„A megyei önkormányzat prioritásai között az úthálózat felújítása mellett az egészségügyi rendszer segítése az első perctől szerepelt. Így készült el a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújításáról szóló pályázatunk, amelynek értéke 85 millió új lej. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor több nagyobb értékű pályázat előkészítése is folyamatban van, mint például az integrált hulladékgazdálkodásról szóló pályázat és a megyei ivóvíz- és csatornahálózatának bővítése és korszerűsítése” – mondta el Tamás Sándor tanácselnök, kiemelve, hogy ebben az évben közel 60 millió euró értékben adtak le pályázatot a megyei önkormányzattól.
Klárik László megyemenedzser elmondta, ha minden jól megy, 2011 végén kezdődhet meg a kórház teljes rehabilitálása, amely 36 hónapot venne igénybe. A pályázatot a Regionális Operatív Program 3. Prioritási tengelyének 3.1 Fő beavatkozási területéhez nyújtották be. Jelenleg a kórházi ellátás 30 különböző épületben zajlik 56.000 négyzetméteren, a pályázat célja, hogy modern, az európai uniós standardoknak megfelelő egészségügyi intézménnyé váljon a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház.
Vízgyűjtő gát épül a zsögödiek védelmére
Az idősgondozásra vonatkozó uniós zöld könyv megjelentetését sürgeti Sógor Csaba
Összefogás a moldvai csángómagyarokért
Az idén kiadott roncsautó-értékjegyek november 23-ig érvényesek
Moldován József a Vákár Lajos-emlékünnepségen vesz részt Csíkszeredában
A nyugat-nílusi vírusfertőzésekről
Európai segítségnyújtás Moldova Köztársaságnak
Megérkezett az uniós segély Etédre és Szentábrahámra
Újra ülésezett a székelyudvarhelyi tisztújítást koordináló testület