A tiszteletre, bizalomra nincs alternatíva – Szatmárnémeti magyar hangok Kelemen Hunor kilencedik pódiumbeszélgetésén

2014.10.22. | Partium , Szatmár , államelnök-választás
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A tiszteletre, bizalomra nincs alternatíva – Szatmárnémeti magyar hangok Kelemen Hunor kilencedik pódiumbeszélgetésén

Fotó: Banga Előd-Ernő

„A magyarság esetében sem az államelnök-jelöltállítás, sem maga a kampány nem egyszemélyes vállalkozás, hiszen elsősorban nem a jelölt személyéről, hanem a közösség terveiről szól. Lehetünk bármennyire jók külön-külön, összhang és csapat nélkül nem megyünk semmire. A következő napokban a mi közös dolgunk elmondani az embereknek, hogy szavazatuknak súlya van, az pedig egyben a közösségi törekvéseink súlyai is a hazai közéletben. Ez közösségünk önbecsülésének kérdése is” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök Szatmárnémetiben, ahol október 21-én, kedden az Ács Alajos Játékszín stúdiótermében beszélgetett Pataki Csabával, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnökével és Butka Gergely szatmárnémeti RMDSZ-es városi tanácsossal.

A bizalomhiány mellett a tisztelethiány az, ami Romániában ma meghatározza a társadalmi viszonyokat, a helyi közösségek egymásközti, valamint többség és kisebbség kapcsolatát – fogalmazott az RMDSZ államelnök-jelöltje a Szatmárnémeti magyar hangok című eseményen, amelyen a tisztelethiányra helyi példát is említette. „Ha nem lenne igazán szomorú, akár mosolyoghatnák is azon, hogy Szatmárnémeti város tanácsa azt a helyi döntést sem tartja be, amelyet maga hozott meg a kampányidőszakra: ebben az áll, hogy nem szabad népszerűsítő anyagokkal teleaggatni a várost, de amikor Szatmárnémetibe megérkezünk, ennek szöges ellentétét látjuk” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az RMDSZ helyi képviselőinek, akárcsak most,  máskor is élen kell járniuk a szabályok tiszteletben tartásában. A helyi szinten megmutatkozó tisztelethiány az ország törvényeihez való viszonyban is tetten érhető, például, a kisebbségi jogokra vonatkozó szabályozások figyelmen kívül hagyásában – tette hozzá az RMDSZ államelnök-jelöltje.

 

„Nekünk az a dolgunk, hogy pontosan lássuk közösségi érdekeinket. Fel kell készülnünk arra a pillanatra is, amikor a regionális felosztás ismét terítékre kerül, a jelenlegi fejlesztési régiók helyett közigazgatási régiókat hoznak létre. Partiumnak is egy ilyen közigazgatási régióvá kell válnia, amely nem Kolozsvár felé tekint, hanem azt kell eldöntenie, hogy Szatmárnémeti vagy Nagyvárad legyen a régió központja. Ez mind a térség identitása, mind pedig a gazdasági fejlesztés szempontjából elfogadható megközelítés” – fogalmazott Kelemen Hunor.

 

„Szatmár megye Erdély kicsinyített mása és ez a sokféleség nem csak vallás és nemzetiség tekintetében jelentős, hanem a magyarság szempontjából is, hiszen a megyében van, ahol többségben, máshol kisebbségben, illetve erőteljes szórványhelyzetben élnek magyarok. Emiatt Székelyföld regionális autonómiára való törekvését is van, ahol jobban értik, máshol pedig a kulturális autonómia igényét tekintik fontosabbnak az emberek. De mindnyájunk számára fontos, hogy Kelemen Hunor a kampányban a társadalmi tabuk lebontásáról beszél, és ha Romániában a magyarok úgy szavaznak az RMDSZ jelöltjére, ahogy Szatmár megyében, akkor más most készülhetünk a második fordulóra” – mondta a beszélgetésen Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, aki szerint a Szövetség az egyetlen, amely európai hangú, az ország jövőképére összpontosító kampányt folytat, mellőzve a sárdobálást.

