Az RMDSZ politikusainak ünnepi programja

2019.03.13. | Ünnep
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az RMDSZ politikusainak ünnepi programja

Kelemen Hunor március 15-i programja

Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség március 15-i központi rendezvényét idén Nagyváradon szervezzük (Facebook-eseményünk ITT érhető el).

Szacsvay Imre szobránál 18 órától beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. Az ünnepség része a koszorúzás, majd a fáklyás felvonulás a Petőfi szoborhoz.

Ezt megelőzően, a nap folyamán számos eseményre kerül sor Bihar megyében (a részletes program ITT érhető el).

Kiemelkedő mozzanat Irinyi János és József életnagyságú szoborcsoportjának átadó-ünnepsége 12 órától a bihardiószegi multifunkcionális központtal szembeni parkban, amelyen Kelemen Hunor is részt vesz.

 

Ambrus Izabella Brassó megyei parlamenti képviselő március 15-én Ürmösön a 10 órási istentisztelet után mond beszédet, valamint 12.30 órától a Brassó főterén szervezett megemlékező ünnepségen szólal fel.

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere március 15-én, pénteken 16 órától a Szabadság téren mond beszédet.

Antal Lóránt szenátor március 15-én a korondi megemlékezésen mond ünnepi beszédet 11 órától, majd 13 óra 30 perctől a Farkaslakán tartott megemlékezés szónoka lesz. 17 órától Kisgalambfalván mond beszédet.

Apjok Norbert parlamenti képviselő március 15-én, pénteken 18 órától a domokosi ünnepi megemlékezésen mond beszédet, majd március 16-án, szombaton 16 órától Hosszúmezőn. Március 17-én, vasárnap 12 órától Koltón, a Petőfi szobornál tartott ünnepségen vesz részt.

Bende Sándor parlamenti képviselő március 15-én, pénteken beszédet mond 11.30 órától Csomafalván és 13 órától Gyergyószentmiklóson.

Benedek Zakariás parlamenti képviselő beszédet mond március 15-én, pénteken Szelindeken,  12.30 órától és Nagyszebenben 17 órától.

Benkő Erika parlamenti képviselő március 15-én, pénteken 13.30 órától beszédet mond Kovászna főterén.

Biró Rozália parlamenti képviselő Diószegen mond beszédet március 17-én, vasárnap 11 órától.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Nyergestetőn mond beszédet 14 órától.

Cseke Attila szenátor március 14-én, csütörtökön 19 órától Nagyváradon, a Szigligeti Színházban mond beszédet. Itt adják át a Márciusi Ifjak díjakat, majd a Népek Tengere című előadást tekinthetik meg az érdeklődők. A Szövetség szenátusi frakcióvezetője 15-én részt vesz az RMDSZ központi ünnepségén Nagyváradon.

Császár Károly Zsolt szenátor március 15-én, pénteken 11 órától Mezőpanitban, valamint 17 órától Erdőszentgyörgyön mond beszédet.

Csép Éva Andrea parlamenti képviselő március 15-én, pénteken Gernyeszegen részt vesz a 16 órás istentiszteleten, majd 17 órától az ünnepi műsor keretében beszédet mond, 18 órától pedig a körtvélyfájai Kultúrotthonban szervezett ünnepségen szólal fel. Március 17-én, vasárnap 11 órától Nagysármáson vesz részt az istentiszteleten és a kopjafaavatáson.

Csoma Botond parlamenti képviselő Kolozsváron, a Biasini-szálló előtt mond beszédet március 15-én, 13 órától, valamint Bánffyhunyadon 17 órától.

Derzsi Ákos szenátor március 17-én, vasárnap 10 órától istentiszteleten vesz részt az Érszalacsi Református Templomban, majd 11 órától beszédet mond az emlékmű koszorúzásán. 12 órától az érsemlyéni művelődési házban mond ünnepi beszédet.

Erdei Dolóczki István parlamenti képviselő beszédet mond március 15-én, pénteken 17 órától Tasnádon, március 17-én, vasárnap 13 órától Halmin.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke március 15-én, pénteken 15.30 órától beszédet mond Aradon, a Szabadság-szobornál, az eseményen Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese is részt vesz. Március 16-án, szombaton 17 órától az Arad megyei képviselő jelen lesz és beszédet mond Pécskán a Művelődési Házban.

Fejér László Ödön szenátor március 15-én, pénteken részt vesz a kézdivásárhelyi ünnepi koszorúzáson, majd Kézdiszentléleken ünnepi beszédet mond 16 órától.

