Kelemen Atilla

A kézfogások RMDSZ-ét szeretem, nem a rákattintósat

2013.03.26. | Maros
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Dr. Kelemen Atilla képviselő tízegynéhány éven át vezette az RMDSZ Maros megyei szervezetét, most viszont úgy döntött, "letészi a lantot", és visszavonul a megyei elnöki tisztségből. Eljött tehát a számvetés ideje, arról beszélgettünk, hogy mit mutat közel két évtized mérlege, melyek voltak az eltelt időszak sikerei, mit élt meg kudarcként.

– Pontosítsunk: 1993-ban lettem a TKT elnöke, de miután 1991-ben hazajöttem Amerikából, nagyon szorosan együtt dolgoztam az RMDSZ-szel és Zonda Attilával. Aztán következett a Kolcsár Sanyi bácsi és Kincses Előd időszaka, amikor végig TKT-elnök voltam, tehát benne voltam a döntéshozatalban. 2000-ben, tizenhárom évvel ezelőtt lettem megyei elnök. Azért szoktam húsz évet mondani, mert azelőtt is ott voltam a Maros megyei RMDSZ vezetésében. Sőt, már ‘91-ben az akkori főtitkárságnak voltam a mezőgazdasági referense, a Domokos Géza korszakából is elkaptam egy rövid időszakot, utána pedig hosszú éveken keresztül a Markó Béla-időszakban volt a munkám legnagyobb része. Büszke vagyok arra, hogy a Markó Béla és Takács Csaba vezette RMDSZ-szel együtt tudtam dolgozni.

Szolgálatra vállalkoztam

– Az RMDSZ-t mindig egyfajta szolgálatként fogtam fel, megpróbáltam az RMDSZ érdekvédelmi részét szem előtt tartani, hiszen a romániai magyarság érdekvédelme a fő tét ebben a dologban. Óhatatlanul voltak sikertelenségeink, de nagyon sok olyan harcot vívott meg ebben az időszakban az RMDSZ, amelyekre ma már nem nagyon emlékszünk, kezdve attól, amíg a magyar feliratoknak létjogosultságot tudtunk teremteni, kezdetben kalózakciókkal, hogy úgy mondjam, majd később sikerült megteremteni ennek a törvényes kereteit is. Ezeket ma már hajlamosak vagyunk elfelejteni. Sok minden belefért ebbe a húsz évbe, de úgy gondolom, hogy a teljes RMDSZ-nek egy sikeres periódusa volt ez az időszak, és amellett, hogy egyre többet tanultunk meg az érdekvédelmi politizálásból, még mindig vannak olyan dolgok, amelyek nem úgy mûködnek, ahogy kellene. Ettől függetlenül mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az összmagyar nyelvterületen a legeredményesebb és mindeddig egyben maradt szervezet az RMDSZ, hiszen ma már nagyon sok párt eltûnt a román politikai palettáról. Ki emlékszik ma már a PUNR-re vagy a Vatrára, vagy ki emlékszik a nagy történelmi múlttal rendelkező román pártra, a Parasztpártra? Egyik sincs már Románia parlamentjében, az RMDSZ ellenben még mindig ott van.

– Ehhez fanatikus hitre is szükség van, és olyan emberekre, akik igazi szolgálói annak a célnak, amiért ez a szervezet létrejött. A ‘90-es évek elején interjúsorozatot készítettem akkori politikusokkal. Nem születtem politikusnak címmel...

– Ez rám teljes mértékben talál, nem is érdemként szoktam emlegetni, de bizony a több száz állatorvosból alig találunk olyat, aki nem volt párttag, és én egyike voltam ezeknek. Ezt persze nem különösebb érdemként szoktam felhozni, egyébként származásom miatt nem is lehettem volna az, sem apám, sem anyám, sem senki a családból.

-– Mégis, hogyan lett politikus?

– Nagyon belém nevelték, hogy a nemzetért tenni kell. Édesapám sokszor mondta ezt, Teleki Pál országgyûlési beszédeit tartalmazó könyvét is kellett olvasni nekünk, ami tilos volt abban az időben, Németh László történelmi és társadalmi drámái nálunk majdhogynem kötelező olvasmány volt. Sajnos, még nem igazán értünk el ahhoz, amit Németh László megálmodott, de számomra jelen pillanatban is a vidék a legfontosabb. Az életem a vidékhez köt, szeretem a vidéki közeget, ott érzem igazán jól magam, és most már 42 éves állatorvosi tevékenység után tudom, hogy ott a helyem. Majdhogynem azt mondhatom, hogy tudatosan belénk nevelték ezt a fajta szolgálattételt, amit apám mindig úgy mondott, hogy szolgálni kell a nemzetet, és nem előnyöket várni.

