Második kampányhete végén Kelemen Hunor Kolozs megyét járta be RMDSZ-es politikus kollégái kíséretében. László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Kötő József és Máté András Levente parlamenti képviselő, Csoma Botond önkormányzati képviselő, valamint Lakatos András oktatási ügyvezető alelnök Kőrösfőre, Bánffyhunyadra, Kaltoszentkirályra, Inaktelkére és Kisbácsba kísérte el az RMDSZ államelnökjelöltjét.
Kolozsvári sajtótájékoztatóját követően Kelemen Hunor Kőrösfő utcáján sétált végig, kezet fogott és elbeszélgetett az utcai árusokkal, helybéliekkel a közelgő választásokról.
Bánffyhunyadon az RMDSZ államelnökjelöltjét, kollégáival együtt a város román polgármestere látta vendégül. A városvezető elmondta, a település jelentős kormányzati támogatást kapott akkor, amikor az RMDSZ jelen volt a végrehajtó hatalomban, jelenleg azonban szegényes a bánffyhunyadi költségvetés, új fejlesztésekről szó sem lehet. „Én valamennyi állampolgár elnöke szeretnék lenné, nem teszek különbséget a települések nemzetiségi összetétele alapján. Választási programomban is hangsúlyozom, hogy a fejlődés valamennyi közösség alapvető joga” – mondta Kelemen Hunor a polgármester felvetésére.
„Annyian vagyunk, ahányan szavazunk. A politikában ilyenkor nem az számít, hogy a magyarságnak hány iskolája, színháza, temploma van, hogy hány irodalmi vagy tudományos elismerést kaptak az élvonalbeli magyar értelmiségiek, hanem az, hogy hány szavazatot tud felmutatni. Kelemen Hunorra leadott voksunkkal ezt a feltételt teljesíthetjük: megmutathatjuk, hogy hányan vagyunk mi, magyarok Romániában” – mondta Kalotaszentkirályon Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, aki hozzátette, az RMDSZ államelnökjelöltjét kollégaként is nagyra értékeli.
„Sok helyen megfordultam az elmúlt két hétben. Szilágyságban, Szatmáron és Székelyföldön is azt mondták az emberek, akikkel fórumokon, találkozókon alkalmam volt beszélgetni: ha rajtuk múlik, egy hónap múlva magyar államelnöke lesz Romániának” – mesélte Inaktelkén, lakossági fórumon eddigi kampánytapasztalatait Kelemen Hunor.
Kisbácsban az RMDSZ államelnökjelöltje elmondta, a Szövetségnek több olyan politikusa van, aki össze tudja fogni a magyarságot, nem a közösségek „szétverése” a célja, hiszen – mára már megtapasztalhattuk – egy ilyen magatartás az országot, az egész hazai társadalmat a szakadék szélére sodorhatja. „Olyan politikát akarunk, amely visszaadja az emberek hitét abban, hogy lehet másképp vezetni az ország ügyeit, lehet olyan a közélet, hogy csak az emberek problémáival foglalkoznak a politikusok” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és hozzáfűzte, Kolozsvár, Kolozs megye legalább annyira fontos számára, mint Székelyföld, hiszen itt töltötte diákéveit és kötődik ahhoz a helyhez, ahol felnőtté vált.
Tavalyi szinten a költségvetés
Cseke Attila Szilágy megyében - Az első miniszteri vizit Zsibón és Szilágycsehben
Szilágy megyébe látogatott az egészségügyi miniszter
Szövetségi Állandó Tanács - HATÁROZATOK
Haschi András-Péter a mezőgazdasági minisztérium államtitkára
Magyar alprefektus Bihar megyében
Február 20-án beindul a roncsautó program
Folytatódik az RMDSZ-es tisztségviselők kinevezése
Dávid Csaba a Román Országos Vízügyi Hatóság vezérigazgatója