Adventi hangversennyel emeli az emléknap színvonalát. 

Szeretettel várjuk a sajtó képviselőit.


8.

11.00
Szatmárnémeti, a Kossuth Kertben lévő Zöld Ház

Kelemen Hunor és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozata

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke holnap, december 8-án Orbán Viktorral, a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség elnökével találkozik Szatmárnémetiben, a Kossuth Kertben lévő Zöld Házban. A találkozó 10.30 órától zártkörű megbeszéléssel kezdődik a két politikai szervezet delegációinak részvételével, majd 11 órától Kelemen Hunor és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozatot tart.  

A sajtó képviselőit kérjük, a következő linken regisztráljanak az eseményre: http://parlamenti2016.rmdsz.ro/press

 


8.

În atenția redacțiilor!



7.

10.00
Kolozsvár tordai úti bejárata (a helységnévtábla mellett)

Szerkesztőségek figyelmébe - Sajtótájékoztató

December 7-én, szerdán 10 órától kampányzáró sajtótájékoztatót tart az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete, amelynek helyszíne Kolozsvár tordai úti bejárata (a helységnévtábla mellett).

Jelen lesz Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt, illetve Antal Géza kampányfőnök, a Szövetség Kolozs Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke.

A sajtó képviselőit szeretettel várják.


7.

12.00
Kolozsvár, Majális utca, 60. szám

Szerkesztőségek figyelmébe - Sajtótájékoztató

Kelemen Hunor szövetségi elnök kampányzáró sajtótájékoztatót tart december 7-én, szerdán, 12 órai kezdettel Kolozsvárott, a Szövetségi Elnöki Hivatal gyűléstermében. 


6.

18.30

Szerkesztőségek figyelmébe - Nyelvi jogok és nyelvhasználat előadás

Az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) Nyelvi jogok és nyelvhasználat címmel szervez előadást december 6-án, kedden 18.30 órától a kolozsvári K+ Közösségi térben (Unió/ Memorandumului utca 3. szám).

Az eseményen jelen lesz Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, Csoma Botond jogász, kolozsvári tanácsos, László Attila, Kolozsvár korábbi alpolgármestere és Bethlendi András, a Muszáj-Musai csoport képviselője. A házigazda Vincze Lóránt, a FUEN elnöke, a beszélgetést pedig Talpas Botond, az Igen, tessék! Egyesület elnöke moderálja.

A sajtó képviselőit szeretettel várják.


5.

11.00
Sepsiszentgyörgy, RMDSZ székház

Szerkesztőségek figyelmébe

Hétfőn, december 5-én 11 órától Sepsiszentgyörgyön, az RMDSZ székházban sajtótájékoztatóra kerül sor. Téma: a választási kampány utolsó hete. Részt vesznek: Antal Árpád, az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Szervezetének elnöke, Miklós Zoltán szenátorjelölt és Grüman Róbert megyei ügyvezető elnök


5.

15.30
Székelyudvarhely

Kelemen Hunor szövetségi elnök programja

December 5-én, hétfőn 15.30 órától Kelemen Hunor szövetségi elnök, Bíró Zsolt, az MPP elnöke és Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere háromoldalú megállapodást ír alá a város fejlesztési lehetőségeiről a következő 4 évben. Az eseményre a székelyudvarhelyi polgármester irodájában kerül sor, amelyet rövid sajtónyilatkozat zár.