• Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Ambrus Attila

Ha én állat lennék, a napokban kissé jobban érezném magam, mint kisebbségiként. Ha történetesen szarvasmarhaként legelgetnék alpesi tájakon, akkor a gazdám visszanemtérítendő támogatást, fejpénzt kapna utánam. A többszörösét annak, amit egy gimnazista után kap az iskolája vagy amennyi az emeritus diák ösztöndíja. Így viszont az engem tulajdonának tekintő állam – noha kizsebel –, úgy érzi, teher vagyok a vállán: orvosi ellátásra, gyermekeim taníttatására, – s minő szemtelenség! –, még nyugdíjas éveimre is szemtelenül koldulom a garasokat tőle.

De nem csupán ezért lenne mostanság jobb a közérzetem. Hanem azért is, mert ha állat lennék és nem kisebbségi, akkor legalább abban a hitben ringathatnám magam, hogy emberszámba vesznek. S lassan már két évtizede.

 

Az Európai Unió első állatvédő törvényeit elsősorban gazdasági és kereskedelmi érdekek motiválták, míg létre nem jött az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, amely végül 1994-ben kezdett irányelveket szabni az állatok jólétéről. Igaz, hogy az EU az állatkínzás kérdését – akárcsak a kisebbségi kérdést – a tagállamok saját belátására bízta. Így a németeknél és az osztrákoknál kemény szigorral, büntetik az állatok bántalmazását. Ezzel szemben Szlovákiában egyáltalán nem, ahogyan a magyarok fikázását sem.

 

Azért ha ló lennék, nagyfejű, búsulnék is eleget. (Igaz kevesebbet, mint nemzeti kisebbség tagjaként). Mert bár vannak bizonyos jogaik, az állatok még nem teljes értékű személyek az EU-ban, Brüsszel máig sem ismeri el azokat – mit azokat? Őket! – mint természetes jogalanyokat. Például nem jött létre még egy, csakis az állatok érdekeit védő szabályrendszer. Annak ellenére sem, hogy Peter Singer ausztrál filozófus Az állatok felszabadítása című, 1975-ben megjelent könyvében kifejtette, hogy a fájdalom és a gyönyör érzékelése nemcsak az emberre, hanem a gerinces állatokra is jellemző, ezért az erkölcsi és jogi védelem őket is megilleti.

 

A tarthatatlan állapotot némiképpen elviselhetővé avatja, hogy az 1978-ban elfogadott uniós állatvédelmi szabályt rögzíti az öt állati alapjogot: az éhezés és a szomjazás elkerülését, a kényelmetlen életkörülmények felszámolását, a fájdalom, a sérülések és betegségek megelőzését, a normál viselkedéstől eltérő viselkedésre kényszerítő körülmények megakadályozását és a félelemben tartás megelőzését. (Számos uniós polgárnak ennyi sem jár ki!) És reményteljessé az, hogy az Európai Parlament már 2006-ban az uniós állatjóléti politika alakulásáról szóló jelentést kért a Bizottságtól, valamint azt, hogy – amint bikkfanyelven fogalmaznak a bürokraták – „az állatjólét szerepeljen nemzetközi tárgyalási programjának minden szintjén, mivel a 21. században az állatvédelem az emberiesség egyik megnyilvánulása és az európai civilizáció és kultúra egyik kihívása.”

 

Nos erdélyi magyarként még 2013-ban sem érezhetem úgy, hogy a kisebbségvédelem az emberiesség egyik megnyilvánulása és az európai civilizáció és kultúra egyik kihívása. Ugyanis, az Európai Bizottság elutasította az RMDSZ és európai partnerszervezetei által kidolgozott kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést, azzal az indokkal, hogy a kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság annyit elismert, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az unió egyik értéke (viszont nem kihívás), de hozzáteszi, hogy sem az Európai Unió alapszerződése, sem az EU működéséről szóló szerződés nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozókkal kapcsolatos jogalkotáshoz.

 

Nos, itt tartunk. Valahol ott, ahol 1994 előtt az állatok. De azért ne keseredjünk el! Ne higgyük el, hogy a többségi társadalmakhoz igazodó mimikri a túlélésünk esélye! Van a kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezésre tett erőfeszítésnek pozitív hozadéka!

 

Egyáltalán szóba került a kérdés.

 

Kisebbségvédelmi szakértők, nemzetközi jogászok, szakpolitikusok összeállítottak egy olyan dokumentumot, amely az európai kisebbségvédelem alapját jelentheti, s amely kijelöli azokat a területeket, amelyek az identitás megőrzés, a kisebbségi társadalmak modernizációjának a terepei.

 

Ami ennél is fontosabb: megtörtént az összefogás az Európai Unió 90 kisebbségi közössége közt. RMDSZ kezdeményezésre – külön ki kell emelnünk Vincze Loránt érdemét – az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ma már nem kirakatszervezet, sóhivatal. A kisebbségi jogok élharcosává vált. Nem szabad a vesztes ütközet után letennie a fegyvert. Hisz az EB elbocsátó szép üzenetében azt is megjegyezte, hogy a kezdeményezők bizonyos javaslatai hozzájárulhatnak a kisebbségek jogainak átfogó rendezéséhez, indokát és alapját jelenthetik a bizottság azon erőfeszítéseinek, hogy végül javaslatot tegyen ilyen irányú EU-s jogszabály elfogadására.

 

Ha maradunk öszvéri türelmünknél, lesz még állati jó kisebbséginek lenni az Európai Unióban. 

 

Új Magyar Szó, 2013-09-18, Ambrus Attila

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.