Biró Rozália

Erőt, magabiztosságot várnak el a választók egy jelölttől - Beszélgetés Biró Rozália RMDSZ-es szenátorral, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökével

2013.09.03. | RMDSZ Nőszervezet
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Erőt, magabiztosságot várnak el a választók egy jelölttől - Beszélgetés Biró Rozália RMDSZ-es szenátorral, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökével

– Az RMDSZ továbbra is a „legférfiasabb” párt, már amennyiben a férfi–nő arányt vesszük figyelembe a tisztségviselők körében. Ön az egyetlen nő az RMDSZ-es parlamenti képviselők közt. Miért van ez így? A jelenség azért is furcsa, mivel az RMDSZ megalakulása óta a diszkrimináció ellen száll síkra…


– Az RMDSZ megalakulásának első napjaiban megfogalmazta alapvető célkitűzését, éspedig a Romániában élő magyar közösség érdekeinek képviseletét és érvényesítését, az elmúlt huszonhárom évben pedig ennek megvalósítása érdekében fejtette ki tevékenységét. Nem az RMDSZ-tagok, hanem minden egyes Romániában élő magyar ember érdekeinek érvényesítéséért munkálkodtak szövetségünk tagjai és teszik ezt ma is. Közben változtak az elvárások, a társadalmi, közösségi igények, de az alapvető, mindent átfogó feladatunk továbbra is változatlan maradt, s ez nem más, mint nemzeti kisebbségben élő közösségünk értékeinek védelme, érdekeinek érvényesítése. A feladat nem könnyű. És ahhoz, hogy eredményeket lehessen elérni, lépésről lépésre lehessen haladni a cél megvalósítása érdekében, egységes, következetes szervezeti tevékenységre volt szükség. Szövetségként nem gondolkozhattunk és nem cselekedhettünk másként, csak együtt, nők és férfiak, idősek és fiatalok, bizakodók és borúlátók. Együtt, mindenki ereje és tehetsége szerint, az elérhető, valamint a kiharcolható eszközök felhasználásával. Így építkeztünk szövetséget kötött családtagokként, akiknél nem a szerepek meghatározása, a sajátos feladatok ellátása volt a prioritás, hanem az, hogy a család, a közösség biztonságban legyen, el tudja látni az összes ráháruló feladatot, hogy jövőt építsen gyermekei számára, élhető jövőt itt, a szülőföldön.

 

A magyar közösségnek nem politikai párt által vállalt képviseletre, hanem anyanyelvű oktatásra, hagyományaink feltámasztására és megerősítésére, történelmünk nagyjai emlékének őrzésére, szakembereink tudásának érvényesítésére volt szüksége. Mindez oda vezetett, hogy a hölgyek általában a csapatok cselekvő tagjaiként, a férfiak egy része pedig különböző szintű vezetőkként találták meg helyüket a szövetségen belül. Napjainkban, az elért igen fontos eredményekre, az égető elvárások megoldottságára alapozva, a politikai „hadszíntér” elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy – a továbbiakban is szövetségként működve ugyan – párthoz hasonlóra változtassuk szervezetünk felépítését, és létrehozzuk azokat a sajátos feladatokat ellátó intézményeinket, amelyek eredményesebbé, sokrétűbbé teszik az RMDSZ tevékenységét.

 

Úgy gondolom tehát, hogy nincs ellentmondás a megkülönböztetés ellen harcoló és a jelen pillanatban valóban „elférfiasodott” RMDSZ vezetőség között. Csupán az elmúlt esztendők szükségszerűségei következtében kialakult sajátossággal kell szembenéznünk, és bátran változtatnunk rajta, bár a folyamat nem lesz sem egyszerű, sem pedig gyors.

 

– Ön az RMDSZ nőszervezetének létrehozását kezdeményező országos bizottság tagja. A szervezet egyik célja arra biztatni a hölgyeket, hogy merjenek köztisztségeket megpályázni, politikai pályára lépni. Mi kell ehhez? Bátorság? Felkészültség? Konkrétan miben tud egy nőszervezet segíteni ezen a téren?


