Székedi Ferenc

Nyitott szavak, bezárt számok

2012.01.10. | Aktuálpolitika
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Székedi Ferenc

Amikor a politikai hadszíntéren valaki X.Y.-hoz intézi írott szavait és azt a médiában nyílt levélként azonnal közzé is teszi, akkor célja nyilvánvalóan jóval inkább a közfigyelem felkeltésének vagy befolyásolásának a szándéka, mint az, hogy a címzett válaszoljon is.

Következésképpen a nyílt levelek műfajának igénybevétele a politikai kommunikációban mindenekelőtt a küldő arculatépítéséhez, nem pedig a bennük foglaltak eredményes megoldásához fűződik. Mindemellett nem tagadható: demokratikus társadalmakban a közfigyelem hasonló felkeltése képes közéleti vitákat gerjeszteni és a politika átláthatóságát fokozni.

Most kapaszkodjunk kizárólag az utolsó mondatba, és bármiféle elfogultság nélkül vizsgáljuk meg Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levelét. Dióhéjban: Tőkés László azt szeretné, ha a választási törvényben a romániai magyarság számára nem létezne választási küszöb, a közösség alanyi jogon és számarányának megfelelően jutna parlamenti képviselethez, a bukaresti magyar képviselők és magyar szenátorok kilétét pedig a három létező romániai magyar párt választási versengése döntené el. Tőkés László úgy gondolja, hogy ennek az úgynevezett etnikai arányossági elvnek az alkalmazásával a romániai magyarság soraiban is érvényesülne a politikai pluralizmus és a demokratikus választásokhoz való alapjog. Vajon így van ez?

A kézenfekvő ellenérv boncolgatását, miszerint a levélíró így szeretne biztosítani romániai parlamenti helyeket az Erdélyi Magyar Nép Párt máskülönben képviselőház és szenátus közelébe sem érő vezetőinek, hagyjuk meg az RMDSZ politikusainak. Figyeljünk inkább más, lényeges vonatkozásokra.

Ha egy másfél milliós magyar közösség alanyi jogon betölthető helyekért rimánkodik az ország törvényhozásában, akkor önmagától lemond arról, hogy egyenrangú félként léphessen fel a hazai politikai életben, noha az utóbbi két évtizedben éppenséggel nem valamiféle zárt romániai magyar térben, hanem az ország nyitott politikai színpadán, országos összefüggésekben is képes volt bizonyítani erejét. Ha egy számottevő és magát államalkotónak nevező közösség a politikai küzdelem helyett a többség kegyeiért könyörög, akkor félreteszi saját önbecsülését és önkezével mélyíti saját kisebbségi létét. Ha mellőzi azt az elvet, miszerint nem csupán sajátosan romániai magyar kérdésekben, hanem arról az országos valóságról is folyamatosan kell döntenie, amely meghatározza tagjainak mindennapi életét, akkor nagy lépést tesz nem az önrendelkezés, hanem a rezervációs lét felé. Ha kitárt kapukon sétál be a parlamentbe, akkor alárendeltté teszi azt a mostanig jól-rosszul kiépített országos mellérendeltségi viszonyt, amely a politikai súlynak megfelelően kormánykoalíciókat és a romániai intézményrendszerekben elfoglalt helyeket tett lehetővé.

A romániai magyarságnak nem pozitív diszkriminációra, hanem olyan egyenjogúságra és egyenrangúságra van szüksége, amelynek keretei között érvényesülhet a szaktudása, a közügyekben való jártassága, a demokrácia és az európai szellem iránti elkötelezettsége. A numerus clausus, az előre megadott zárt számok rendszere vagy a kizárólagos etnikai arányérvényesítés, még ha adott esetekben kimondottan kényelmesnek vagy célravezetőnek tűnhet is, hosszú távon mégsem jó másra, mint a versenyképesség visszaszorítására, az emberi képességek alábecsülésére és arra a bizonyos kontraszelekcióra – az érdemtelenek, a gyengébb tehetségűek kiválasztására – , amelyre az elmúlt évek során, különböző szinteken, az RMDSZ is jó néhány sokatmondó, vagy éppen sokat hallgató példát szolgáltatott.

A magyar közösségi célokért való küzdelem nem helyettesíthető a magyar nevekért való választási bajvívással. A demokrácia játéktere a romániai magyarság számára országos méretű, és csupán az itt elért siker biztosítja azt a nemzetközi súlyt is, amelyet az Európai Parlament meglehetősen bonyolult érdekviszonyai között mindeddig még nem sikerült kellő mértékben érvényre juttatni.

Megjelent: Új Magyar Szó, 2011. január 10.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.