Ágoston Hugó

Választási capriccio

2014.10.19. | államelnök-választás
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Ágoston Hugó

Választási capriccio

Beszélgetünk hát Kelemen Hunorral és Markó Bélával a vásárhelyi „pódiumon”. Jó szó ez a pódium – nyilvánosságot is jelent, de meghittséget is sugall. Kelemen Hunor érvel, magyaráz, „jövőképez”. A társalgás középpontjában természetesen az autonómiastatútum áll (szerencsés találkozás: az autonómiával jól lehet kampányolni, a kampány alkalom az autonómia-elképzelések ismertetésére), de szó esik a MOGYE-ről (a kisebbségi politizálás sajátos nehézsége: kiverekedjük a törvényt, utána meg nem tartják be!), szó esik alkotmány(módosítás)ról, parlamenti köztársaságról, visszaszolgátatásokról, a Bolyaiak városáról és egyebekről.  Markó Béla elmondja, londoni autonómiás beszéde után miként feddte meg a bukaresti parlament (bizonyos tekintetben disszidensek volnánk, örök „ellenzékben”); legalább azok elhallgathatnának, akik vitatják az RMDSZ önrendelkezés iránti eleve-elkötelezettségét! 

A közlemény részletesebben beszámol a történtekről, a maszolon végigkövethetők a vándorbeszélgetés többi állomásain elhangzottak is. Jó ötlet volt ugyanazt a formátumot elvinni mindenüvé, szélesebb a nyilvánoság, államelnök-jelöltünk elmondhatja kampányának lényegét, fő célkitűzéseit, az önkormányzati vezetők segítségével helyi gondokat, tennivalókat is megbeszélhetnek, egy-egy helybeli újságíró esetleg más megközelítésben, netán vitázva vethet fel gondolatokat, a közönség soraiból is elhangozhatnak észrevételek, kérdések – a magam részéről kiemelném a műsorvezető Nagy Endre jó érzékét, rátermettségét... Egyszóval nem túlzás azt mondani, hogy ezek a beszélgetések alkalmasak (voltak) nem csupán kampányüzenetek átadására, hanem egyfajta lazább, természetesebb kommunikációra is. 

