RMDSZ: hatékony érdekképviselet a magyar gazdák számára is

Ha én tehenész lennék - első osztályosok rajzai az áprilisi csíkszeredai hagyományos termékvásáron


Kisbárányt szoptattak, tehenet etettek, sajtot készítettek, aztán miután hazaérkeztek, lerajzolták: milyen lenne, ha tehenészek lennének. Az első osztályosok rajzait az áprilisi csíkszeredai hagyományos termékvásáron állították ki.

Gyerekrajz-kiállítással koronázta meg a két héttel korábban, az Iskola másként program keretében kisdiákok számára tartott vidéki kirándulást a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete és a Hargita Megyei Agrárkamara. A Nagy Imre Általános Iskola 1.a osztálya tanulóinak azt kellett lerajzolniuk, festeniük, milyen lenne, ha ők tehenészek lennének.

A művek alapján volt, akinek a tehénetetés maradt a legemlékezetesebb, más a sajtkészítést örökítette meg, és olyan elsős is akadt, akinek a buszozás nagyobb élményt jelentett, mint amit osztálytársaival együtt falun látott. A kisdiákok tudniillik Homoródalmáson töltöttek el egy fél napot a helybéli Sándor Huba fiatal gazda portáján, ahol kisbárányt szoptathattak, szénát adhattak a teheneknek, megsimogathatták a nyulakat, végül pedig nyomon követhették, hogyan készül a sajt. A termelési folyamat a hagyományos termékvásáron ért véget: itt láthatták a gyerekek, hogy a sajtot még értékesíteni is kell, ehhez pedig milyen feltételek, milyen csomagolás vagy éppen reklámok szükségesek.

– Ez a kezdeményezés azért is jó, mert a gyerekek nemcsak azt láthatják, hogyan működik egy falusi gazdaság. Azáltal, hogy követhették, milyen folyamat megy végbe, mire elkészül egy termék, jobban fogják értékelni a természetes eredetű élelmiszereket, nem utolsó sorban a helyi termékeket – fogalmazott a rajzkiállítás megnyitóján Máthé Emma, az agrárkamara tanácsosa.

A rajzok egyébként a kezdeményezés médiapartnere, a 7határ erdélyi gazdaportál oldalán, a www.7hatar.ro címen is megtekinthetők.



Cél a tej minél előnyösebb értékesítése - Elbírálták a szarvasmarhatenyésztő-egyesületeknek kiírt pályázatokat

Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete a 2012. évben másodszor is pályázatot írt ki a megyében működő és hivatalosan bejegyzett szarvasmarhatenyésztő-egyesületek, lovas, szakmai és vadászegyesületek részére vissza nem térítendő támogatásra, amelyeknek a leadási határideje október 30-a volt.

Az előzetes felmérések alapján a szarvasmarhatenyésztő-egyesületek számára legszükségesebb az eszközbeszerzés, éppen ezért ezeket a beruházásokat támogatta az egyesület. 95 ezer lej volt a keretösszeg azon egyesületek részére, amelyek a tehéntejet feldolgozott állapotban szeretnék értékesíteni, valamint azon tejbegyűjtő pontok felszerelésének támogatására, amelyeknél kulcsrakész állapotban van a tejbegyűjtő épület. A november 7-i pályázati elbíráláson a bizottság a Csíkborzsovai Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület pályázatát bírálta el pozitívan, így az egyesület 94 732 lej vissza nem térítendő támogatásban részesül, amelyet eszközbeszerzésre fordíthat a tejbegyűjtő központ a tevékenységének javításához.