– Valóban a Nők Szervezetének, túl a közösségépítésen és erősítésen egy másik legfontosabb feladata a hölgyek szerepvállalásának – és ezen belül vezető szerepvállalásának – támogatása kell hogy legyen, mind a szövetségünkben, mind a mindennapi élet egyéb területein. Mint mondtam, ez nem egyszerű, gyors folyamat, hanem sokrétű, közép- és hosszútávon megvalósítható cél. Hogy mi kell hozzá? Mindenekelőtt az akarat tudatosítása, a vállalás bátorsága, a pozitív példa ereje, a csapat, aki e törekvésben támogat, a kisebb-nagyobb sikerek, a családtagok önzetlen szeretete, a munkatársak tisztelete, bizalma, és még folytathatnám a felsorolást.

 

Mindezek jelentős részét a Nők Szervezetén belül találhatja meg a vezető tisztséget vállalni akaró hölgy. Olyan közösséget kell kialakítanunk, amelyben az elfogadás, a biztatás, az egymásra és főképp egymás gyengeségeire való figyelés, a támogatni akarás jóval nagyobb, mint egy más környezetben. A belső kommunikáció nyitottsága, tevékenységeink szigorú kiértékelése, a hibák, mint újabb lehetőségek értelmezése, az elismerés és értékelés mind, mind olyan eszközök, amelyek által a hölgyek magabiztosabbakká, kockázatvállalóbbakká, sikeresebbekké válhatnak, és ilyenformán többet tudnak tenni önmagukért és közösségünkért. Biztos vagyok abban, hogy az a Nők Szervezete, amely alapvetően azokból a hölgyekből áll, akik sok-sok éven keresztül az RMDSZ-ben, vagy azon kívül saját érdekeiket, céljaikat félretéve dolgoztak a romániai magyar közösségért, sokrétűbbé, emberarcúbbá és nem utolsósorban eredményesebbé teszi szövetségünket.

 

– Ahhoz, hogy a nők egyre nagyobb arányban vállaljanak vezető szerepet, elsősorban olyan szociális körülményeket kell teremteni, amelyek közt lehetővé válik, hogy a hölgyek, akikre kettős „teher” hárul, már amennyire az anyai szerepet annak lehet tekinteni, merjék bevállalni a karriert is a család mellett. Milyen konkrét törvénymódosításokat tart szükségesnek ehhez? Mennyire a szűk költségvetési keretek és mennyire mentalitás kérdéséről, változtatni akarás hiányáról van szó?


– Nem hiszem, hogy a merészség hiányzik a hölgyekből ahhoz, hogy a karrierjükkel foglalkozzanak. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a családnak oly módon kell szerepet vállalnia a gyermeknevelésben, hogy az soha ne érződjék egyetlen szülő számára se „tehernek”, hanem áldásnak, mint ahogy valóban az is. Állítom, hogy ezt meg lehet valósítani, ha a családtagok valóban akarják. Nagyon nagy azon hölgyek részaránya, akik akkor érzik teljesnek és sikeresnek magukat, ha jó anyáknak és elismert szakembernek is értékeli őket a környezetük. Igen, mentalitásváltásra is szükség van mind a hölgyek, mind a férfiak részéről, ahhoz hogy a nők „mindent magamra vállalása” helyett tudatos feladatelosztás, -vállalás eredményeként jusson idő karrierépítésre, személyiségfejlesztésre is, hiszen férfi társaink esetében mindez magától érthető.

 

A törvényi keret, amely pozitív megkülönböztetéssel kedvezőbb munkalehetőséget biztosít az anyák számára, igen fontos eszköz a mentalitásváltás elősegítésére is, nagyobb mozgásteret, biztonságosabb megélhetést hivatott teremteni a gyermeket vállaló hölgy számára. Szükséges tehát törvényeink ilyen irányú módosítása. Nem tudom elfogadni, hogy mindennek akadálya lehet a szűkös anyagi keret. Egy országos gazdaság szintjén nem ezeken a kiadásokon kell takarékoskodni és elfogadhatatlannak tartom, hogy jövőnk zálogának, gyermekeinknek létét bármilyen hasonló korlátok szűkítsék.

 

– Egyáltalán hol tart a román társadalom, és ezen belül a romániai magyar társadalom, ami a nők szerepéről, helyéről alkotott képet illeti? Mennyire lehet hátrány például egy hölgy jelölt számára, ha a szebbik nemhez tartozik? Ön ezt hogyan élte meg politikai pályafutása során? Mi a véleménye egy női államfőjelölt esélyeiről 2014-ben?

