Az ország törvényeit be kell tartani, a Roşia Montana Gold Corporation-nak teljesítenie kell a beruházás jogi feltételeit – hangsúlyozta Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 3-án, azt követően, hogy a verespataki beruházást ellenző civil szervezetek képviselőivel tárgyalt a minisztérium székhelyén.
A környezetvédelmi szervezetekkel tartott szerdai tanácskozást Borbély László építő jellegűnek minősítette, és még egyszer megerősítette, hogy a verespataki aranybánya megnyitásával kapcsolatosan készen áll minden álláspontot meghallgatni. - Két hete találkoztam a vállalkozók képviselőivel is, az ők kérésükre. Meghallgattam álláspontjukat, és elmondtam nekik is, hogy addig, amíg nem rendelkeznek érvényes városrendezési engedéllyel, a befektetést engedélyező eljárás nem folytatódhat – hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: a Roşia Montana Gold Corporation beruházási tervét a Legfelső Védelmi Tanács is megvitathatja, de a környezetvédelmi engedély ügyében Románia kormányának kell döntenie.
A római kori bányajáratok, illetve az egész Kirnyik-tömb védett területté való minősítésével kapcsolatosan a környezetvédelmi miniszter kiemelte: a brassói táblabíróság semmisnek nyilvánította a Kulturális és Kultuszminisztériumnak a hegység régészeti átminősítésére vonatkozó engedélyét. A Kirnyik-hegység a romániai törvénykezés értelmében országos értékű kulturális örökségként védett. Borbély véleménye szerint ez a tény változtat a befektetés megítélési összefüggésén, éppen ezért a környezetvédelmi minisztérium kérni fogja a kulturális minisztérium álláspontját ez ügyben.
A minisztérium keretében működő Verespatak-bizottsággal kapcsolatosan Borbély hangsúlyozta: az általa létrehozott Verespatak-bizottság nem döntéshozó testület, hanem konzultatív szakbizottság, feladata a beruházással kapcsolatos adatok begyűjtése, véleményezése, a miniszter tájékoztatása.
Ugyanakkor Borbély László kiemelte: ahhoz, hogy átfogó képet tudjunk alkotni a verepataki beruházásról, elengedhetetlen egy helyszíni látogatás.
Vízgyűjtő gát épül a zsögödiek védelmére
Az idősgondozásra vonatkozó uniós zöld könyv megjelentetését sürgeti Sógor Csaba
Összefogás a moldvai csángómagyarokért
Az idén kiadott roncsautó-értékjegyek november 23-ig érvényesek
Moldován József a Vákár Lajos-emlékünnepségen vesz részt Csíkszeredában
A nyugat-nílusi vírusfertőzésekről
Európai segítségnyújtás Moldova Köztársaságnak
Megérkezett az uniós segély Etédre és Szentábrahámra
Újra ülésezett a székelyudvarhelyi tisztújítást koordináló testület