*** Hargita és Kovászna megyei önkormányzati vezetők egyeztettek november 4-én, a Borvizek útja elnevezésű, nagyszabású közös székelyföldi projekt kivitelezését végző, két cégből álló konzorcium képviselőivel Temesváron. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a projekt kivitelezésével megbízott cég székhelyére, Temesvárra utazott. Az egyeztetést az tette szükségessé, hogy bár a projekt 18 hónapra tervezett kivitelezésének már ez év tavaszán el kellett volna kezdődnie, erre nem került sor, ugyanis a kivitelezési terveket a két cégből álló konzorcium nem fejezte be idejében.
A konzorcium ultimátumot kapott a kivitelezés minden településen való mihamarabbi elkezdésére. Borszéken így már csütörtökön el is kezdődtek a munkálatok, felszedtek közel 200 négyzetméter régi útburkolatot, és hamarosan kezdik a csatornázást is. A projektben résztvevő többi településen is, amint a kivitelezési terveket véglegesítik, elindulnak a munkálatok. Jövő héten Gyergyóremetén és Csíkszeredában – Csíkzsögödben kezdik el a kivitelezést, de a többi települések is hamarosan következni fognak – hangzott el a egyeztetésen. A munkálatokat törekedtek minden településen székelyföldi alvállalkozóknak kiszerződni.
„Örvendek, hogy végre sikerült elindítani a kivitelezési folyamatot, és bár többször holtvágányra került a projekt, sikerült a fejlesztési minisztérium – Borbély László volt RMDSZ-es miniszter segítségével - és az önkormányzatok közötti szoros együttműködésben útjára indítani a Borvizek útját” - nyilatkozta Borboly Csaba.
„A tegnap még úgy tűnt, hogy csak ötven százalék esély van arra, hogy kimozdítsuk a holtpontról ezt a programot, a mai tárgyalás után azt mondhatom, hogy nagyobb az esélye annak, hogy be is fejezzük. Egy napon belül a Confort igazgatója Székelyföldön lesz, és a programban szereplő településeken zajló munkálatokat egyenként végigvesszük, hiszen öt háromszéki településen már az idén meg lehet kötni a kivitelezési szerződését” - mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A Borvizek útja olyan beruházás, amely összesen 14 székelyföldi település ásványvízre épülő, hagyományos székelyföldi gyógyfürdőkultúráját éleszti fel, ötvözve azt a mai korszerű elvárásokkal. A programban résztvevő települések turisztikai infrastruktúrája új sétányokkal, pihenőpavilonokkal bővül, korszerűsítik a forrásokat és a fürdőmedencéket, javítják a közvilágítást és az ivóvíz-hálózatot. Mindezt a Phare előcsatlakozási európai uniós pénzekből mintegy 10 millió euróval finanszírozzák. A projektben Kovászna megyéből Sepsiszentgyörgy – Sugásfürdő, Oltszem, Málnásfürdő, Előpatak, Sepsibükszád, Barót, Bölön és Kézdimartonos vesz részt a projektben, Hargita megyéből pedig Tusnádfürdő, Csíkszereda – Zsögödfürdő, Borszék, Gyergyóremete, Szentegyháza – Homoródfürdő és Székelyudvarhely – Szejkefürdő.
Tavalyi szinten a költségvetés
Cseke Attila Szilágy megyében - Az első miniszteri vizit Zsibón és Szilágycsehben
Szilágy megyébe látogatott az egészségügyi miniszter
Szövetségi Állandó Tanács - HATÁROZATOK
Haschi András-Péter a mezőgazdasági minisztérium államtitkára
Magyar alprefektus Bihar megyében
Február 20-án beindul a roncsautó program
Folytatódik az RMDSZ-es tisztségviselők kinevezése
Dávid Csaba a Román Országos Vízügyi Hatóság vezérigazgatója