– Vannak bírálói is, elégedetlenek mindig akadnak. Egyesek azt állítják, hogy ön a parlamentben a mezőgazdasági szakbizottság elnökeként, alelnökeként, annak ellenére, hogy szíve csücskének nevezi a vidéket, nem tett eleget a vidéki emberekért.

– Meg kellene nézni azt a több mint százhúsz törvénytervezetet, amit én nyújtottam be a mezőgazdasági szakbizottságban: pl. a 2000. évi 1-es, Lupu-törvény néven elhíresült törvény, amelynek öt kezdeményezője van, de a törvény második aláírója az RMDSZ, illetve Kelemen Atilla. Sokat harcoltam akkoriban, hogy ez a törvény átmenjen, mert nem mindenkinek volt az a véleménye, hogy a restitúció a megoldás. De én voltam az állatorvosi kollégium törvényének az egyes számú szerzője, az állattenyésztési, a legelőtörvény, a méhészeti törvények vagy mások egyéni vagy társszerzője.

A mezőgazdasági szakbizottságban és román közegben több elismerést kaptam

– Lehet, nem kommunikáltam elég jól, ez egy külön adottság. Van, aki a munkát választja, és azt mondja, az majd megmutatja magát. Ma ez egy kicsit másképp mûködik, tudom, de ezt felvállalom. Érdekes módon a mezőgazdasági szakbizottságban és a román közegben több elismerést kaptam azért, amit tettem. Például Gura Humoruluiba meghívtak egy mezőgazdasági kiállításra, amikor George Flutur volt a mezőgazdasági miniszter. Az ottani állattenyésztők külön találkozni óhajtottak velem, mivel az állattenyésztési törvénybe sikerült bevinni a szarvasmarhákra járó támogatást, amit kimondottan én harcoltam ki a minisztériumnál. De említhetném a lótörvényt, amelyre egész Európában felfigyeltek, bár aztán hatályon kívül helyezték, áthelyezték egy másik törvénycsomagba, de azért gondolom, egyetlen lótenyésztő sem felejti el, hogy a lovakért mit tudtam tenni. Lehetett volna talán jobban népszerûsíteni, esetleg másképp kellett volna kommunikálni. Köztudott, hogy én nem vagyok internethasználó, a Facebookon sem szeretek szerepelni. Valószínû, többet szerepelhettem volna, jobban kellett volna kommunikálni a médiával, hisz sok olyan politikus van, aki az ideje nagy részét önreklámozással tölti, vagy egyik tévétől a másikhoz vándorol. Az időmet én munkával töltöttem, bár a munka ma már nem divat. A magamutogatás nem az én stílusom. A világ most éppen nem eszerint mûködik, de már nem fogok megváltozni 65 évesen, s valószínû, hogy a világ sem nem fog az én kedvemért megváltozni.

– Evezzünk vissza hazai vizekre: miért nem vállal még egy mandátumot?

– Bizonyára van, aki emlékszik, mit mondtam ezelőtt négy évvel a választáskor, amikor úgy gondoltam, abba kéne hagyni, de végül rávettek, hogy induljak még egy ciklusban. Azt mondtam, rendben, de ez az utolsó lesz, és többet nem lehet engem rávenni. Most is nagyon sokan megkerestek, hogy maradjak, de azt mondtam, húsz év elég volt. Persze az is elterjedt rólam, hogy olykor durván szigorú voltam.

– Meg rettenetesen nehéz ember...

