Örökségünk Őrei - Fehér megye

A 2013-2014-es tanév újonnan bekapcsolódó megyéje Fehér megye, így a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum társszervezője ebben az évben a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt, akik egyből tizenegy örökbefogadott műemlékkel gazdagították a hálózatot. A nyertes csapatok ebben az évben is brüsszeli utat nyertek.

A 2015/2016-os Fehér megyei verseny eredményeként a Bethlen Gábor Kollégium X. B osztályos diákjai, a csombordi református templomot örökbefogadó csapat tagjai lettek az elsők, akik részt vehetnek az Örökségünk őrei erdélyi táborában. A második díjban részesített Bethlen Gábor Kollégiumot  örökbefogadó IX. A osztály a Communitas Alapítvány által felajánlott Bölcs Diákok táborba mehet, őket a tövisi római katolikus templom X. C őrei követnek, akik a Magyar Ifjúsági Értekezlet EU Táborában vesznek részt. A negyedik, ötödik és hatodik helyezett a boroskrakkói református templomot, a csombordi Kemény-kriptát és az enyedszentkirályi Bánffy-kastélyt örökbefogadó IX. C,  XII. C és IX. B osztály. 

 

Az Örökségünk Őrei erdélyi hálózata FEHÉR megyében:

 

  • Az 1848-as áldozatok emlékműve (Magyarigen) - örökbe fogadták a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum X. osztályos tanulói

 

 

  • Bethlen Gábor Kollégium főépülete és tornacsarnoka - örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 

  

           

Bővebb információk a Bethlen Gábor Kollégium Facebook oldalán.

 

  • Bethlen Gábor Kollégium Bagolyvára - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

  • Honvédemlékmű - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Katólikus Templom - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Miksa Zsuzsanna -, Köteles Sámuel -, Pápai Páriz Ferenc síremlék- Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

  • Minorita Rendház - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Nagyenyedi Vár és Református Vártemplom - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

Bővebb információk a Nagyenyedi Vártemplom Facebook oldalán.

 

  • Római Katolikus Székesegyház (Gyulafehérvár) - a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum XI. osztályos tanulói

 

 

  • Sétatéri Diákemlékmű - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • A Küküllővári Bethlen Haller Kastély - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

Bővebb információk a Bethlen Haller Kastély Facebook oldalán.

 

  • Csombordi református templom - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Tövisi római katolikus kolostor - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Nagyenyedi evangélikus templom - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

  • Torockószentgyörgyi vár - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Enyedszentkirályi Bánffy kastély - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

  • Csombrodi Kemény kripta - Örökbe fogadta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

 

 

Bővebb információk a Facebook oldalukon

 

 

 

 

   <

Hírlevél