– Évek óta dolgozunk azon, hogy a szarvasmarha-tenyésztők minél előnyösebben értékesíthessék a tejet, éppen ezért támogattuk a keresztúri feldolgozóüzem visszavásárlását, a Székely Sajtkészítők Kézműves Egyesületének tevékenységét, hagyományos és helyi termékek vásárát szervezünk rendszeresen annak érdekében, hogy termelőink minél előnyösebben tudják értékesíteni előállított termékeiket. Ezt a cél szolgálja ez a pályázati rendszer is, amelynek már vannak pozitív előzményei, például tavaly a Csíkpálvi Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület egy automata tejeladó gépet vásárolt a támogatásból, amely azóta is sikeresen hozzájárul az egyesület tejértékesítéséhez és a vásárlók finom, friss tejjel való kiszolgálásához. Reméljük, hogy ezzel a beruházással a csíkborzsovaiak is jobb áron értékesíthetik majd a tejet – mutatta be a támogatási rendszer célkitűzéseit Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

 

Megkezdődött a mezőgazdasági termelők területalapú támogatási előlegének átutalása

A 2012-es évre járó területalapú támogatás felét október 16-tól előlegként átutalja a gazdáknak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség.

Elsőként azon kérelmek teljesítésére kerül sor, amelyeknél a lezárt ellenőrzések alapján mindent rendben találtak az ellenőrök. Az előleg hektáronként 53,88 eurót jelent, ami az Európai Központi Bank 4,53 lej/euró átváltási árfolyama alapján a gazdák bakszámláján hektáronként 244,5 lejes összegként jelenik majd meg. Ez a 2012. évre megállapított 119,66 hektáronkénti euró mintegy 45%-a. Az összeg meghatározása az EB 779/2012. Rendelkezése értelmében, valamint a 977/2012-s Kormányrendelet alapján történt, amely a növénytermesztési ágazatában a területalapú támogatásokat, az elkülönített cukortámogatást, valamint a különleges rizstámogatást szabályozza.

Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap Románia számára, a 2012-i évi területalapú támogatásra 1.043.001.000 eurót biztosít, a mintegy 8 716 370 hektár megművelt területre.  


Igényelhető a fejőstehén, a húsmarha és a bivalyok utáni támogatás

 

2012. szeptember 21.-ig nyújthatják be kérelmeiket a fejőstehén-, ill. húsmarha-tartó gazdák a támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei központjaihoz. Támogatásban csak a hegyvidéki hátrányos helyzetű övezetben gazdálkodók részesülhetnek.
    
A kormány a HG 796/2012-es határozatával összhangban támogatásban részesülnek azok a fejőstehéntartó gazdák, akik a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 2007-2013 mellékletének értelmében hátrányos helyzetű hegyvidéki övezetben gazdálkodnak.

A fejőstehén támogatás minimum 2-15 tehén után igényelhető, ha a kérelmezés pillanatában a gazda rendelkezik APIA azonosító számmal, és a farm rendelkezik működő szabadeladási vagy feldolgozási tejkvótával. A támogatási kérelmek számítógépes adatbázis alapján generálódnak, abban az esetben, ha az igénylő fejőstehéntartó gazda felmutatta a kérelmezéshez szükséges dokumentumokat: személyazonossági igazolvány másolatát, a fejőstehenek megfelelően kitöltött eredeti törzskönyveit, ill. ezek másolatait, és működő folyószámla bizonylatot. A kereskedelmi társaságok, alapítványok, mezőgazdasági társasok, engedélyezett magánszemélyek, családi vállalkozások esetében szükséges csatolni a jogi forma bejegyzési bizonylatát, adószám másolatát, az ügyvezető személyi igazolványát.

Tavalyhoz képest változást jelent, hogy a kérelmezés pillanatában a gazdáknak fel kell mutatniuk, hogy naprakész farmfüzetet vezetnek a farmban található összes állatra vonatkozóan a         Reg(CE) 1760/2000 európai uniós rendelettel összhangban.

A kérelmeket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei központjaihoz, illetve a területi irodáknál lehet leadni legkésőbb 2012. szeptember 21-én.


A bivalyok támogatása esetén nem szükséges a tejkvóta bizonylat, és legfenebb 50 bivalytehénre lehet támogatást igényelni. A kérelemhez csatolandó dokumentumok megegyeznek a fejőstehén támogatási kérelemnél szükséges dokumentumokkal.