 

„Ebben az időszakban kell előkészítenünk a terepet Szatmárnémeti visszaszerzésére, hiszen a városvezetés elvesztése óta azt láthatjuk, hogy két év kiesés van, ami a fejlődést illeti, alapvető dolgok nem működnek: a színészek bérének megvonásától az európai projektek versenytárgyalásának késleltetéséig” – mondta Butka Gergely RMDSZ-es városi tanácsos, aki szerint a magyarság nem tűrheti a háttérbe szorítást, amint azt tapasztalhatta a jelenlegi városvezetés részéről, és ebben a magyar civil szféra összefogásának és munkájának továbbra is fontos szerepe van.

 

Az alkotmányozási folyamat jelentősége, egy új alaptörvény létrehozás volt a szatmárnémeti beszélgetésen felmerült másik fontos kérdéskör.

 

„Polgáraira potenciális szabálysértőkként tekint ma az állam Romániában, olyan emberekként, akikre még nem bizonyították rá bűntettüket, de ez bármikor bekövetkezhet. Mivel az alapvető bizalom hiányzik ebből a viszonyból, az állam nem is várhatja el polgárai részéről a tiszteletet” – nevezte meg Kelemen Hunor a hazai társadalom legaggasztóbb problémáját, amelynek gyökerei a forradalom utáni zűrzavar és jövőképhiány jeleit is magán hordozó jelenlegi alkotmányban keresendőek. „A nemzetállam fogalmának törlését, a kulturális autonómia bevezetését, nemzeti szimbólumaink használatát és  a közigazgatási hatáskörök regionális leosztását is kérte az RMDSZ abban az alkotmánymódosító tervezetében, amelyet  az alkotmánybíróság, jogköreinek túllépésével, egyszerűen lesepert az asztalról” – mondta a szatmárnémetieknek a szövetségi elnök, aki szerint Románia legfontosabb össztársadalmi törekvése egy új alkotmány létrehozása kell hogy legyen, erre pedig fel kell készíteni az egész hazai társadalmat.

 

Varga Attila alkotmányjogász hozzászólásában a téma kapcsán elmondta: a jelenlegi alaptörvény kompiláció-jellegéből kifolyólag sincs jelen a romániai társadalomban az alkotmányosság, mint alapérték, mert a polgárok nem érzi magukénak, rájuk vonatkozónak ezt a fontos dokumentumot. „Ezt az alkotmányt már nem lehet tovább toldozni-foldozni, de folyamatos politikai és társadalmi párbeszéd kell ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen” – fogalmazott a Szövetség egykori parlamenti képviselője, aki szerint az RMDSZ, az egyetlen olyan politikai szervezetként, amelyet ez a kérdés komolyan foglalkoztat, minden befolyását latba kell vetni az alkotmányozó párbeszéd folytatásához.

 

Az Ács Alajos Játékszínben vendégül látott beszélgetésen az önálló magyar színtársulat létrehozására való helyi törekvés is terítékre került több hozzászólásban. Ez idáig a kezdeményezés még nem járt sikerrel, erőteljes ellenkezésbe ütközött Szatmárnémeti jelenlegi városvezetése részéről. „A szatmárnémeti magyarságnak joga van ehhez az önállósághoz, főként, ha úgy érzi, hogy a mostani keretek között nem tud fejlődni, nem mennek jól a dolgai. Tovább kell haladni ezen az úton, amely a nagyváradi magyar és román színtársulatok szétválásával bevált, működőképesnek bizonyult. Ennek a jogos követelésnek a kivitelezéséhez helyi önkormányzati döntés szükséges, az RMDSZ pedig támogatja a magyarságság számára kedvező önállósulást” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Szatmárnémeti magyar hangok Kelemen Hunor kilencedik pódiumbeszélgetésén Szatmárnémeti magyar hangok Kelemen Hunor kilencedik pódiumbeszélgetésén Szatmárnémeti magyar hangok Kelemen Hunor kilencedik pódiumbeszélgetésén
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.