Az erős önkormányzati képviselet létkérdése a szilágysági magyar közösség megmaradásának

2016.05.20. | Szilágy , Önkormányzati választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az erős önkormányzati képviselet létkérdése a szilágysági magyar közösség megmaradásának

„A Szövetség Szilágy Megyei Szervezete egy erős és felkészült csapattal szeretné folytatni munkáját a következőkben is, ehhez viszont a magyar közösség támogatására is nagy szükség van” – mutatott rá Szilágyi Róbert István, az RMDSZ Szilágy megyei tanácsosi listájának vezetője május 19-én, csütörtökön Sarmaságon, a Szövetség helyi szervezetének találkozóján. Hozzátette: úgy gondolja, a szilágysági településeknek akkor van jövőjük, ha a fiatalok ott teremtenek otthont, ott alapítanak családot, és nem vonzza őket máshová a jólét perspektívája.

Szilágyi Róbert István ugyanakkor az erős csapat fontosságát is kiemelte, hangsúlyozva: komoly eredményeket értek el az elmúlt években a településeken, azt tapasztalják, hogy tanácsosaik és polgármestereik munkája nyomán látványosan fejlődött a teljes megye.

„Ott kell lennünk mindenhol, ahol megszületnek a hétköznapjainkat érintő legfontosabb döntések, ahol közösségünket építeni, gyarapítani tudjuk, mert a szilágysági magyar közösség megmaradásának létkérdése az erős önkormányzati képviselet” – jelentette ki Seres Dénes parlamenti képviselő a találkozón.

A Szövetség Szilágy Megyei Szervezetének elnöke a fejlődő önkormányzatok fontosságára világított rá: „a helyi képviselet az alapja minden jogérvényesítő törekvésünknek, ezért mindannyiunk érdeke, hogy több polgármester és több tanácsos gondoskodjon falvaink, községeink és városaink fejlődéséről. Huszonhat év alatt bebizonyosodott, hogy a Szilágyságban is az önkormányzatok jelentik a képviselet leghatékonyabb alapját, hiszen helyi szinten gyors és emberközeli megoldást lehet találni a település napi problémáira, könnyen át lehet látni azt, hogy melyik a megfelelő fejlődési irány.”

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.