Az igazságügyi törvénycsomagról

2017.12.20. | Aktuálpolitika
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share



Az igazságügyi törvénycsomagról

Csoma Botond jogász, az RMDSZ parlamenti képviselője pontszerűen válaszolja meg az Eckstein-Kovács Péter véleményanyagában állítottakat. (Szabadság, 2017. december 16., Kérdések, válaszok meg egy kis nyelvészkedés – Véleményszilánkok az igazságügyi törvénycsomagról)

1. Állam-ügyészállam

Az a tény, hogy a Pallas Nagylexikon, az Oxford Dictionary vagy a Google sokunk jóbarátja nem definiálja az ügyészállamot, nem jelenti azt, hogy a politológiában nem létezik ez a fogalom. Az Egyesült Államokban, az akadémiai körökben igen élénk vita folyt a lehetséges ügyészállamról. Ez két esetben is felmerült, Richard Holbrooke volt diplomata és a Lewinsky-ügy kapcsán is megjelentek ilyenszerű vélemények.

Ugyancsak az ügyészállamnál maradva, Eckstein-Kovács Péter arról beszél, hogy a 24 órás fogvatartáson túl minden mást a bíróságnak jóvá kell hagynia. Nemcsak a fogvatartás intézményén keresztül kell megítélni ezt a helyzetet, hanem meg kell vizsgálni más elemeket is. Az ügyészség és a titkosszolgálatok közötti esetleges titkos, demokratikus szempontból átláthatatlan együttműködési megállapodások kapcsán felmerülhet az a kérdés, hogy az előbbi vajon nem jut-e túlzott befolyáshoz, amely ellentmondhat a hatalmi ágak szétválasztásának, és meghaladhatja a jogállamiság kereteit. Nyugati konszolidált demokráciákban, ahol komolyan veszik a hatalmi ágak között létező fékek és ellensúlyok rendszerét, elképzelhetetlen lenne, hogy egy vezető ügyész ne jelenjen meg egy parlamenti kivizsgáló bizottság előtt, és teljesen ignorálja a törvényhozó hatalmat.

Eckstein-Kovács Péter: „az ügyészek munkájának eredményességét/törvényességét a jogerős bírósági ítéletek minősítik: ha a vádlottakat felmentik, az azt jelenti, hogy az ügyészek roszszul végezték dolgukat. A DNA esetében a bíróságok által ítélettel „hitelesített‟ vádiratok aránya évek óta 90% körül volt. Ez nem tökéletes, de messze a nemzetközi átlag feletti eredmény.‟

Bennem kételyek merülnek fel, amikor azt látom, hogy a bíróságok 90 százalékban a DNA-nak adnak igazat, ez az arány Európa nyugati felében 65-70 százalék. Ennyivel felkészültebbek lennének a romániai ügyészek nyugati kollégáikhoz képest? Ebben a tekintetben muszáj megemlíteni a Mikó-ügyet, amely nyilvánvaló justizmord (súlyos bírói tévedés), vagy más pereket, a Nagy Zsolt elleni eljárást például, ahol nagyon is vitatható bírói ítéletek születtek. A jogállamiság megszilárdításának szempontjából kifejezetten jónak tartom azt, hogy a bíróknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy együttműködtek-e 1990 után a titkosszolgálatokkal. Tilos őket ügynökként beszervezni, és az esetleges megállapodások az ügyészségek és a titkosszolgálatok között közérdekű információnak minősülnek.

2. A 2004 évi 303. sz. törvény a bírók és ügyészek jogállásáról

Eckstein-Kovács Péter: „A 3§-ból törölték azt a kitételt, hogy az államelnök által kinevezett bírók függetlenek a törvény által meghatározott kereteken belül. A továbbiakban megfosztották az államelnököt attól a jogától, hogy kinevezze az ügyészség vezetőit. Az ügyészek függetlenségének törlése utat nyit az ügyészek politikai alávetésének az Igazságügyi Minisztériumnak.‟