– Nehéz ember vagyok, mert megköveteltem magam körül a fegyelmet. Úgy gondolom, fegyelmezett munka nélkül nincsenek eredmények, és azt is gondolom, hogy abban, hogy egy ilyen óriási szervezetet, amilyen a Maros megyei, egyben tartottunk, nekem is van érdemem. Nem hiszem, hogy Hargita megyéhez hasonlóan háromfelé kellett volna vágni ezt a megyét. Maros megye épp így képezi le az egész ország helyzetét, hiszen egyharmada a megyének gyakorlatilag a tömbmagyarság, a Nyárádszereda – Erdőszentgyörgy – Szováta háromszög, a fele-fele rész az Marosvásárhely és környéke, fel Régen felé, és sajnos vannak teljesen elszórványosodott vidékeink. Ez egyfajta empátiát követel a politikustól, érteni kell mindegyik vidék sajátosságait, és eszerint kell politizálni, nem úgy, hogy az egyiket el kell sorvasztani. Mostanában különböző forgatókönyveket hallok, hogy le kell mondani a szórványról, és csak a tömbre kell odafigyelni, sőt már amolyan kimenekítési szcenáriumok is keringenek. Én ezekben nem hiszek. Azt hiszem, hogy az egyensúlyt meg kell tartani. Markó Béla a múltkor Duray Miklós egyik hasonlatát idézte, hogy a szórvány és a tömbmagyarság viszonya olyan, mint a kenyér és a héja: lehet keményebb, egy kicsit égettebb, de ha levágják róla, hamar megpenészedik vagy kiszárad, és ehetetlenné válik. Pontosan így gondolom én is: nincs tömbmagyarság szórvány nélkül, nincs szórvány tömbmagyarság nélkül. Mindegyiknek megvan a maga helye a politikai palettán, és mindegyikre oda kell figyelni.

Fegyelem vagy bábeli zûrzavar?

– Maros megyében 218 mûködő RMDSZ-szervezet van. Óriási megye, nem lehetett hagyni, hogy mindenki mondja a magáért, abból bábeli zûrzavar lett volna. Természetesen megköveteltem a munkát, megköveteltem azt, hogy az önkormányzatok töltsék be azt a feladatot, ami rájuk hárul, és arra is emlékeztettem a megválasztott képviselőket, hogy szolgálatra vállalkoztunk, a választókat kell szolgálni úgy, ahogy ígérjük egy-egy kampányban. Ezt ki könnyebben, ki nehezebben viselte. Furcsa azért, hogy olyan emberek, akikkel vitatkoztunk, jönnek most, hogy hiányozni fog a kemény és kordában tartó kezem. Olyan levelet is kaptam, hogy ott kellene maradnom, a korlátozó, keretet szabó szigorúságot jobb volna tovább képviselni. Ez már nem az én dolgom, de fegyelemre és önfegyelemre van szükség, és a funkciónak megfelelően kell viselkedni. Ez néha összeütközést is eredményez. Sokszor elmondtam a barátaimnak: lehet, hogy én egy más világban gondolkodom, de szeretek az emberekkel kezet fogni, a dolgokat a szemükbe mondani. A kézfogások RMDSZ-ét szeretem, nem a rákattintásét. Nem rákattintással akarok kommunikálni, nem egy virtuális teret akarok kitölteni. Azt a helyet akartam mindig kitölteni, amelyben helye van az ellentmondásnak is, helye van a dolgok néha nagyon kemény megbeszélésének. Lehet azt mondani, hogy nehéz ember vagyok, de azt mindenki tudta rólam, hogy az egymást követő prefektusok sem várakoztattak az ajtó előtt, mert kinyitottam az ajtót, és bementem. Mindig tisztában voltam azzal és rákényszerítettem őket is, legyenek tisztában azzal, hogy én a megye legnagyobb politikai alakulatát képviselem. Természetes volt, hogy a Maros megyei magyarságot képviselem, ennek megfelelően, nem magamnak, a megye magyarságának követeltem ki azt a tiszteletet, amit el is értem. Igen, nehéz ember vagyok valószínû, de ezt másképp nem lehet. A meghunyászkodás nem vezet célra.

Nehéz házasság volt az elmúlt négyévi

– Képviselő úr, 218 helyi szervezet van a megyében, ezek között voltak olajozottan mûködő szervezetek, de voltak problémásak, konfliktusosak is. Legkézenfekvőbb példa a marosvásárhelyi szervezet, amelyben a több éven át lappangó ellentétek a tavaly nyári, az úgynevezett felszámolási akcióban csúcsosodtak. Egyes vélemények szerint önnek is nagy a felelőssége abban, hogy idáig fajultak a dolgok.

