Főoldal > Szilágyi Róbert István > kapcsolódó hírek száma: 26
Szilágyi Róbert István: kizárólag hiteles és céltudatos jelöltekkel tudunk településeinkért dolgozni
Szilágyi Róbert István: kizárólag hiteles és céltudatos jelöltekkel tudunk településeinkért dolgozni

Kizárólag hiteles és céltudatos jelöltekkel tudunk dolgozni településeinkért és velük közösen tudjuk megteremteni azt az otthont, ahol a szilágysági magyar közösség biztonságban érzi magát. Zilahon is, akárcsak a többi településünkön és a megyei tanácsban is a csapatmunka, az összhang jelenti eredményességünk kulcsát” – hangsúlyozta Szilágyi Róbert István, az RMDSZ Szilágy megyei tanácsosi listájának vezetője május 12-én, csütörtökön a Szövetség Zilahi Szervezetének ülésén.


Az RMDSZ felkészült jelölteket indít Szilágy megyében is
Az RMDSZ felkészült jelölteket indít Szilágy megyében is

„Kraszna egyike Szilágy megye legaktívabb és állandó fejlődésben levő községének. Ezt a látványos tevékenységet egy olyan fiatalos lendületű csapat szeretné átvenni és továbbvinni Bogya Miklós polgármesterjelölt vezetésével, aki mögé mindannyian bizalommal beállhatunk” − fogalmazott Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a Helyi Képviselők Tanácsának bővített ülésén május 11-én, szerdán Krasznán.


Seres Dénes a 18. Kányádi Sándor szavalóverseny megnyitóján: összefogással és a hagyományaink ápolásával az itthon maradás fontosságára nevelhetjük ifjainkat
Seres Dénes a 18. Kányádi Sándor szavalóverseny megnyitóján: összefogással és a hagyományaink ápolásával az itthon maradás fontosságára nevelhetjük ifjainkat

„A hagyományok megőrzése és folyamatos ápolása kulcsfontosságú a Szilágyságban. Ez jelenti számunkra, de elsősorban fiataljaink számára a jövőt. Közösségünk összetartó erejét és tehetséges fiataljainkat látva bizonyosodunk meg arról, hogy munkánknak eredménye van” – mondta el Seres Dénes parlamenti képviselő, a 18. Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszának megnyitóján május 7-én, Varsolcon. 


Kiállunk a magyar emberekért és biztonságot teremtünk közösségünknek! – bemutatkoztak az RMDSZ önkormányzati jelöltjei
Kiállunk a magyar emberekért és biztonságot teremtünk közösségünknek! – bemutatkoztak az RMDSZ önkormányzati jelöltjei

Szatmár megyében két fontos célt tűztünk ki a közelgő helyhatósági választásokra: visszaszerezni Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét és a megye vezetését – hívta fel a figyelmet köszöntő beszédében Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei tanácselnök-jelöltje. Emlékeztetett, elfogadhatatlan tartja, hogy a magyar közösségnek nincs beleszólása a megyevezetésbe, nincs meghatározó szerepe saját sorának jobbá tételében abban a megyében, ahol a kisebbségek részaránya a lakosság közel felét teszi ki, és ahol több mint százezer magyar él. Pataki Csaba rámutatott, Szatmár megye egyre inkább leszakad a szomszédos megyékhez képest, a legtöbb gazdasági mutató tekintetében még a moldvai megyék – Botoșani is – megelőzik. „12 évet dolgoztam EU-s programokkal, ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött mondhatom: ha a 2014 – 2020-as európai uniós pályázati ciklust nem használjuk ki maradéktalanul, ez a vonat nélkülünk kel útra” – tette hozzá. Összegzésként kiemelte, a következő valamivel több mint egy hónapban minden nap egy újabb lépés, hogy az Szatmár megyei közösség megvalósítsa célját, hogy megerősítse önkormányzati jelenlétét, hogy visszaszerezze Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését.


Csakis közösségi összetartással tudunk fejlődni, tudjuk értékeinket megőrizni – Fiatalokat érintő témákról egyeztettek a 9. YOUTH FEST zárónapján
Csakis közösségi összetartással tudunk fejlődni, tudjuk értékeinket megőrizni – Fiatalokat érintő témákról egyeztettek a 9. YOUTH FEST zárónapján
2015.07.27. | Ifjúság , Szilágy

A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács szilágysomlyói rendezvényének, a megye legnagyobb magyar fesztiváljának zárónapján, július 26-án Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert István alprefektus, valamint Végh Sándor szenátor ifjúságpolitikai fórumon vett részt, illetve válaszolta meg a jelenlévő érdeklődők kérdéseit.


Továbbra is Seres Dénes látja el az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöki tisztségét
Továbbra is Seres Dénes látja el az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöki tisztségét
2012.02.17. | Szilágy

2012. február 17-én tartotta tisztújító küldöttgyűlését az RMDSZ Szilágy megyei szervezete. A 22 szervezet képviseletét ellátó testület elsöprő többséggel (234 tagból 230) szavazott újból bizalmat Seres Dénes képviselőnek az RMDSZ Szilágy megyei elnöki tisztségének betöltésére.