A 3§ az ügyészek és nem a bírók függetlenségéről szól! Az ügyészek a tevékenységüket az Igazságügyi Minisztérium autoritása alatt fejtik ki, ez nem jelent alárendeltségi viszonyt (relaţii de subordonare), a minisztérium nem utasíthatja az ügyészeket, hogy ki ellen emeljenek, vagy ne emeljenek vádat, az autoritás szervezeti kérdésekre terjed ki. Nem mellékes, hogy az autoritás fogalmának bevezetésével nem történt semmi más, mint az, hogy a törvényt összhangba hozták az Alkotmány 132. cikkelyének első bekezdésével, amely így szól: „Procurorii îşi desfăşoară activitatea potrivit principiului legalităţii, al imparţialităţii şi al controlului ierarhic, sub autoritatea ministrului justiţiei.‟ (Az ügyészek a törvényesség, a részrehajlás mentesség és a hierarchikus ellenőrzés elvei szerint, az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket.) A demokratikus társadalmakban mindenhol különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az előbbiek nem képezik a harmadik hatalmi ág, a bírói hatalom részét, és hierarchikus szervezetekben fejtik ki tevékenységüket.

Eckstein-Kovács Péter: „A továbbiakban megfosztották az államelnököt attól a jogától, hogy kinevezze az ügyészség vezetőit.‟

A szenátusi vita előtt a speciális bizottság megszavazta, hogy az államfő egyszer visszautasíthat indokolt módon ügyészi kinevezési javaslatot.

Eckstein-Kovács Péter: „A 96§ olyan értelemben módosult, hogy az állam köteles viszontkeresettel fordulni a súlyos tévedésével vagy akaratlagosságával anyagi kárt okozó bírók és ügyészek ellen. Eddig a Legfelső Bírói Tanács (CSM) döntéskörébe tartozott, hogy megállapítsa a rosszhiszeműséget/súlyos tévedést, ami anyagi kárt okozott, vagy indokolt esetben megkeresse a bíróságot, hogy az állam által kifizetett kártérítést a vétkes bíróra hárítsa. Ez volt szerintem a helyes megoldás. A kötelezően beindítandó viszontkereset erősen elbátortalaníthatja az ítélkező bírókat, rendelkező ügyészeket.‟

A bírák és ügyészek anyagi felelőssége nagyon szigorú feltételek között valósul meg. Az első feltétel az, hogy egy nemzetközi testület, mint például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának, kártérítés kifizetésére kell ítélnie a román államot. Másodszor egy bírósági eljárás keretén belül meg kell állapítani, hogy az illető bíró vagy ügyész rosszhiszeműen járt el, vagy súlyos gondatlanságot követett el, és emiatt következett be a kár, amelyet az államnak ki kellett fizetni. A harmadik lépésben az államnak a Pénzügyminisztériumon keresztül pert kell indítania az illető ellen, hogy a kártérítést behajtsa. Tehát, három bírósági eljárásról van szó, ami elég komoly garanciát jelent a jogállamiság szempontjából, és nem állunk azzal szemben, hogy itt tulajdonképpen a bírák vagy az ügyészek megfélemlítése történt. Ami az anyagi felelősséget illeti, azt gondolom, hogy a jogállam szempontjából elfogadható, tekintve, hogy a bírák és ügyészek emberi sorsokról döntenek.

3. A 2004 évi 317. törvény a CSM szervezéséről és működéséről

Eckstein-Kovács Péter: „A 67§ első bekezdése létrehozza az Igazságügyi Felügyelet (Inspectie judiciara) új formáját: megalapít egy, a CSM-től függetlenül működő, bár szervezésileg odasorolt bűnüldözési struktúrát, amelyik a bírók és ügyészek által elkövetett bűncselekmények esetében nyomoznak. Jól mutatja a Iordache-bizottság ordas szándékát az, hogy eredetileg ezt a testületet az Igazságügyi Minisztérium alárendeltségébe kívánta volna létrehozni, ami még rosszabb döntés lett volna. Az elfogadott változat is rossz: ez kivonja a bírókat a DNA hatásköre alól, és egy maréknyi magisztrátusnak adja át a többi kolléga feletti nyomozás jogát.‟

Ebben az esetben tárgyi tévedéssel állunk szemben. Az Igazságügy Felügyelet semmilyen bűnüldözési hatáskört nem kap. Az Igazságügy Felügyelet kizárólag szakmai ügyekben ellenőrizheti a bírákat és ügyészeket, és fegyelmi ügyekben járhat el. A bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós bűncselekményeket továbbra is a DNA vizsgálja, az igazságszolgáltatással kapcsolatos bűncselekmények vizsgálására létrehoztak egy részleget az Általános Ügyészségen belül, a főügyész közvetlen alárendeltségében. A politikumnak semmilyen befolyása nincs erre a testületre.

