Balogh Levente

Román paradicsom

2015.09.18. | Kisebbségvédelem
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Balogh Levente

Megnyugodhatunk: a magyar–román alapszerződés úgy tökéletes, ahogy van, a romániai magyar közösség pedig áldhatja a sorsát, hiszen Romániában modellértékű a kisebbségek helyzete. Ezt nyugodtan elhihetjük, hiszen maga a román külügyminisztérium jelentette ki.

Ha pedig ők mondják, akkor biztosan úgy van, elvégre köztudomású, hogy a román diplomácia az elmúlt százegynéhány évben mindig is az igazmondás bajnoka volt. Az iróniát félretéve érdemes elidőzni a román–magyar alapszerződés felülvizsgálatát elutasító külügyi közlemény azon pontja fölött, amelyben leszögezik: Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy „etnikai alapon‟ biztosítson területi autonómiát. A kijelentés jól illusztrálja, hogyan vélekedik a kormány az ország polgárai közötti egyenlőség biztosításáról. A román állam önszántából nem hajlandó olyan jogokat biztosítani a magyar nemzetiségű román állampolgároknak, amelyek a románokat alanyi jogon megilletik – például a hivatalos anyanyelvhasználatot minden olyan településen, ahol az illető közösség őshonosnak számít –, mivel ezt nemzetközi szerződés nem írja elő. A meglévő szerződésekből meg annyit tart be, amennyit akar – az anyanyelvhasználat, a magyar orvosi képzés, a magyar jelképek, illetve feliratok elleni román hatósági hadjárat mutatja, mennyit akar. A kétoldalú kapcsolatok tekintetében pedig még a Ponta-kormány szintjén is mélypont, amit Bukarest művel. Miközben a migránsok befogadása kapcsán a schengeni csatlakozás kicsikarásának szándékával zsarolja az EU-t, a miniszterelnök útszéli hangnemben gyalázza a saját és a schengeni övezet határait a migránsáradattal szemben talán nem a legtökéletesebb eszközökkel, de erején felül ellenőrizni és védeni próbáló Magyarországot. Ez már olyan morális mélyrepülés, amelyhez képest a „sakálhoz méltó‟ minősítéssel leírt magatartásminta maga az erkölcsi nagyság csimborasszója. Teszik mindezt minden bizonnyal a magyar–román alapszerződés szellemében. Azért nem szeretnénk belegondolni, milyen lenne a magyarok élete a kisebbségek paradicsomában, ha a nemzetközi szerződések még annyit sem írnának elő, amennyit ma.

 

Balogh Levente, kronika.ro, 2015-09-18

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.