Ötezren voltak jelen a marosvásárhelyi sportcsarnokban az RMDSZ vasárnap megszervezett országos kampányrendezvényén, amelyen – az ország valamennyi régiójából jött hallgatóság mellett - a Szövetség országos, helyi és megyei politikusai is jelen voltak, támogatásukról biztosították Kelemen Hunor államelnökjelöltet. A rendezvény hangulatát Demjén Ferenc Honfoglalás című dala tette ünnepélyesebbé. »
Címkék: Államfőjelölt, Kampány, Kelemen Hunor
*** Többségi közérzet és kisebbségi jogok címmel szervezett esti beszélgetést csütörtökön, november 12-én a Járosi Andor Keresztény Kulturális Műhely, amelynek meghívottja Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje, házigazdája pedig Tibori Szabó Zoltán újságíró volt. Az Evangélikus-Lutheránus Egyház által szervezett eseményen a hazai és európai kisebbségvédelem esélyeiről beszélt az RMDSZ politikusa. »
Címkék: Államelnök, Kampány, Kelemen Hunor, RMDSZ
*** A Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos kampányrendezvényt tart november 15-én, 19 órai kezdettel a marosvásárhelyi sportcsarnokban. »
Címkék: Kampány, Marosvásárhely
„A román államelnökjelöltek lefordítják a választási plakátjaikat magyarra, de ez nem üzenet, ez csupán udvarlás, szavazatgyűjtés. Valódi üzenet az lett volna, ha politikai programjaikba is beépítenek néhányat a magyarság céljai közül” – jelentette ki Nagyszalontán Kelemen Hunor. Az RMDSZ államelnökjelöltje azt hangsúlyozta a határ-menti kisvárosban megszervezett fórumon, hogy a magyarság döntheti el az államelnök-választás második fordulójában, hogy ki vezeti az országot a következő öt évben. »
Címkék: Államelnök, Bihar, Kampány, Kelemen Hunor
„Mind a jelenben, mind a jövőben hangsúlyosan jelen kell lennünk Románia közéleti, politikai és társadalmi életében!” – Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökével az államelnök-választási kampányról beszélgettünk. »
Címkék: Bíró Rozália, Kampány
*** A Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos kampányrendezvényt tart november 15-én, 19 órai kezdettel a marosvásárhelyi sportcsarnokban. »
Címkék: Kampány, Kelemen Hunor, Markó Béla
„Bízom abban, hogy a jelenlegi államelnök a pártokkal való tanácskozás után kész kompromisszumot kötni, figyelembe venni a parlamenti többség akaratát a kormányfő kinevezését illetően. Megengedhetetlen, hogy egyetlen ember gátolja a politikai patthelyzet megoldását, hogy egy ember akaratán múljon az, hogy az országnak lesz-e legitim kormánya” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje ma reggel, kolozsvári sajtótájékoztatóján. »
Címkék: Államelnök, Kampány, Kelemen Hunor
Szilágyságban több lakossági fórum, Zilahon sajtótájékoztató, Kolozsváron irodalmi est fért bele Kelemen Hunor november 5-i kampánynapjába, amelyen politikusként és íróként, költőként is bemutatkozott az RMDSZ államelnökjelöltje. »
Címkék: Államelnök, Kampány, Kelemen Hunor
Székely tarisznyával – benne szalonnával, hagymával, túróval és házikenyérrel – indult kampányútjára Kelemen Hunor államelnökjelölt Csíkkarcfalváról, ahonnan karavánozó önkéntes csapata is nekivágott Erdélynek, hogy háromszázötven településre elvigye az RMDSZ jelöltjének választási üzenetét. »
Címkék: Államfőjelölt, Kampány, Kelemen Hunor
Magyar államelnököt és német miniszterelnököt Romániának – ez volt a közös gondolat azokban a kortes-beszédekben, amelyek Kelemen Hunor RMDSZ-es államelnökjelölt csíkszeredai kampányindítóján egyhangúan megjelölték a Románia számára elképzelt eszményi jövőt. Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György szenátor, Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Egyeztető Tanács elnöke és Gyarmati Zsolt múzeumigazgató beszédében azt hangsúlyozta: 2009. november 22. fordulópont lehet az ország történelmében, ha Románia magyar államelnököt választ. »
Címkék: Államfőjelölt, Kampány, Kelemen Hunor
Csíkszeredában és Nagyváradon indítja államelnök-választási kampányát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Október 16-án, pénteken 19 órától a csíkszeredai Sportcsarnokban, október 19-én, hétfőn, 19 órától a nagyváradi Sportcsarnokban kerül sor a Szövetség országos kampánynyitójára. Mindkét eseményen jelen lesznek a Szövetség vezetői, parlamenti képviselői, önkormányzati tisztségviselői, valamint a civil társadalom személyiségei. Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök, az RMDSZ államelnökjelöltje mellett, rendezvényeinken felszólalnak országos és helyi közéleti személyiségek.
