Örökségünk Őrei - Beszterce-Naszód megye

A 2014/2015-ös tanév új résztvevő megyéje Beszterce-Naszód megye, ahol három csapat verseng a győzelemért: a Szentmátéi Általános Iskola, amelynek teljes közössége vállalta, hogy a település római katolikus templomának vigyázó őre lesz, a bethleni Grigore Silași Általános Iskola magyar tagozata, amelynek tanárai és diákjai a Bethlen-sírkert vigyázó őrei, továbbá a MADISZ besztercei szervezete összefogva a besztercei Magyar Diáktanáccsal – a két ifjúsági szervezet az alsóilosvai Hye-kastély védelmezője.

Besztercén a diákok immár második éve őrei az örökbefogadott műemlékeknek: a 2015/2016-os tanévben ugyanazon három műemlék védelmében tevékenykednek. A Magyar Házban megrendezett döntőn az elismerés mellett a csapatok értékes ajándékokban is részesültek: a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ felajánlásából minden résztvevő értékes könyvajándékokat kapott, a besztercei és bethleni csapatok kiránduláson vesznek részt Dévára, ahol a Téglás Gábor Elméleti Líceum vendégeiként részt vehettek a dévai vetélkedőn, tapasztalatcsere gyanánt. Az első helyezett csapat tagjai az első alkalommal megrendezett Örökségünk őrei erdélyi táborba kapta meghívást. 

 

Az Örökségünk Őrei erdélyi hálózata BESZTERCE-NASZÓD megyében:

 

  • Szentmátéi Római-Katolikus templom - örökbe fogadták a Szentmátéi Általános Iskola tanulói

 

Bővebb információk: a  Szentmátéi Római-Katolikus templom Facebook oldalán

 

  • Bethlen Sírkert - örökbe fogadta a Bethleni Gr. Silasi Általános Iskola magyar tagozata

 

 

Bővebb információk a Bethlen Sírkert Facebook oldalán.

 

  • Alsóilosvai Hye Kastély - örökbe fogadta a Besztercei MADISZ és a Besztercei Magyar Diáktanács

 

 

 

 

 

 

 

   <<vissza az Örökségünk Őrei főoldalra<<

 

Hírlevél