Nyilvánvaló, hogy sok kérdést idő hiányában fölvillantani sem lehetett. Ami pótolható – és a kampány során véleményem szerint pótolandó –, az elsősorban a jelöltet a közönséghez, a szavazókhoz közelebb hozó személyes vonatkozások akár „bulváros”, bár természetesen tartásos promoválása, személyes érdemeinek, kvalitásainak kiemelése. (Éppen megemlíteni volt alkalmam Kelemen Hunor miniszteri tevékenységét). De fel kell vetni olyan eszmei problematikusságokat is – tekintettel arra, hogy Kelemen elsősorban szövetségi elnök, s csak másodsorban államelnök-jelölt –, mint például az RMDSZ néppárti (tehát egyértelműen jobboldali) elkötelezettsége és belső pluralizmusának igénye közötti, hm, inadvertencia, vagy a szórvány sorsa a tömbmagyarság (Székelyföld) önrendelkezésének elérése után... és így tovább. 
És persze lehet(ett volna) még jó sokat beszélni a mostani kampányról általában, visszásságairól, a többi tizenhárom jelöltről, az esélyekről, arról a fontos kérdésről, hogy „mi lesz utána?” * 
Jómagam most elmélkedésemet néhány vidámabb dologgal folytatnám. 
Mennyi szép gondolat – hiánya! 
Mennyi szép program – hiánya! A kampányban a jelöltek megtáltosodnak, az ember már-már arra gondol, hogy nem egyszerűen eldarált szövegeik, hanem elképzeléseik, céljaik, olykor egyenesen eszméik vannak. Legalább ötleteik. 
Furcsaságban számomra a két női pretendens viszi a prímet. (Udvarias népség a jelölteké, előreengedték őket.) Az egyik Nelson Mandelának képzeli magát, bár a szabadság és egyenjogúság csodálatraméltó hőse valamivel nőiesebb volt; a másik megereszkedett bájait kelleti minden nézetből, szelfizik sikamlós tárgyú polóing-feliratot viselő fiatalemberrel, áll a tengerparton kísérteties duóban a mentorával, akinek a nadrágszára begyúrva a cipőjébe... Álmomban e két úrnő között kellett választanom az urnák előtt, a második fordulóban, s utána mindkettőjüket szentté avatták. A tizenkét apostollal együtt tehát tizennégyen vannak államelnök-jelöltek, kissé soknak tűnik a tisztség egyedi jelentőségéhez képest, és nagy kérdés, hánynak van titkosszolgálati ügynöki múltja. Összeférhetetlensége. Kis hordozható korrupciója. 
No de nézzünk néhány jelölti ötletet. Kezdjük MM-mel, aki Mandelával együtt immár MMM. Legutóbb – annak kapcsán, hogy árulás lenne az oroszoknak a gázért könyörögni – megállapította, hogy „a mi ereinkben nem orosz gáz folyik”. Tiszta szerencse, tesszük hozzá, ugyanis nevezett anyag, mármint a földgáz (még a román is) mérgez, ha a véréramba jut. MMM megmondta azt is, hogy mi folyik ott: román vér, ami már józanabb hipotézis, főleg azok számára, akiknek lelki szemei előtt egy másik fontos folyadék jelent meg, amiben MMM nagy pivocimborája, az ország első embere úszik, tegnapját, holnapját és máját nem kímélve. Elnökként MMM rengeteg börtönt építene, az ügyészeket gépfegyverrel látná el, és minden vádkan automatikusan bírói jogosítvánnyal is rendelkezne. 
Szép az icipici női cipő – Heléna legfőbb terve a nép boldogítására, hogy az elnöki szpícseket fürdőruhában tartaná, egyúttal felmosna, horgolna és hímezne (miközben nagy barátja, akin MMM-mel osztozik) horkolna és nőzne. EU méltányosan és pártatlanul bánna az itthoni és az USA-beli szentjábosbogarakkal, Norvégia elnökével és királyával, nem feledve, hogy egészen alulról, az íróasztal alól indult. Legújabb bejelentése, miszerint fel akarja emelni térdelő helyzetéből Moldovát, megmozgatta a pozícióváltás híveinek fantáziáját. 
A miniszerelnök Victor Viorel Ponta újabb virágnyelveket tanul, s mindenhova el akar jutni, abban a hamis hiszemben, hogy messziről jött vándornak még mindig mindent elhisznek. Közmondásos szorgalmával VVP az ENSZ alapokmányán és újabban a fő ortodox imakönyvön dolgozik. Bevallása szerint nem a bosszúvágy hajtja, de az százas, hogy a megkezdett úton végig kell hajtani. VVP legnagyobb megvalósítása a pókhálószerű útrendszer lesz: ezt az utak szélességének negyedére csökkentésével és hosszúságának megháromszorozásával érik el. 
Különösen ambíciózus tervet vetett fel Klaus Werner Iohannis-Ionescu. A szebeni untauglich a plakátján széttárt kezével mutatja, mekkora halat fogna mindenki, ha ő jönne ki a voksoláson. KWI már első mandátuma alatt szeretné befejezni a kampány elején elkezdett főművét, vagyis nagyszabású beszédét, s hogy a német alapossággal „jól végzett munkát” példázza, ő maga javítja meg a mindegyre elromló prompterét (súgógépét, amelyről olvas), a legalacsonyabb lapozási sebességre állítva be s elhagyva a tíz szótagnál hosszabb fejezeteket. 
Egy fogatlan prókátor eleve Románia elnökeként mutatkozik be. Mint korábban, DDD most is generál pénzosztást és édes bosszút ígér... 
Köteles Funar Gheorghe, miután felfedezte a dák-sumér rokonságot (csak el kell már dönteni, hogy kik származnak a suméroktól és a dákoktól: a magyarok vagy a románok-e! esetleg közös őseink voltak?), dákok által – megengedi: és a Jóisten által – épített piramisokkal töltené meg Romániát… A piramisokat pedig KFG feltehetően magyarokkal töltené meg. 
Vadim Tudor, ez az alkonyati Kornél is ragaszkodik immár tizennégy éves tervéhez: minden botrányt (Lukoil, Microsoft stb.) azért robbantanak ki, hogy eltereljék a figyelmet az ő jelöltségéről, szavazóinak valódi számáról. CVT szerint a végén mindenki bedilizik, kivéve azokat, akik már bediliztek … És így tovább. 
A többiek? Amolyan pattotgtatottkukorica-szállítók az államelnök-jelölt kormányfő asztalára. A közvetlen választási vitát ugyanis VVP-nek sikerült viktoriánusan elkerülnie. Velünk, a jogainkról, majd nem kerülheti el. 
És hát akkor, apropó, igen: Kelemen Hunor továbbra is dilemmák között fog őrlődni, de már nem törődik vele, megszokja – már nem okoznak neki tudathasadásos állapotot. A Székelyföld Autonóm Régió, pedig számunkra már tulajdonképpen valóság, röviden fogalmazva: benne vagyunk. 
Külön figyelmet már csak a parlament és a kormány árnyékos része érdemel, amelyet a választások igazi győztese, a DNA kellő előrelátással a Rahova nevű nagy alkotótáborba költöztetett. A művelet persze tovább folyik, az Alkotó rövidesen maga is pihenni fog.
 
Ágoston Hugó, www.maszol.ro, 2014. október 19. 
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.