Az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnökévé választották Biró Rozáliát

2015.10.31. | RMDSZ Nőszervezet
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnökévé választották Biró Rozáliát

Az Európai Néppárt Nőszervezete október 30-án, pénteken, Münchenben tartotta tisztújító kongresszusát, melynek keretén belül az egybegyűltek a szervezet alelnökévé választották Biró Rozáliát, az RMDSZ Nőszervezetének elnökét, s egyben jelöltjét erre a tisztségre.

Az RMDSZ sokévi, az Európai Néppárton belül kifejtett tevékenységének, a Nőszervezetünk eredményes munkájának, valamint az európai parlamenti képviselőink elismerésének fontos szerepe volt abban a nyitottságban, amellyel jelölésemet fogadták, és bizalmat szavaztak számomra e tisztségben. Célom, hogy a romániai magyar nők érdekeit képviselve, a szülőföldön való érvényesülés és a nők hangsúlyosabb szerepvállalási lehetőségeiért, továbbá a nemek közötti egyenlőség megvalósításáért munkálkodjak a hároméves mandátumom során” – fejtette ki Biró Rozália.

A Nőszervezet kongresszusa állást foglalt a nők és az európai digitális menetrend témakörben, ez által is szorgalmazva a nők hangsúlyosabb részvételét az információs és kommunikációs technológia ágazatában. Bálint Margit külügyi titkár kezdeményezésére az RMDSZ Nőszervezete módosító javaslatokat nyújtott be az állásfoglalás szövegét illetően, amelyeket elfogadott a kongresszus. Ezen módosítások értelmében a tagállamoknak és a helyi önkormányzatoknak támogatniuk kell az alulról építkező kezdeményezéseket, mint például saját nyelven történő képzés, társulások, illetve inkubátorházak létrehozása, a helyi oktatási és üzleti szférával partnerségben bátorítva a nők részvételét ebben a legdinamikusabban fejlődő ágazatban.

Az Európai Néppárt Nőszervezete mintegy harminc államból több mint ötven nőszervezetet tömörít és a néppárti család politikai ideológiája mentén biztosít keretet a nők érdekképviseleti tevékenységének. A EPP Nőszervezet elnöke Doris Pack (Németország), alelnökei: Lidia Bialek (Lengyelország), Mariya Gabriel (Bulgária), Maren Malthe-Sørenssen (Norvégia), Dubravka Šuica (Horvátország), Laura de Esteban Martín (Spanyolország), Biró Rozália (RMDSZ, Románia). Mandátumuk 2015 novemberétől 2018 novemberéig tart.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.