A HG 796/2012-vel összhangban húsmarha – támogatás is igényelhető. Eszerint maximum 90 húsmarha után lehet támogatást igényelni: növendékállatokra, illetve tejelő marhákra. A támogatási kérelmek kizárólag a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei központjainál nyújthatóak be. A támogatási kérelemhez csatolni kell az igénylő magán-, ill. jogi személy azonosítási dokumentumai mellett az állatok törzskönyveit (pedigree) tejelő tehenek esetében, illetve ezek másolatait, személyazonossági igazolvány másolatát, folyószámla bizonylatot. Ha növendékállatok után igénylik a támogatást a gazdák, akkor fel kell mutatniuk vagy a törzskönyvet vagy a mesterséges megtermékenyítési bizonylatot. Az igénylő APIA azonosítóval kell rendelkezzen.

A jogszabály szerint csak azon növendékállatok támogathatóak 2012-ben, amelyeket legalább 8 hónapig a farmon tartottak, a kérelmezés pillanatában is az illető farmon vannak, vagy 2012. jan 1- 2012. július 31 között lettek eladva. A húsmarha támogatási kérelmeket láttamozniuk kell a Fajtanemesítő Ügynökség megyei hivatalainak is.

A jogszabály értelmében a húsmarha-tartó gazdáknak a kérés benyújtásának pillanatában bizonyítaniuk kell, hogy naprakészen kitöltött farmfüzetet vezetnek az állatokról a Reg(CE) 1760/2000 európai uniós rendelettel összhangban. A kormányhatározattal összhangban a kérelmek adminisztratív, ill. helyszíni ellenőrzéseken esnek át, és a kérelmezőknek vállalniuk kell, hogy az állatokat a farmon tartják, nem adhatják el 2013. március 20-ig.


Igényelhető a szarvasmarha-tartási támogatás


A 297-es számú Hivatalos Közlönyben megjelent 98-as miniszteri rendelet alapján idén is támogatják a három darabnál több, hat hónaposnál idősebb szarvasmarha tenyésztő magán- illetve jogi személyként bejegyzett gazdaságokat. A rendelet az újonnan létesített gazdaságok támogatására is kitér. Ezeknek a gazdaságoknak bizonyítaniuk kell az állatok eredetét, vásárlási helyét, valamint egy saját bevallású nyilatkozatot kell adnia a tenyésztőnek, miszerint ezen állatok után 2008.-2011. között nem kaptak támogatást. Kivétel ez alól, csak ha az igénylő teljes egészében, azaz teljes állatlétszámmal átvette az említett időszakokra valakitől a gazdaságot. Lényeges, hogy az állatok szerepeljenek az állatorvosi hatóság nyilvántartási rendszerében (RNE) a kérésleadás pillanatában.

A rendelet értelmében figyelembe veszik a 2008. január 31-én a gazdaságban létező, hat hónaposnál idősebb szarvasmarhák számát (ez Románia referenciaszáma), illetve az újonnan létrehozott farmok állatlétszámát is, a rendeletben megadott időpontokban. Kifizetési alapnak számít a 2009. január 31-i állatlétszám (a 2008. február 1. és 2009. január 31. között létesített új farmok), a 2010. január 31-i létszám (a 2009. február 1. és 2010. január 31. között létesítetek), a 2011. július 14-i létszám (a 2010. február 1. és 2011. július 14. között alapított farmok). Idén, pedig az április 30-án a gazdaságban létező állatlétszám (a 2011. Július 15. és április 30. között létesített új gazdaságok).

