A minőségi szakoktatás meghatározza a szülőföldön való gyarapodást

2016.10.28. | Oktatásügyek
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A minőségi szakoktatás meghatározza a szülőföldön való gyarapodást

A fiatal nemzedék szülőföldön való boldogulását meghatározza a szakoktatás minősége – hangsúlyozta Winkler Gyula azon a pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón, amelyet Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselővel közösen tartott. Az EP-képviselő ismertette annak a konferenciának a következtetéseit, amelyet múlt héten szervezett Brüsszelben Jó gyakorlatok a gyermekvédelem és a szociális szolgáltatások területén az EU-ban címmel, és amelyen részt vettek nagyváradi szervezetek képviselői is, a Caritas Catolica Alapítvány és a Lámpás Alapítvány részéről. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a gyermekvédelmi tevékenységet ma inkább akadályozza a román állam, mint segíti, mivel a nyomasztó bürokrácia sokszor ellehetetleníti a gyermekvédelemmel foglalkozó civil és egyházi szervezetek munkáját. A konferencián a szakértők még egy aspektusra rámutattak, emelte ki a EP-képviselő, éspedig, hogy a gyermekeknek jövőt is szeretnének biztosítani, ebből a szempontból viszont nagy hiányosság, hogy Romániának még mindig nincs egy hatékony szakképzési rendszere. 

Az oktatási rendszer átgondolásával kell kezdeni minden reformot, amelyet azért kezdeményezünk, hogy stabil jövőt tudjunk biztosítani Erdélyben a fiatal generációnak. Ennek fontos eleme a szakoktatás kérdése. Ha a fiatalokat kérdezzük, azt mondják, az a legfontosabb elvárásuk, hogy munkahelyeket teremtsenek. Ha a vállalkozókat kérdezzük, azt mondják, nem kapnak megfelelően szakképzett munkaerőt. Ezt az ellentétet úgy lehet feloldani, ha összekötjük az oktatási folyamatokat a reális gazdaság elvárásaival. Olyan szakoktatási rendszerre van szükség, amely odafigyel a munkaerőpiac változásaira, és amely azokon a területeken képez fiatalokat, ahol kereset van munkaerőre. Véleményem szerint ez az egyik legfontosabb kihívás, amely az RMDSZ leendő képviselőire és szenátoraira vár, vagyis hogy olyan törvényes keretet dolgozzanak ki, amelynek köszönhetően erőre kap a szakoktatás, hiszen ezáltal biztosítható a fiatal generáció számára a szülőföldön való gyarapodás lehetősége" – fogalmazott Winkler Gyula.  

A sajtótájékoztatón az EP-képviselő több európai és hazai témát érintett, köztük a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus félidős kiértékelését, amely a következő hónapokban esedékes. Beszélt az új uniós adózási törvénykezésről, amely egységes adóalap bevezetését írná elő a nagy cégek számára, ez része annak a törekvésnek, hogy a nagy cégek ott fizessenek adót, ahol a tevékenység tulajdonképpen zajlik, és ne tudják elmenekíteni az adóparadicsomokba jövedelmüket, szó esett a Brexit következményeiről is, amelyet a romániai munkavállalók szempontjából elemzett. Winkler Gyula szombaton az RMDSZ Nőszervezetének küldöttgyűlésén tart előadást.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.