A 100 évvel ezelőtti nagy háborúban épült iskolát ünnepelték Csíkrákoson

2016.11.25. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A 100 évvel ezelőtti nagy háborúban épült iskolát ünnepelték Csíkrákoson

Csíkrákos százéves iskolaépületét ünnepelte a felcsíki község apraja és nagyja pénteken. A rendezvény során koszorúkat helyeztek el az elhunyt tanárok sírján, ünnepi beszédek hangzottak el és énekes-verses gyermekműsornak örvendhettek az egybegyűltek, majd megtekinthették a felújított iskolaépületet és annak múzeumát. Köszöntőbeszédében Korodi Attila parlamenti képviselő kiemelte: a rákosiak a javában dúló világháború idején is képesek voltak maradandót alkotni.

Az elhunyt tanítók és tanárok sírjainál való koszorúzással kezdődött és szentmisével folytatódott a Cserei Mihály Általános Iskola épület fennállásának századik évét ünneplő pénteki rendezvénysorozat Csíkrákoson. Ezt követően az iskola tanárai és diákjai mellett számos falubeli érdeklődő és politikus gyűlt össze a kultúrotthonban, ahol megemlékező és bátorító beszédek hangzottak el.

„A csíki ősz egyik legszebb pillanata a mai, mert 100 éves évfordulót ünnepelni egy iskolában, amelyet az elődeink hagytak hátra szép kihívás, főként azon a Csíkrákoson, amely évek óta megéli önállóságát és életerejét próbálgatja” – jegyezte meg ünnepi felszólalásában Korodi Attila RMDSZ-es képviselőjelölt. 

„A mi generációnk nem tapasztalhatta meg a háborúk nehézségét, de magtapasztaltunk a kommunizmus nehézségeiből eleget, ahogy az új világ jó és rossz oldalát egyaránt. Viszont a háborúk okozta mérhetetlen nehézséget nem tudjuk szavakkal kifejezni. Nem rég Csíksomlyón felavattuk a Székely Hadosztály emlékművét. A felszólaló idősek, tanárok felelevenítették a háború borzadalmait. 100 évvel ezelőtt, az akkori csíkrákosiak iskolát építettek. Lennénk-e mi olyan bátrak, hogy háborúban iskolát építsünk? A mai világ nehézségei számunkra hatalmas kőtömböket jelentenek, de az elődeink a sziklatömbökkel szemben is alagutat fúrtak, és ez az iskola ennek jelképe” – fogalmazott. 

A román betörés idején ez az iskola már állt a lábán. Vajon a csíkrákosiak ekkor hova menekültek, ki lakta be az új iskolát? – tette fel a kérdést Korodi, hozzáfűzve, hogy a csíkrákosi iskola egy kerek évszázadot megért, miközben ez az ország csak 98 éves. Véleménye szerint olyan kultúrának, értéktárnak vagyunk a követei, tulajdonosai, amelyet meg kell tartanunk ebben a majdnem 100 éves Romániában. Felvetődik a kérdés, hogy mit reméltek az iskola építői, amikor a Gyulafehérváron a románok a nyilatkozatot aláírták, bíztak-e abban, hogy itt lesz jövő. „Még itt vagyunk, ez pedig az jelenti, hogy elődeink a legnehezebb időszakban is tudtak maradandót alkotni. Egy gondolatot mindig hessegessünk el, amely úgy kezdődik, hogy számunkra Erdély a múlt. Az nem jelenti azt, hogy Erdély a múlté, mert ez a hely, amelyet belakunk, a jövőnk is, ez bátorítson bennünket” – zárta gondolatait a képviselő.    

Pálosi Veronika iskolaigazgató hangsúlyozta: mindenki név szerinti említést érdemelt volna az évforduló tiszteletére kiadott emlékkönyvben, aki otthon, Csíkrákoson küzd meg a mindennapi nehézségekkel. Mint mondta, a jövő abban rejlik, a szülők és a tanítók, tanárok bizalommal nevelik a gyermekeket, és az iskolában működik a szellemiség. 

Császár Attila polgármester a legszebb, legmélyebb nyomot hagyó ünnepek egyikének nevezte a péntekit, és beszédében kérdést fogalmazott meg: ki-ki megtett-e minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a 200 éves évfordulót is ugyanígy ünnepelhessék? „Mindig modernebbnek, gyermekközpontúbbnak kell lennie az iskolának, de nem veszítheti el azokat az értékeket, amelyeket eddig is képviselt” – mondta a község elöljárója. 

Császár Vilmos közel 30 éven át igazgatta az iskolát. Gondolatait az emlékkönyvben is rögzítette. „Az épület maga csak keret, feltétel az oktatáshoz – maga az „Iskola” a szellem ezer meg ezer fiatal és felnőtt idegenergiája, a szépre és a jóra törekvés megnyilvánulása egy adott helységben, tehát ma nem csak az iskolaépület átadásának évfordulójára emlékezünk, hanem magára a nagybetűs iskolára is” – fogalmazott az 1999-ben nyugdíjba vonult igazgató.

Máté Sándor, a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola igazgatója ugyancsak a rákosi iskola padjait koptatta. A tudást, a szülők iránti tiszteletet és a szülőföld iránti szeretetet a gyermekekbe csepegtető pedagógusokra emlékezett. „Az iskola élete együtt él a történelmünkkel, annak minden fordulatával. Kívánom, hogy sokáig csendülhessen fel az iskola falai között az „Isten áldja meg a magyart, tartson élte, míg a föld tart” kezdetű ének.”

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a jókívánságok mellett ígéretet tett arra, hogy igyekeznek anyagi segítséggel hozzájárulni az iskola felújításából származó, évek óta fennálló tartozások törlesztéséhez. Felszólalása után Becze Istvánnal, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezetőjével emléklapot adtak át az igazgatónak, amelyben a névadó szellemiségének és időszerű útravalónak az átadására buzdítják a tanári kart.

A gyermekek ünnepi műsorát követően az érdeklődőket körbevezették a felújított iskolaépületben, és megtekinthették annak múzeumát is.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.