Ambrus Attila

Az uborkaszezon vége

2013.06.27. | Kisebbségi polgári kezdeményezés
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Ambrus Attila

Az uborkaszezon vége

Kincstári optimizmussal kellett megjelölnünk azokat, akik tíz-tizenkét évvel ezelőtt azt állították, hogy Európai Parlamenti jelenlétünkkel, karakán kiállásunkkal egyik napról a másikra érhetjük el azt, hogy az egyesülő Európa felfigyeljen, érzékenyen reagáljon és megoldja a kelet-európai nemzeti kisebbségek kérdését, diszkrimináció helyett a pozitív megkülönböztetésben legyen részünk.

Akik kicsit is beleástuk magunkat az uniós előírások szinte égig érő (h)alomjába, tisztában lehettünk azzal, hogy – mi tűrés, tagadás – jobb marhának lenni Európában, mint kisebbséginek. Vagy ha nem is jobb, több figyelmet fordít az EP, az EB, az ET a szarvasmarhák jólétére, mint a történelmi kisebbségek helyzetére. A kérődző állatoknak Mozart zene jár, hogy jobban tejeljenek. A töredék etnikumok meg csak kérezkedjenek saját országuk nacionalista parlamentjeinél a nem diszkriminált állampolgárok körébe, s ha nem engedtetnek be, fel, akkor fogják már fel végre, hogy a kisebbségi kérdés, szemben a tehenek magaskultúrához való jogával, tagállami belügy.

Az utóbbi időben más zöldségeket is összehordott az EP, az EB és az ET. Például foglalkozott a kígyóuborka méretével, hajlatával, a paradicsom színének árnyalatával, ezeknek a paramétereknek egységeseknek kell lenniük az Unió teljes területén. A kisebbségi jogoknak továbbra sem...

Miért történhetett ez így?

A nemzetállamok Európájának rossz lelkiismeretén túl, azért mert a szavaknak más a kelet-közép-európai jelentése, mint a nyugati. Keleten, Romániában, Szlovákiában, Görögországban a nemzeti kisebbség fogalmához a hátrányos megkülönböztetés társítható, az elnyomás, az erőszakos asszimiláció, az etnikai tisztogatás, nem is olyan régen, fél évszázada még a népirtás fogalma. Sőt, a kisebbség is diszkriminálja saját kisebbségét (például a magyar ajkú romákat). A tömbben vagy kultúrfölényben élő magyar a szórvány magyarokat. (Nemrég megéltem, hogy egy testületben Székelyföld halai nagyobb figyelmet és támogatást kaptak, mint egy dél-erdélyi város magyarjai...)

Hogy mi jut eszébe a nyugatinak a kisebbségről? Ernest Barker történésznek például ez: „A nemzet, amelynek angol az anyanyelve, valamivel több, mint angol. Brit ez a nemzet, amely az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia és Észak-Írország) területén él, nemcsak Anglia nemzete, hanem Skótország, Wales és Észak-Írország, más szóval Ulster nemzete is. A brit nemzetet méltán nevezik soknemzetiségű nemzetnek.”

Soknemzetiségű nemzet? Diszonánsan hangzik ez a mi fülünknek, akik magunk is olyan országban élünk, amelyet sok nemzetiség lakja ugyan, de a nemzetbe politikailag és jogilag mifelénk kizárólag az államalkotó, többségi nemzet tartozik. Ráadásul be kell ismernünk, hogy a brit hivatalos állásponttal szinte megegegyező történészi vélemény ellenére, a valóság jóval összetettebb.

A nemzeti és nemzetiségi európai problémák sokrétűségére azonban csak egy példa a briteké. Az elzásziak, a svájci és észak-olaszországi rétorománok vagy ladinok, a hollandiai frízek még csak elismertetésüket kívánják. A baszkok vagy korzikaiak már a függetlenséget.

A kisebbségiek sorsa, helyzetük alakulása nagy mértékben függ országuk társadalmának demokratikus berendezkedésétől. A Nyugatnak fel kell ismernie, hogy ezzel nem lehet lesöpörni a brüsszeli asztalról a kérdést. Nem tagadhatja le, hogy szorong amiatt, hogy a kelet-európai sovinizmus nem ragad-e át, nem éleszti-e fel az idegengyűlölet szunnyadó lázát.

Európa újjárendeződése közepette a kisebbségi kérdés új válaszokat követel.

A kérdéseket ma már empátiával és kímélet nélkül fogalmazza meg az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN). S amikor a dél-tiroli Brixenben hivatalosan is útjára indította az Európai Polgári Kezdeményezést, a válasz megszövegezésében is partnere kíván lenni az Európai Unió döntéshozóinak. A kezdeményezők nem akárkik: az erdélyi magyarok, a dél-tiroliak, a felvidéki magyarok, az olaszországi németek és ladinok, a franciaországi bretonok és elzásziak, a belgiumi németek, a lengyelországi németek és kesubiak, a németországi dánok, szinti romák és frízek, a hollandiai frízek, a dániai németek, a görögországi törökök, az ausztriai szlovének, horvátok és magyarok.

A sokak által eddig sóhivatalnak tartott FUEN fennállásának legfontosabb feladatához érkezett, s e feladat kijelölésében és végrehajtásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mint Európa legnagyobb nemzeti kisebbségének törvényes képviselője jelentős és aktív szerepet vállalt.

A szövetség szakértői bejárták Európát, találkoztak kisebb és nagyobb, jobb helyzetben, illetve nehéz sorsban élő közösségekkel. Együtt fogalmazták meg a közös fellépés igényét, a kisebbségi összefogás szükségességét. A Minority SafePack Initiativeben foglalták, melyek azok a jogok, amelyek az EU területén minden kisebbséget megilletnek.

Kincstári optimizmussal vádolhatnának, ha nem látnám, és nem látnám be, hogy hosszú és nehéz küzdelemre számíthat a FUEN, amelynek vezetőségében mostantól ott ül az erdélyi magyarság tagja, Vincze Loránt is. Eddigi tevékenysége alapján azt várhatjuk tőle, hogy az európai kisebbségek eredményes képviselőjévé válik, s hozzájárul ahhoz, hogy a FUEN a kisebbségi jogok területén az Európai Uniós intézmények megkerülhetetlen partnerévé váljék.

A közel száz milliós európai kisebbség pedig nemcsak színt, hanem igazi erőt is jelent majd a jövő Európájában. Amely vagy interkulturális lesz, vagy megszűnik. A jövő európai társadalma ugyanis nem képzelhető el az etnikai, nemzeti, történelmi kisebbségek diszkriminációmentes integrációja nélkül.

Új Magyar Szó, 2013-06-26, Ambrus Attila

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.