Mind a csíkszeredai, mind a nagyváradi kampánynyitón fellép a Republic együttes. »
Címkék: Államfőjelölt, Kampány, Kelemen Hunor, RMDSZ
„Ma már Európa bármely iskolájában, egyetemén tanulhattok, míg ez szüleitek generációjának elérhetetlen álom volt. Én azt ajánlom nektek, hogy ismerjétek meg minél jobban Európát, majd az ott szerzett tudást itthon, a szülőföldön kamatoztassátok. Sok sikert kívánok nektek” – mondta Winkler Gyula. »
Címkék: Arad, EP választások, Kampány, Winkler Gyula
„Olyan rendkívüli pillanat előtt áll a Kárpát-medencei magyarság, amely csak kevés nemzetnek adatik meg. Amit 1920 június 4-én egy tollvonással elvettek tőlünk, azt június 7-én sok-sok pecséttel visszaszerezhetjük. Tőlünk függ, hogy tudjuk-e egyesíteni a magyar nemzetet, össze tudunk-e a fogni a nagy cél érdekében." »
Címkék: EP választások, Gyergyószentmiklós, Kampány, Sógor Csaba
„Hogy a karavánunk a kampány végéig megőrizze a frissességét, ötletességét, utolsó napra, egy településen „fordított kampánynapot” tartottunk, aminek az volt a lényege, hogy a jelölt és egy önkéntes egy kis időre helyet, illetve feladatkört cserélt.” »
Címkék: Bihar, EP választások, Kampány, Kovács Péter
Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt aradi sajtótájékoztatóján a megszokottól eltérően önkéntes-csapatának koordinátorát, Száfta Szendét bízta meg az újságírók tájékoztatásával. „Ez a kampány nagyrészt a fiatalokról szólt, adjunk lehetőséget és hangot nekik az élet minden területén.” – vezette fel Kovács Péter Száfta bemutatóját, majd elmondta: a kampány végén a jelölt nem tud sok újat mondani, ezért az egyik önkéntesünket kérem meg, hogy számoljon be élményeiről, tapasztalatairól. »
Címkék: Arad, EP választások, Kampány, Kovács Péter
„A Hunyad megyei magyar közösség, akárcsak az Európai Unió, olyan, mint egy színes mozaik. Ha elindulunk Urikányból át a Hátszegen, a Sztrigy völgyén keresztül eljutva Déváig, Piski-ig, megérkezve Brád vidékére, kiderül, hogy sok mindenben különbözünk egymástól, de egy nemzethez tartozunk” – fogalmazott Winkler Gyula csütörtök este Vajdahunyadon, ahol a Hunyad megyei RMDSZ zárta európai parlamenti választási kampányát. »
Címkék: EP választások, Hunyad, Kampány, Winkler Gyula
“Emberközeli kampányt folytattunk, amelynek során az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy az Európai Parlament az egyetlen olyan uniós intézmény, amely az állampolgárokat képviseli” – jelentette ki Winkler Gyula csütörtöki dévai kampányzáró sajtótájékoztatóján. Mint mondta, európai parlamenti képviselőként fontosnak tartotta, hogy a magyar közösségnek beszámoljon az elmúlt másfél év tevékenységéről, elismerő és bíráló szavakat egyaránt meghallgatva. „Az elmúlt négy hétben több mint 120 településen jártam, 11 000 kilométer van a hátam mögött, több ezer emberrel fogtam kezet, néztem a szemükbe és hallgattam meg észrevételeiket” – számolt be Winkler Gyula »
Címkék: EP választások, Hunyad, Kampány, Winkler Gyula
“Míg Székelyföldön a területi autonómiáért állunk ki, legalább annyira fontos kiállni azért, hogy a szórványban megvalósuljon a kulturális autonómia, mert csak ez által maradhatunk meg magyaroknak egy román többségű vidéken - mondta Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt szerdán, a Temes megyei Pusztakeresztúron. »
Címkék: EP választások, Kampány, Kovács Péter, Temes
Gyergyóremetén kezdte csütörtöki kampányát Sógor Csaba, ahol utcai kampányt folytatott. Az európai parlamenti képviselőjelölt a település lakóival folytatott párbeszéd során az összefogás és a június 7. nap fontosságát hangsúlyozta. Gyergyóditróban díszvendégként vett részt a község új vízhálózatának az avatóünnepségén Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének társaságában. »
Címkék: EP választások, Gyergyó, Kampány, Sógor Csaba