Az RMDSZ kiemelt célként fogalmazta meg a nagyváradi reptér fejlesztését: rendszeres nemzetközi járatokat jelentett be Pásztor Sándor

2016.09.20. | Bihar
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az RMDSZ kiemelt célként fogalmazta meg a nagyváradi reptér fejlesztését: rendszeres nemzetközi járatokat jelentett be Pásztor Sándor

Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának elnöke szeptember 20-án, kedden bejelentette a nagyváradi repülőtérről induló első, rendszeres nemzetközi járatokat. A tárgyalások nagyjából két hete befejeződtek, de a bejelentéssel megvárták a jegyértékesítés kezdetét. A sajtótájékoztatóval egy időben kezdték el árusítani a jegyeket a jövő tavasztól induló Nagyvárad-Barcelona és Nagyvárad-Milánó járatokra.

Pásztor Sándor elmondta, hogy az önkormányzati választásokat megelőző kampányban az RMDSZ számára kiemelt célt jelentett a nagyváradi repülőtér fejlesztése. Sikerült egy új belsőjáratot indítani Konstancára, és most két új nemzetközi járatot Barcelonába és Milánóba, jövő nyárig pedig újabb járatokat is bejelentenek. Amellett, hogy Nagyvárad felkerült Európa legnagyobb légitársaságának térképére, a megyei tanács elnöke fontosnak tartja a megyeközpont további népszerűsítését, ezért kezdeményezte, hogy az egyik repülőn nagybetűkkel szerepeljen a város neve.

Barabás Denis, a Ryanair romániai kirendeltségének vezetője elmondta, hogy az első járat március 26-án repül Barcelonába, majd március 29-én Milánóba. Jegyeket 19,99 eurós ártól lehet vásárolni, hiszen mint rámutatott: a Ryanair Európa legolcsóbb repülőtársasága. Romániában a nagyváradi a 4. repülőtér, ahonnan járatokat indítanak és ezzel 45 új munkahelyet hoznak létre.

Számításaik szerint a két járat évente több mint 60.000 utast jelent Nagyváradról. A Ryanair és Bihar Megye Tanácsa közötti szerződésnek megfelelően: rövidesen megkezdődik az új utasterminál építése, illetve 2 hónapon belül a reptéren kialakítanak egy új indulási/érkezési zónát.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.