Dimény Emese

Dimény Emese

Telefon:
Cím:

400014, Kolozsvár, Ion Raţiu utca, 2 szám, Kolozs megye



1982 február 17.-én születtem Szatmár megyében, Nagykárolyban. Gyerekkorom helyszíne, ahol a középiskolát is kijártam, máig az a hely, ahova megpihenni, kikapcsolódni járok vissza.

Kolozsvári identitásom kialakulásának kezdetei az ezredfordulóhoz kapcsolódnak, 2000-ben kerültem Kolozsvárra, amikor a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági karán elkezdtem tanulmányaimat. Egy évvel később beiratkoztam a jogi fakultásra is. Úgy véltem e két szakképesítés együttesen mindenképpen elegendő lesz ahhoz, hogy megvessem a lábam az úgynevezett nagybetűs életben.

Később nemzetközi gazdasági kapcsolatokból és európai közösségi jogból szereztem mesteri diplomát, ekkor már kezdett körvonalazódni az is bennem, hogy visszafordíthatatlanul Kolozsvárhoz kötődöm.

Szakmai pályafutásom a Jolidon Import Export Kereskedelmi Kft-nél kezdődött, közgazdászként gyakorlatilag itt dolgoztam először és utoljára. Fél év után rájöttem, hogy a jogi pálya sokkal nagyobb kihívást jelent számomra, ezért 2006 januárjától – egy szerencsés fordulat következtében – alkalmam volt a törvényhozási, politikai boszorkánykonyha rejtelmeibe betekintést nyerni, az RMDSZ képviselőházi frakciójának lettem a jogi tanácsadója.

Ez volt az a pillanat, amikor elválaszthatatlanul a jogi szakma bűvkörébe kerültem. Nem egészen két év bukaresti tapasztalatszerzés után ügyvédbojtárként kezdtem el tevékenykedni Kolozsváron, 2009 októberétől pedig ugyanitt saját ügyvédi irodát nyitottam.

Az ügyvédi munka mellett természetesen folyamatosan figyelemmel kísértem a politikai eseményeket, és nem titkoltam nagy örömömre szolgált, amikor az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felajánlotta az ügyvezetői elnöki tisztséget.

E visszautasíthatatlan ajánlatot természetesen elfogadtam, és ügyvédi hivatásom mellett 2011 júniusától immár ezt a munkát is végzem. Bár szabadidőm jelentősen csökkent azóta, hiszek benne, hogy Kolozs megyéért tenni érdemes, és tenni kell, így azóta emberként, ügyvédként, szakemberként egyaránt ezen dolgozom.

kapcsolódó

Hírlevél