A szavunk, az érveink annyit érnek, ahány szavazat van mögöttük

2016.12.08. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A szavunk, az érveink annyit érnek, ahány szavazat van mögöttük

Ha mi bizonyítani tudjuk szavazatunkkal, hogy az erdélyi magyarság túlnyomó többségében velünk van, akkor érveink kikezdhetetlenek, akkor a románoknak tárgyalniuk kell velünk – mondta Dr. Verestóy Attila szenátor csütörtökön az oroszhegyi falufórumon. Székelyudvarhely mellett Oroszhegyen és Lövétén jártak december 7-én, ma pedig Malomfalván és Farkaslakán tartózkodnak a Szövetség udvarhelyszéki jelöltjei. Pénteken Énlakára látogatnak a kampánykörút záró fóruma alkalmán. 

Dr. Verestóy Attila szenátor részletesen kifejtette: „két-három nacionalista párt arra bíztatja román társait, hogy menjenek minél többen szavazni, hogy mi ne jussunk be, miközben nekünk sem mindegy, hogy a sor végén vagyunk-e, és előttünk mindazok, akik beleszólhatnak az ország dolgaiba, és helyettünk döntenek. Megtehetjük most azt, amit 1990-től 2000-ig sikerült, hogy úgy tudjuk felrázni a magyarságot, mint akkor, amikor nagyobb arányban mentünk el szavazni, mint a románok. Lehetősége van most a magyaroknak arra, hogy elérje a régi számokat, és ha ezt meg tudjuk tenni, akkor többek közt kiszoríthatunk néhány olyan nacionalista pártot, amelyeknek a hírhedt Dan Tănase az ideológusa, vagy semlegesíthetjük Bogdan Diaconu jelöltet, aki több tucat olyan tervezetet nyújtott be ellenünk, mint például a magyar nyelv használatának megszüntetése az adminisztrációban, a magyar feliratok és szimbólumaink tiltására vonatkozót.” „Más lesz a helyzetünk a jövőben, ha jobb eredményt érünk el, ott leszünk az első vonalban, mert nem mindegy, hogy egy-egy bizottságból hiányzunk, vagy benne vagyunk” – véli a szenátorjelölt.

Arra is figyelmeztetett: ha most nem sikerül döntő többségben szavaznunk, én nem látom annak lehetőségét, hogy 2020-ig előre haladnánk, mert nem lesz, aki megvalósítsa a céljainkat. A körút során, faluról falura járva elmondtuk, a vállalatoknál az alkalmazottakkal beszélgetve hangsúlyoztuk, hogy nem elég, ha csak ők élnek szavazati jogukkal, el kell mondaniuk az ismerőseiknek, rokonaiknak is, hogy mennyire fontos most a magyar listára szavazni. „Kérem az emberek segítségét a városiak mozgósításában, hiszen ott nagy a közömbösség, a közöny. Ha a városon tapasztalt 40% alatti választási részvételen tudunk változtatni, akkor már nagy eredményt érhetünk el” – hangsúlyozta. Megfelelő számú és tapasztalatú érdekképviselettel az elmaradt régiók fejlesztéséhez több eszközt latba tudunk vetni, könnyebb lesz az infrastruktúrán javítani, nagyobb beruházásokat eszközölni. 

Az RMDSZ megtette azt, amire megérett az idő, és közös listát indított, ugyanakkor a szórvány jelöltjét a szolidaritás jegyében felvállalta – taglalta a szenátor. „Aki eddig a magyar pártok civakodását nézte rossz szemmel, az most megbékélhet, és ha a lelkiismeretére hallgat, akkor beláthatja, hogy a magyar lista az egyetlen út ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe ez a közösség. Az RMDSZ színeiben jelentkező összefogás listája valami más, ez a jövő. Tudatosan vállaltuk azt, hogy a tiroli autonómia mintáját követjük törekvéseinkben. Ennek két alapvető működési elve van, vagyis a nemzeti közösség egysége, s ha ez létrejön, akkor az egységes nemzeti közösség egyezséget kell kössön a többséggel. Ehhez persze az kell, hogy az első feltétel megvalósuljon, ennek pedig az a módja, ha akaratunkat, döntésünket szavazatra váltjuk. A szavunk, az érveink annyit érnek, ahány szavazat van mögöttük. Ha mi bizonyítani tudjuk, s ez a feladat december 11-én, most vasárnap, hogy a romániai magyarság 60-70 vagy 100 százalékban mellettünk legyen, akkor az érveink kikezdhetetlenek, akkor tárgyalniuk kell velünk.” 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.