Eckstein-Kovács Péter: „Jogállaminak nem minősíthető az a módosítás, ami szerint a vezető ügyészi beosztásokra való pályázás mellőzi az eddig kötelező írásbeli próbát, márpedig a régi rómaiak is tudták, hogy scripta manent.‟

Vezető ügyészi beosztásokra csak olyan ügyészek pályázhatnak, akik komoly régiséggel rendelkeznek, nem tegnap léptek be a rendszerbe, az interjúkat nem politikusok tartják, hanem a Legfelső Bírói Tanács.

4. A büntetőjogot és -eljárást módosító javaslatokat nem elemezném, mert még nincsenek végleges javaslatok a bizottságban sem. Az RMDSZ pedig nem tud egyetérteni minden egyes módosítással.

5. Eckstein-Kovács Péter kérdései

„Elfogadható-e, hogy nem maga a kormány terjeszti be az igazságügyi törvénycsomagot, hanem egy amorf, nehezen felelősségre vonható bizottságra bízza azt? Ad-e okot bizalomra az, hogy a bizottság vezetését nem egy szakemberre, hanem a 13-as kormányrendelet során már megbukott képviselőre bízták (Fl. Iordachera), illetve a bizottságban vezető szerepet kapott egy személyesen érdekelt személy (St. Cătăniciu)? Vajon miért nem kérték ki szavazás előtt a Velencei Bizottság véleményét? Mivel indokolható, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített előírások mellett a jogállamiságot súlyosan sértő rendelkezések kerültek túlsúlyba a csomagba? Milyen hatást kelt, ha a módosítások közvetlenül befolyásolhatják a kormányzó pártok vezetőinek folyamatban levő büntető pereit? Mi a magyarázata annak, hogy a szakmai szervezetek, köztük a CSM negatívan véleményezte a tervezetet? Mivel magyarázható az, hogy tüntetések gerjedtek országszerte a csomag ellen? Hát az, hogy a nemzetközi intézmények aggódnak azért, hogy csapást szenved a korrupció elleni harc, ha a tervezet szerint fogadják el a csomagot? Mivel magyarázható, hogy fontos nagykövetségek vagy például az amerikai külügy aggódva figyelik, mi történik? Képesnek tartja-e a parlamenti többséget arra, hogy a végszavazásnál minden engedményt visszacsináljon abból, amit az eredeti tervezethez képest tett? Hiszi-e, hogy a PSD–ALDE szövetség a jogállamot erősíteni akarja a csomaggal, és nem gyengíteni azt a számos bajban levő vezetője javára?‟

Nem tartom ördögtől valónak, hogy az igazságügyi törvényeket nem a kormány – habár az eredeti tervezetet a kormány dolgozta ki –, hanem egy parlamenti bizottság terjeszti be. Egyetértek, hogy el lehetett volna küldeni a Velencei Bizottságnak véleményezésre, az államfő is megteheti kihirdetés előtt. A képviselőházban eddig megszavazott három törvény nem bontja le a jogállamiságot, nem állít le folyamatban lévő bűnvádi eljárásokat, nem segít sem Dragneának, sem másnak.

Nagyon nehéz tárgyszerűen és higgadtan viszonyulni ehhez a kérdéshez olyan körülmények között, amikor a mindent átható politikai csatározás teljesen háttérbe szorítja a szövegszerű jogi elemzést. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a PSD elnökének büntetőjogi gondjai vannak, a speciális bizottság elnöke, Florin Iordache pedig, akinek vezetésével tárgyalják a tervezeteket, a hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet kezdeményezője. A PSD hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy ezt a kérdést is teljesen behálózza a politikai antipátia.

Johannis megnyilvánulása az igazságügyi törvények kapcsán teljesen politikai logikát követ, mellőzi a jogi megközelítést, ez részben érthető is, hiszen annak ellenére, hogy de iure államfő, de facto, tulajdonképpen az ellenzék vezéralakja, hálás téma ez a belpolitikai csatározásban. Alkotmányossági szempontból viszont aggályos az, hogy teljesen ellenzéki politikai szereplőként viselkedik ebben a kérdésben.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.