Az Európai Unió értékeit védi az Európai Néppárt (EPP) kongresszusa – Az RMDSZ a magyar közösség szempontjából is fontosnak tekinti a Madridban elfogadott célkitűzéseket

2015.10.22. | Európai Néppárt
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az Európai Unió értékeit védi az Európai Néppárt (EPP) kongresszusa – Az RMDSZ a magyar közösség szempontjából is fontosnak tekinti a Madridban elfogadott célkitűzéseket

„A Kárpát-medencei magyar közösség és Románia szempontjából is kiemelten fontosnak tekintjük az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, hiszen mindamellett, hogy hozzájárulna a régió stabilitásának megőrzéséhez és a hatékony együttműködéshez, a vajdasági magyar közösség is nyertese lesz ennek a folyamatnak” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök, az RMDSZ küldöttségének vezetője arról a kongresszusi dokumentumról, amelyet Uniónk védelme és értékeink népszerűsítése címmel az Európai Néppárt (EPP) madridi kongresszusán fogadtak el október 21-én, szerdán. Az RMDSZ delegációjának tagja Kovács Péter ügyvezető elnök, Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők, Korodi Attila parlamenti képviselő, Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, valamint Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára is. Madridban az Európai Néppárt elnököt és alelnököket választott, különböző témájú szakpolitikai és sürgősségi határozatokat fogadott el. A küldöttek a Spanyol Néppárt javaslatára sürgősségi határozatot fogadtak el az államok területi egységének támogatásáról. Ebbe a dokumentumba, az RMDSZ támogatásával bekerült a tagállamokon belüli autonómiatörekvések jogossága, az európai szinten működő autonómiaformák elismerése.

Az Uniónk védelme és értékeink népszerűsítése című európai néppárti dokumentum elsősorban az Európai Unió keleti és déli szomszédos államai révén felmerülő kihívásokra ad választ. Az EPP szerint az olyan értékek, mint a liberális demokrácia, a jogállamiság, a többpártrendszer, az erős civil szervezetek, a vallás-, vélemény- és gyülekezési szabadság, illetve a kereszténység minden korábbinál erősebben kérdőjeleződtek meg. Az Európai Néppárt meggyőződésében a jelenlegi kihívásokra hiteles választ a kereszténydemokrata értékek nyújthatnak.

 A madridi kongresszus megerősítette a Nyugat-Balkán országainak csatlakozási perspektíváit, és arról is döntött, hogy támogatást nyújt az EU keleti határán túli országoknak, valamint új partnerséget ajánl Oroszországnak. Az Európai Néppárt fejlesztené a Keleti Partnerséget és a keleti szomszédsági politikát, ugyanakkor elutasítja az orosz agressziót, a vallási és etnikai közösségek üldözését, stratégiai partnerség kialakítására törekszik Törökországgal, a terrorizmus visszaszorítására megerősítené kapcsolatait Észak Afrikával és a Közel Kelettel. Az EPP ugyanakkor igyekszik válaszokat adni a 2015 utáni időszak globális kihívásaira, a fenntartható fejlődés kérdéseire, valamint arra, hogyan fűzhetők szorosabbra a transzatlanti kapcsolatok. A kongresszusi dokumentum ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a tagállamoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az európai védelem és a biztonság szavatolására, illetve az összetett fenyegetések leküzdésére.

Az RMDSZ meglátásában jelentős jelzés az, hogy a dokumentum leszögezi: az esélyegyenlőség alapérték, a fejlődéshez való jog az egyén korától, nemétől, származásától, nemzetiségétől, vallásától, szociális státusától, faji hovatartozásától, szexuális irányultságától, vagy egészségi állapotától független. A dokumentum ugyanakkor elutasítja az antiszemitizmust, az etnikai és vallási megkülönböztetést és a diszkrimináció egyéb fajtáit.

Az EPP kongresszusi iratában ugyanakkor arra bíztatja az európai etnikai, vallási és kulturális közösségeket, hogy karolják fel az európai alapértékeket, vállaljanak felelősséget a béke és biztonság fenntartásában, utasítsák el a radikalizmus és az erőszak valamennyi formáját.

 

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.