A kérelmezők, a kifizetési ügynökség területi és megyei irodáit kell felkeressék június 30-ig, ahol az előnyomtatott kérelmekhez juthatnak. Személyesen, vagy felhatalmazott által, esetenként a jogilag bejegyzett egyesület képviselője révén nyújthatják be kéréseiket. Mellékelni kell a személyi igazolvány másolatot (vagy a cégbejegyzési bizonylat másolatát, a bírósági végzés másolatát, az adószám másolatát), nyilatkozatot a szarvasmarha-állomány nagyságáról (card de exploatatie), az újonnan alakított gazdaságok esetén az állataik eredetét, vásárlását igazoló irat másolatát, illetve a 2008/44-es sürgősségi kormányrendelet értelmében az állományokban bekövetkezett szerkezeti változásokat igazoló dokumentumok másolata és a bankszámla létezését igazoló irat. Az igénylőknek APIA-azonosító számmal is kell rendelkezzenek, amihez helyben, az ügynökségnél hozzájuthatnak.

A kérések ellenőrzését, összesítését követően, leghamarabb október 1-je után kerülnek kifizetésre az állattartási támogatások. A rendelet nem tér ki az állatonként fizetendő összegekre, ugyanis egy fix összeg áll a minisztérium rendelkezésére. A 2011-ben és 2012-ben kifizetett támogatás értéke egyedenként 410 lej volt.


Juh és kecsketámogatás az állattartó gazdáknak

 

A mezőgazdasági miniszter 67/2012-es, illetve 70/2012-es rendeletének értelmében 2012. április 9 – május 18 között lehet benyújtani az anyajuhokra és anyakecskékre vonatkozó közvetlen nemzeti kiegészítő támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei központjaiban.

A jogszabály módosítja és kiegészíti a tavalyelőtt napvilágot látott 98/2010-es szakminiszteri rendeletet. Eszerint azon anyajuhok és anyakecskék után jár támogatás amelyek folyó év március 31.-ig betöltötték az egy évet, illetve a kérelmezés pillanatában legkevesebb 50 anyajuh és/vagy 25 anyakecske szerepel a kérelmező nevén az Országos Farmnyilvántartó (RNE) adatbázisa szerint.

Az előzőleg kézzel kitöltött kérelmeket, a mellékletekkel együtt, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Hargita megyei központjában lehet benyújtani, előzetes telefonos bejelentkezés alapján.

A kérelmezőnek a kérelemhez, ill. a fülszámokat növekvő vagy csökkenő sorrendben tartalmazó melléklethez csatolniuk kell a személyazonossági igazolvány másolatát, a farmszámra vonatkozó igazolást (card de exploatatie), valamint bizonylatot egy működő folyószámlára vonatkozóan. Jogi személyek és bejegyzett magánszemélyek esetében a cégbejegyzési másolatot/bírósági végzés másolatát/adószámra vonatkozó másolatot (copie Cod fiscal), a cégvezető személyét igazoló cégbírósági dokumentum másolatát is csatolni kell a kérelmezési dossziéhoz, valamint a személyi igazolvány másolatát. Fontos tudniuk a kérelmet benyújtó állattartó gazdáknak/kereskedelmi társaságoknak/alapítványoknak, hogy minden kérelmező Farmregiszteri azonosítóval (IACS azonosító) kell rendelkezzen, amit az APIA területi irodáiban lehet megszerezni.

Az ezelőtti évekhez hasonlóan, az idén is láttamozniuk kell a törvényes keretek között létrejött juh és kecsketartó egyesületeknek a támogatási kérelmeket. A jogszerűen létrejött egyesületeknek néhány feltételt kell teljesíteniük, ahhoz, hogy láttamozhassák a támogatást igénylők kérelmeit. Ezek a feltételek a jogszabály mellékletének a 3. pontja szerint arra vonatkoznak, hogy csak olyan egyesületek képviselői láttamozhatnak, akik 2011-re már benyújtották az éves pénzügyi mérlegüket, illetve szakember alkalmazottal rendelkeznek, és folyó év április 12.-ig benyújtották a Kifizetési Ügynökség megyei irodáihoz a feltételek teljesítését igazoló okmányok másolatait.

