A közös jövőt mi irányítjuk - A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján vett részt Kelemen Hunor

2012.08.14. | Kolozsvár , Kultúra
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A közös jövőt mi irányítjuk - A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján vett részt Kelemen Hunor

A Kolozsvári Magyar Napok hitet, bizakodást és reményt jelentenek: azt mondjuk ki, hogy a legnehezebb időkben is építkezni, alkotni kell – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyes megnyitóján.

A Kolozsvári Magyar Opera nagytermében sorra kerülő ünnepi gálán, amelyen jelen volt számos közéleti személyiség, egyházfők, a civil szféra és a politikai élet jeles képviselői, részletek hangzottak el Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Mozart és Verdi műveiből a Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Filharmónia közös zenekarának, valamint művészeinek tolmácsolásában.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok nyújtotta hit és remény mellett bizakodásra ad okot az is, hogy Székelyföld legtávolabbi falvacskájában ezekben a napokban új iskola nyitotta meg kapuit. „Ez nem az elkeseredettség, nem a kishitűség jele. Ott ahol iskolát építenek, ahol templomot följavítanak, ahol új orgonát építenek templomainkban, ahol az alkotók újabb és újabb műveket tesznek le az asztalra, ott igenis van bizakodás a jövőben” – hangsúlyozta a politikus.

Kelemen Hunor a Kolozsvári Magyar Napok kibővítésének gondolatát vetette fel. Meggyőződése, hogy egy szellemi, kulturális fővárosnak olyan mértékben kell befogadóvá válnia, hogy az képes legyen évente összegyűjteni Erdély kulturális értékeit. A Szövetség elnöke szerint ez a rangos esemény az erdélyi magyar kultúra éves seregszemléje lehetne. „Miért ne álmodjunk nagyot. Miért ne gondoljunk arra, hogy 3-4 esztendő múlva Kolozsvár lehet a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kulturális seregszemléjének a fővárosa. Erre képes Kolozsvár, és képesek vagyunk mi, Erdély-szerte élő magyar közösségek. Itt értékalkotás történik, ennek vagyunk a befogadói mindannyian. Ezért ezeknek a napoknak nemcsak jelene és egy rövid múltja van, hanem jövője is. Jövőt pedig mi alkotunk, mi, mindannyian” – fogalmazott Kelemen, aki kitért a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának, szolidaritásának eszméjére is. Mint mondta, ahogy örvendenek Budapesten egy olyan jó vers olvasásakor, amely Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy Csíkszeredában született, ahogy Budapesten, Szegeden vagy Pécsett szívesen megnéznek egy kolozsvári vagy sepsiszentgyörgyi színházi előadást, vagy örömmel megtekintik a csíkszeredai fiatal kiváló képzőművészek alkotásait, Erdélyben is ugyanúgy örvendenek a magyar sportolók olimpiai érmeiért, sikereiért. „Ez tart össze bennünket: az a közösségi hit és szolidaritás, hogy a Kárpát-medencében, mindenhol, ahol magyar emberek élnek, a közös jövőt mi alkotjuk, mi irányítjuk. Ezt az önbizalmat, ezt a hitet, reményt kell erősítenünk minden egyes gondolatunkkal és cselekedetünkkel. A Kolozsvári Magyar Napok minden egyes rendezvénye ezt teszi” – összegzett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Kolozsvári Magyar Napok megnyitó ünnepsége Kolozsvári Magyar Napok megnyitó ünnepsége Kolozsvári Magyar Napok megnyitó ünnepsége
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.