Korodi Attila parlamenti képviselő március 15-én beszédet mond Csíkkarcfalván 9 órától, Tusnádfürdőn 12 órától és március 17-én 11.30 órától a csíkszentléleki ünnepségen. A képviselő részt vesz  március 15-én, pénteken 11 órától a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola ünnepségén, a Nyerges-tetőn tartott megemlékezésen 14 órától, valamint Csíkszeredában 17 órától a Vár-téri megemlékezésen. 

László Attila szenátor március 15-én, pénteken, Kolozsváron és Bánffyhunyadon vesz részt a megemlékezéseken, majd 18 órától a mérai ünnepségen mond beszédet.

Magyar Loránd-Bálint parlamenti képviselő Szatmárnémetiben, Szamoskóródon, Dobrácsapátiban, Kiskolcson, Nagykolcson, Szamoskrassón és Sárközújlakon vesz részt a március 15-i megemlékezéseken. Beszédet mond Sárközújlakon és Szamoskrassón.

Márton Árpád parlamenti képviselő március 15-én, pénteken beszédet mond 11 órától Zágonban és 14 órától Papolcon.

Novák Csaba Zoltán szenátor március 15-én, pénteken Szovátán 11 órától, Szászrégenben pedig 16 órától mond ünnepi beszédet. Március 16-án a dicsőszentmártoni megemlékezésen vesz részt 17 órától.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere március 15-én, pénteken a Biasini-szálló előtt mond beszédet. A program pénteken 11.15 órától ünnepi felvonulással kezdődik a Protestáns Teológiai Intézet épületétől. A felvonulást 12 órától ökumenikus istentisztelet követi a Szentháromság (Piarista) templomban, majd 13.20 órától megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a Biasini-szálló előtt.

Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke, valamint Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere  március 15-én, pénteken 17 órától Szatmárnémetiben, Petőfi Sándor szobránál mond ünnepi beszédet.

Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának elnöke március 15-én, delelőtt Hegyközcsatáron és délután Szentjobbon mond ünnepi beszédet.

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke december 15-én, pénteken 12:30 órától Szovátán a Petőfi Sándor parkban mond ünnepi beszédet, majd 19 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota Könyv és gyertya díjátadó gáláján mond beszédet.

Sebestyén Csaba parlamenti képviselő március 15-én, pénteken Homoródalmáson mond ünnepi beszédet 12 órától.

Seres Dénes parlamenti képviselő március 15-én, pénteken 12 órától Sarmaságon mond ünnepi beszédet, majd 17 órától a zilahi Kultúrotthonban. Március 17-én, vasárnap 15 órától a krasznai ünnepségen vesz részt.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere március 15-én, pénteken 17 órától a Mikó-várnál mond beszédet.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke március 14-én, csütörtökön a bodvaji vashámornál mond ünnepi beszédet. A megemlékezés 13.50-kor kezdődik.

Tánczos Barna szenátor ünnepi beszédet mond Gyimesbükkben március 14-én, csütörtökön 13 órától. Március 15-én Csíkpálfalván 10 órától, Csíkszenttamáson pedig 17 órától vesz részt az ünnepségen. Március 17-én Csíkszentkirályon tart beszédet 10.30-tól.

Turos Loránd szenátor Nagykárolyban, Petőfi Sándor szobra előtt mondja el március 15-i ünnepi beszédét 15 órakor.

Vass Levente parlamenti képviselő beszédet mond március 14-én, csütörtökön 16 órától Marosvásárhelyen, a Postaréten. Március 15-én, pénteken 16 órától Fehéregyházán, majd 18 órától Segesváron a Gaudeamus Alapítványnál mond beszédet, valamint március 17-én, vasárnap 11 órától Nyárádtőn.

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje március 15-én, pénteken Székelykeresztúr főterén mond beszédet a 11 órakor kezdődő ünnepi megemlékezésen. Csíkszeredában 16 órától a Gál Sándor szobornál tartott megemlékezés szónoka lesz. Marosvásárhelyen 19 órától mond beszédet a Kultúrpalota nagytermében a Könyv és gyertya díjak átadásán. Március 16-án, szombaton 14 órától részt vesz Székelykocsárdon a református templomban tartott istentiszteleten, majd 15 órától a művelődési otthonban a tánccsoportok előadásán.

Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje március 15-én, pénteken 10 órától Piskin ünnepi beszédet mond a római katolikus templomkertben, a piski csata emlékművénél szervezett ünnepségen. Délután 18 órától az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének meghívására a besztercei kultúrotthonban szervezett március 15-i ünnepi rendezvényen vesz részt, ahol köszönti a magyar közösség tagjait.

A sajtó képviselőit szeretettel várjuk az eseményekre!

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.