A jogszabály előírásai szerint előnyomtatott kérelmeket kell a kérelmezőket képviselő egyesületek rendelkezésére bocsátani, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség rendelkezései alapján.

A kérelmek legkésőbb 2012. május 18-ig nyújthatóak be a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség helyi, illetve megyei központjaiban.

Azért, hogy az esetleges fülszám-hibák ne a kérelmek kinyomtatásánál derüljenek ki, azt javasoljuk a juh-, ill. kecsketartó gazdáknak/kereskedelmi társaságoknak/egyesületeknek, hogy az igénylés előtt egyeztessék a tényleges állományt a körzeti állatorvos adatbázisában szereplő egyedekkel, mert ellenkező esetben, ha a hibaszázalék meghaladja a 3%-ot, akkor az előző évhez hasonlóan – ez büntetéseket alkalmazását vonja maga után. A kérelemben megjelölt állományt a gazdák kötelesek 2012. augusztus 20.-ig megtartani, ellenkező esetben büntetésekre számíthatnak. Ez a határidő azokra is vonatkozik, akiknél helyszíni ellenőrzésre került sor, és minden rendben találtatott, azaz ezek a gazdák is – a jogszabály értelmében – csak 2012. augusztus 20.-után adhatják el jószágaikat.




Folyamatos tájékoztatás az erdélyi magyar gazdák számára

 

Rendkívül nagy érdeklődés övezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által szervezett gazdafórum-sorozatot. A „Minden magyar gazda számít” címszó alatt sorra kerülő szakmai találkozókra akár Gyergyószentmiklóson, akár Szatmárnémetiben számos gazda jön el, hiszen egyaránt igénylik azokat az információkat, pályázati tanácsokat, amelyeket a szakemberek – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, az Országos Mezőgazdasági Szaktanácsadó Ügynökség, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program, Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei képviselői – nyújtanak számukra – nyilatkozta ma Kolozsváron a Szövetség főtitkára. Kovács Péter rámutatott: a pozitív visszajelzések azt igazolják, hogy az Erdély 11 megyéjében zajló rendezvények fontosak a gazdák számára, ezek megszervezése által a Szövetség egy valós igényt elégít ki.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a fórumok mellett az RMDSZ folyamatosan összesíti azokat az aktuális információkat, amelyek a különböző területeken tevékenykedő gazdákat érintik. „Ezeket honlapunkon, az rmdsz.ro oldalon összesítjük, ugyanitt elérhetők az ezekhez kapcsolódó háttéranyagok, különböző tudnivalók” – mondta Kovács. Jelenleg a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség két friss felhívásáról tájékoztat a Szövetség portálja: a mezőgazdasági életjáradékos könyvecskék láttamoztatásáról illetve a tejtermelői nyilatkozatok leadási határidejéről tájékozódhatnak az érdeklődők.

A tájékoztatás azért különösen aktuális, mert a Mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter 33/2011-es rendelete értelmében a mostanig kibocsátott mezőgazdasági életjáradékos könyvecskéket ebben az évben március 1 – augusztus 31 között lehet láttamoztatni, hogy ezáltal a jogosultak megkaphassák a 2011. évre járó mezőgazdasági életjáradékot. Ugyanakkor a hatályos uniós és hazai jogszabályok értelmében minden tejtermelő gazdának, aki szabadeladási kvótával rendelkezik, kötelessége a kvótaév végén, minden év április 1–május 14 közötti időszakban benyújtania az éves nyilatkozatát a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez a lejárt kvóta-évben közvetlenül értékesített tej vagy tejtermékre vonatkozóan.