– Én ezzel az RMDSZ-szel az elmúlt húsz évben teljesen azonosultam, számomra nem egy bejáró munkahely volt. Bevallom, nagyon sok álmatlan éjszakám is volt azért, hogy hogyan kellene bizonyos dolgokat megoldani. Volt, ami nem ment jól a megyében, bár sok minden olajozottan mûködött, és továbbra is hiszem, és büszkén mondom, hogy a Maros megyei szervezet az RMDSZ országos zászlóvivője. Ehhez lehetett viszonyítani a többi megyék munkáját. Persze természetes, hogy a sikertelenségek, kudarcok az enyémek is. A magam felelősségét nem akarom kivonni ezekből a dolgokból. Az, hogy a marosvásárhelyi szervezettel a viszonyunk hogyan jutott ide, egy kicsit visszamennék a történetben. Amikor nagyon úgy nézett ki, hogy 2003- 2004-ben Dávid Csaba, az akkori városi elnök a Reform tömörülés felé fordul, és egy részét el is viszi a vásárhelyi szervezetnek, akkor az én személyes viszonyom által tudtam visszahozni a szervezetbe Dávid Csabát és csapatát. Nem titkoltam soha, hogy a négy évvel ezelőtti választáson én nem Benedek Istvánt támogattam, de miután ő nyert, azt mondtam, meg kell próbálnunk egy civilizált kohabitációt, elfogadtam a választók döntését. Egyesek piszkálódást vártak volna tőlem, azt, hogy találjam meg a módját, hogy egy előrehozott választással váltsam le a vezetőséget. Én viszont megpróbáltam együtt dolgozni vele. Nem mondhatja rám a régi vezetésből senki, hogy egyetlen alkalommal is keresztbe tettem volna ennek a szervezetnek, megpróbáltam az RMDSZ mellett tartani. Rázós szekérúton jártunk, de ezen a döcögős úton is együtt kellett mennünk.

Amikor a tavaly a dolog kiborult, magatehetetlenül feküdtem egy súlyos mûtéttel. Ha itthon vagyok, valószínû, nem tört volna ki ez az egész cirkusz. Lehet, az is hiba volt, hogy miután hazajöttem, azt mondtam, nem kell felfordítani az RMDSZ-t egy választás előtt. A magam hibáit elismerem: igen, meg voltam győződve, hogy tiszteletben kell tartani a választók akaratát. Nehéz házasság volt ez a négyévi, az biztos, lehetett volna jobban is csinálni, de sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Ma politikai szerepet vállalni Romániában magyar emberként nem hálás feladat. Az embereknek van egy csomó jogos és néha nem egészen jogos elégedetlensége. Ezekre mind választ kell adni, fel kell tudni vállalni.

Komplikálta a megye vezetőjének az életét, hogy ebben a megyében volt Markó Béla, Frunda György és Borbély László

– Nagyon nehéz volt úgy vezetni, hogy ezekkel az emberekkel is el tudd fogadtatni, hogy néha nem úgy dönt az ember, ahogy ők elvárnák. Azt hiszem, hogy ezeket a problémákat Maros megyében kezelni tudtuk, bár amikor a magyar politikának ilyen kiemelkedő egyéniségei vannak a megyében, okoz nehézségeket is. Persze eredményeket is, és büszkék lehetünk arra, hogy ez a megye ilyen politikusokat adott. Tehát a kép árnyaltabb, mint első látásra tûnik. Nehéz feladat volt, biztosan vannak dolgok, amelyeket másként lehetett volna...Azonkívül, egy másik dolog, ami egy RMDSZ-elnöknek általában árnyalja a politizálásban a munkáját, az, hogy akár elismerik, akár nem, bizonyos értelmiségi körökben komoly presztízsveszteséget jelent az aktív politizálás. Nagyon sokszor mondták, hogy könyveket írtál, tudományos dolgozatokkal foglalkoztál, miért kell neked a politika? Miért teszed ki magad annak, hogy szidjanak? Pontosan azért tettem ki magam, mert ezt felvállaltam, és úgy gondolom, valakinek fel kell vállalnia. Annyira naiv nem lehet egy politikus, hogy azt higgye, mindenki elégedett lesz a munkájával. Nem így teremtették az emberiséget.

– Egy korszak most lezárult, új fejezet kezdődik. Hogyan látja a jövőt?

– Nem tudom, új fejezet-e ez vagy folytatás. Miért ne lenne jó, ha kontinuitás van egy megyében? Miért ne volna jó, hogy ebben a megyében nem nagyon voltak disszidens akciók, amelyek az RMDSZ egységét megtörték volna? Ezt miért ne lehetne folytatni, azt a célt látni, amelyet ez a szervezet bölcsen ezelőtt 23 évvel kitûzött maga elé? Én ezt így látom. Persze, lezárult egy fejezet. De egy könyv sem ér véget egy fejezet végén...

Népújság, 2013-03-26, Mózes Edith

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.