100 nap, 10 projekt

2016.10.25. | Bihar
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


100 nap, 10 projekt

Ezzel a címmel számolt be mandátuma eddigi eredményeiről a Bihar Megyei Tanács elnöke. Pásztor Sándor elmondta, szándékosan az RMDSZ székházában találkozott a sajtó képviselőivel, hiszen a kampányban ott tett ígéretei közül többet máris sikerült megvalósítani, illetve elindítani. Ilyen például a Nagyvárad-Konstanca repülőjárat, vagy a megyeszékhely környéki bicikliutak. Ez utóbbiak már az előtanulmány szintjén vannak, ugyanúgy mint a Bihar megye kilenc városába tervezett úszómedencék.

Cseke Attila miniszteri mandátuma idején jelentős beruházások történtek Bihar megye egészségügyi hálózatába. Most újabb jelentős fejlesztés következhet 11,2 millió euró értékben, hiszen a megye stratégiai projektjét módosítva újra fókuszba kerül az egészségügy. A pályázat a vidéki kórházak mellett az onkológiai központ és az orvosi egyetem fejlesztését, telemedicina rendszer bevezetését irányozza elő, karöltve Hajdú-Bihar megye önkormányzatával. A határmenti együttműködésnek további eredményei is lesznek, hiszen mint elhangzott, sikerült összefogni a határ két oldalán érintett 8 megyét, megsürgetve a pályázathoz szükséges állami támogatási rendszer végleges formájának elfogadását.

Az elnöki mandátum legelején, hat nap alatt sikerült újraindítani a Körösvidéki Múzeum új székhelyének kivitelezését. A munkálatok több mint 6 éve stagnáltak, ezért nagy eredmény, hogy újra folyik az építkezés. A múzeum várhatóan már tavasszal az új székházba költözik, és ezzel végre a katolikus püspökség is birtokba veheti jogos tulajdonát, a Barokk Palotát.

A repülőteret illetően is alapvető változásokat hozott Pásztor Sándor mandátumának első 100 napja. A már említett Konstanca mellett, heti négy alkalommal új járat indul Bukarestbe, mindössze 79,99 lejes áron. Ugyanazzal a járattal Nagyváradról Jászvásárra is el lehet majd jutni, 99,99 lejes áron. Tavasszal indulnak az első low-cost nemzetközi járatok. 19,99 eurós áron lehet repülni Barcelonába, Milánóba és Torinóba. Utóbbi helyszínről közvetlen csatlakozás lesz Róma, Nápoly és Catania irányába. Újabb célállomásokról is folynak tárgyalások, ezért is fontos, hogy még idén megkezdődik a közbeszerzés egy új terminál építésére. A beruházás becsült értéke 4 millió euró.

A kiemelt projektek között szerepel a Bihar megyei közszállítás teljes reformja. 220 buszra telepítenek GPS rendszert, több száz megállóhelyet alakítanak ki, bevezetik az e-ticketing elképzelést.

Az infrastruktúrát illetően a Nagyszalontát elkerülő körgyűrű ügyében sikerült fontos eredményt elérni. A hajdúváros polgármestere évek óta hiába szorgalmazza a körgyűrű építésének megkezdését. Most elérhető közelségbe került a beruházás, rövidesen kiírják a közbeszerzést a 9,5 km-es útszakasz tervezésére.

Mindezek azt mutatják, hogy egy nehézkesen mozgó intézményt sikerült jóval hatékonyabbá tenni, sokkal magasabb fordulatszámon működtetni – nyilatkozta Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.