Bővebb információk az alábbi linken érhetők el:


A MEZŐGAZDASÁGI ÉLETJÁRADÉKOS KÖNYVECSKÉK LÁTTAMOZTATÁSA

 

2012. MÁJUS 14‐IG NYÚJTHATÓAK BE A TEJTERMELŐI NYILATKOZATOK

 

 

RMDSZ: szakmai tájékoztatás a gazdáknak

 

Érdekképviseleti, politikai, és nem utolsósorban a gazdaegyesületek közötti összefogásra van szükség ahhoz, hogy a fiatal gazdákat itthon lehessen tartani és érdeklődésüket fel lehessen kelteni a mezőgazdasági tevékenységek iránt – hangzott el a Kovászna megyei Torján azon a fórumon, amelynek keretén belül Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár találkozott a gazdákkal. Itt jelen volt Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, Ötvös Mózes, a Kovászna megyei szarvasmarha-tenyésztők egyesületének megyei elnöke, valamint Kocsis András, az Állatnemesítési és Szaporítási Országos Ügynökség elnöke és Kerekes Melinda, az APIA központi ügynökségének Vezérigazgató-helyettese is.

„Mind az állattartóknak, mind a politikusoknak egy az érdeke: Székelyföld fejlesztése, a helyi mezőgazdasági ágazatok, a kistermelők versenyképességének növelése, fiatal szakemberek alkalmazása adminisztratív tevékenységekre, hogy segítsék a gazdákat pályázati dokumentumaik összeállításában, a kormányprogramok ismertetésében. Ezért van szükség hasonló gazdatalálkozókra” - fogalmazott Tamás Sándor, hozzátéve, rövidesen hasonló rendezvényre kerül sor Orbaiszéken is.

„A gazdaegyesületek fontos közvetítőszerepet töltenek be a minisztériumok és a gazdák között. A termelők problémái, mint például az utóbbi hetekben oly sokat hangoztatott, az állattartási tevékenységekből származó jövedelmek megadóztatása kapcsán felmerült kérdések, általuk jutnak el hozzánk” – mondta itt Tánczos Barna.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa a gazdák kérdéseire válaszolva elmondta, azok az állattenyésztéssel és méhészettel foglalkozó gazdák, akik termékeiket nem feldolgozva értékesítik (tejet, húst, tojást, méhészeti termékeket, gyapjút adnak el) sem az állattenyésztésből szerzett jövedelmük, sem pedig a már megkapott mezőgazdasági támogatásaik után nem adókötelesek. „A törvény tulajdonképpen egy-két-három évvel ezelőtt is ez volt, az értelmezéssel volt gond. Aki az elmúlt években e tevékenységek után adózott, a pénzét vissza kell, hogy kapja” – tette hozzá az államtitkár. Rámutatott: függetlenül attól, hogy a magánszemély váltott-e ki tevékenysége folytatásához működési engedélyt, ugyanez a szabály alkalmazandó. Enne értelmében az értékesítéséből származó jövedelem, illetve a közvetlen és a vissza nem térítendő támogatások után nemcsak a kistermelőknek és az engedéllyel rendelkező természetes személyeknek, hanem az egyéni vállalkozások (PFA), magángazdaságok (întreprindere individulă) tulajdonosainak sem kell adót fizetniük.

Tánczos bejelentette, hogy a mezőgazdasági termelők adózás körüli problémáinak és a növénytermesztésből származó jövedelmek adózási szabályai körüli viták letisztázásának érdekében, további egyeztetésekre kerül sor a két szaktárca között. „Amennyiben sikerül megegyeznünk, a pénzügyminisztérium körlevél formájában értesíti majd az ANAF megyei kirendeltségeit, hogy az alkalmazás országos szinten egységes legyen”- tette hozzá a Szövetség politikusa.

Az államtitkár arról is tájékoztatta a gazdákat, hogy a mezőgazdasági szaktárca 2012-ben egy új adózási rendszert szeretne kidolgozni. „Azok a gazdák, akik mint természetes személyek több ezer juhot tartanak, több száz hektáron gazdálkodnak, és ennek következtében több ezer eurós támogatásokban részesülnek, amelyek után nem fizetnek adót, tulajdonképpen adócsalók. Ahhoz, hogy a minisztériumnak pénze legyen, ki kell szűrnie ezeket a vállalkozókat, hisz a több milliós támogatásoknak valahogy vissza kell jutniuk a rendszerbe” - nyilatkozta Tánczos. A minisztérium a törvénymódosítást június végére tervezi, véleményük szerint ezzel egyfajta védelmet nyújtanak a kisgazdáknak.