 

– A romániai társadalom és közvélemény még mindig gyermekcipőben jár e tekintetben. Mutatják ezt a számadatok is, amelyek szerint a nők részaránya például a romániai parlamenti képviselők közt alig 11,5 százalék a majdnem 27 százalékos uniós átlaggal szemben, és akkor még nem is beszéltünk arról a 40–45 százalékos arányról, amely az észak-európai országokat jellemzi. Tény, hogy az RMDSZ-ben jóval az országos átlag alatti a nő vezetők aránya.

 

Saját tapasztalatomból kiindulva állítom – tizenkét évig voltam Nagyvárad alpolgármestere –, hogy valóban sajátos, és egyáltalán nem könnyű egy vezető nő feladata. Évekig voltam az RMDSZ Bihar megyei szervezetének legnépszerűbb politikusa, és mégis, amikor polgármesterjelöltként rám lehetett szavazni, kevesebben gondolták, hogy megfelelő leszek városvezetőnek. Hiszen a választók erőt, magabiztosságot várnak el elsősorban egy vezetőtől, mindez pedig sokkal szembetűnőbb egy férfinál.

 

Úgy gondolom, nagyon európai, hogy ne mondjam, „divatos” lehet egy nő államelnökjelölt Romániában, és talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy az RMDSZ már a korábbi elnökválasztások alkalmával is gondolkozott nő-jelölt indításán. Sajnos azonban nem tartom eléggé érettnek és kellően objektívnek a mai romániai szavazókat ahhoz, hogy a jelölt vezetői kvalitásait vizsgálják cipőjének sarka, táskájának ára helyett. Tehát nem látom reális lehetőségét annak, hogy a 2014-es elnökválasztás nyertese egy hölgy legyen.

 

– Mi a véleménye arról, hogy az „egyenjogúság jegyében” 2030-tól 65-re emelnék a nyugdíjkorhatárt a nők számára is?


– Nem tartom helyénvalónak a javaslatot, amely több szemszögből nézve is negatív. Nem nehezíteni, hanem könnyíteni kellene a nők helyzetét, munkaviszonyait ahhoz, hogy hossz távon egy fiatalodó és ne elöregedő társadalmunk legyen. Nem a nyugdíjkorhatár hosszabbítása a megoldás arra, hogy az aktív dolgozóknak kevesebb nyugdíjast kelljen „eltartaniuk”, hanem sokkal inkább azt látom megoldásnak, hogy részmunkaidőben lehetőséget biztosítsunk a nyugdíjasok számára a továbbdolgozáshoz. Felelőtlen emberi értékpazarlásnak tartom azt, hogy hihetetlenül értékes tapasztalattal rendelkező pedagógusainknak, orvosainknak, szakembereinknek mondjuk azt egyik napról a másikra, hogy itt a nyugdíjkorhatár, nincs szükség többé a tudásodra, maradj odahaza. Gondoljuk el, milyen fontos lehetőségnek számítana, ha gyermekeink heti két-három alkalommal nyugdíjas pedagógussal tanulhatnának órák után, vagy zene, festészet, kézművesség, színjátszás terén kapnának ízelítőt idős pedagógusoktól, akik órabérét részben az önkormányzat, részben a szülők fedezhetnék.

 

Talán itt az idő, hogy az elnyúló gazdasági válság adta korlátok között jobban odafigyeljünk és takarékosabban bánjunk azokkal az értékeinkkel, amelyekkel közösségként rendelkezünk. És ezek közül természetesen a legfontosabbal, az emberrel. Eljött az ideje annak, hogy múltunk nagyjainak megbecsülése, emlékük megőrzése mellett lássuk meg a mindennapjaink nagyszerű, értékes embereit és merjünk bátran köszönetet mondani nekik azért, amit tettek és tesznek megmaradásunkért, gyarapodásunkért. Vajon hány nyugdíjas tanítónőnk, pedagógusunk, orvosunk van, akinek még nem mondtuk el, mennyire fontos és nélkülözhetetlen volt mindennapos tevékenysége? Bizonyára sokan vannak közvetlen környezetünkben is. Mondjunk nekik köszönetet ma. Többek között ez egy másik fontos feladata az RMDSZ Nők Szervezetének, amelynek soraiba szeretettel hívunk minden tenni vágyó lelkes hölgyet!

 

Szabadság, 2013-09-03, Nagy-Hintós Diana

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.