A területalapú támogatások (SAPS) témakörét érintve, Tánczos Barna elmondta, a támogatás 2020-ig biztosan marad, ahogyan az is egyértelmű, hogy a támogatás összege évről-évre növekedni fog.

A gazdák érdeklődésére, az államtitkár az idén induló húsmarha-támogatások kapcsán elmondta, a minisztérium egy ellenőrizhető rendszer összeállításán dolgozik, és március 31-én, Csíkszeredában sor kerül egy húsmarha-konferenciára illetve szakmai napra is, ahol a hazai szakembereken kívül magyarországi és franciaországi szakemberek tartanak majd előadásokat a fajok bemutatásáról, genetikai hátterükről, takarmányozásukról, értékesítési folyamatokról, valamint a helyi fajokkal való kereszteződés lehetőségéről.


 

RMDSZ: hatékony érdekképviselet a magyar gazdák számára is

 

Újabb országos programot indít útjára a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A Minden magyar gyermek számít beiskolázási program vagy az Együttműködés a magyar jövőért családpolitikai projekt beindítását követően a Szövetség Erdély-szerte fórumokat szervez a magyar gazdák számára – jelentette be ma Kolozsváron Kovács Péter főtitkár.

A fórumok beindításának okairól szólva a politikus úgy fogalmazott: az RMDSZ számára fontos, hogy a magyarlakta vidéken tevékenykedő gazdák érdekeit minél szélesebb körben tudja képviselni, és minden olyan lehetőségről tájékoztatást nyújtson, amely elősegíti munkájukat. A gazdafórumok ugyanakkor lehetőséget teremtenek a térségben tevékenykedő gazdák és az agrár-szakmai kérdésekkel foglalkozó tisztségviselők illetve a helyi és megyei önkormányzati vezetők közti kapcsolat kialakítására. A találkozókon összesített meglátások hozzájárulnak az RMDSZ mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégia kialakításához – tette hozzá a főtitkár.

A gazdafórumok keretén belül sor kerül a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) 2012. évi pályázati kiírásainak bemutatására és szakmai tanácsadásra. A fórumsorozat Hargita megyében hónapok óta működik, az itteni tapasztalatok alapján további tíz megyére terjesztik ki a kezdeményezést.

A találkozókon részt vesz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője, az Országos Mezőgazdasági Szaktanácsadó Ügynökség képviselője, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program megyei képviselője, Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei képviselője, ők három programot fognak részletesen ismertetni. A Fiatal gazda program célja, a mezőgazdaság versenyképességének növelése, a fiatal, 40 életévüket még be nem töltött gazdálkodni vágyó emberek segítése és motiválása, a folyamatok higiéniai, egészségügyi és környezetvédelmi szempontból való megfelelővé tétele. A támogatás értéke nem lehet nagyobb, mint 40 000 euro. A gazdasági termelékenység modernizálását célzó program a versenyképesség növelését kívánja elősegíteni a termelési eszközök korszerűsítésével, a humán erőforrás jobb használatával, a nemzeti és közösségi szabványok betartásával. A pályázat tárgyát képezheti gépvásárlás és leasingelés (traktorok, kombájnok stb.), új technológia bevezetése vagy a meglévő korszerűsítése, épületek javítása, építése, felszerelése. A támogatott pályázat értéke minimum 5000 euro, maximum 200 000 euro. A harmadik program érinti a legtöbb gazdát: erre pályázhat minden, 62 év alatti fizikai személy. A támogatás értéke 1500 Euro /év/farm, amelyet öt évig kap a sikeresen pályázó.

Tánczos Barna nyilatkozata

Hírlevél