Az újratervezés jegyében jövő hétvégén zajlik a 12. RMDSZ Kongresszus

2015.04.10. | 12. Kongresszus
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az újratervezés jegyében jövő hétvégén zajlik a 12. RMDSZ Kongresszus

Április 17–18-án Kolozsváron kerül sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 12. kongresszusára. A Diákművelődési Házban zajló kétnapos eseményen az RMDSZ küldöttei szövetségi elnököt választanak, módosított alapszabályzatot és programot fogadnak el.

„Több mint ezer résztvevőre számítunk, 778 küldött, 120 meghívott, ezen kívül sajtómunkatársak és szervezők lesznek jelen az Újratervezés Kongresszusán. Az esemény kétnapos, pénteken a meghívottak köszöntőbeszédei, Kelemen Hunor 4 éves beszámolója hangzik el, valamint az alapszabályzat módosításának, a politikai vita és a szövetségi elnök megválasztásának jegyében halad a program. Második nap az RMDSZ Programját módosítjuk, kongresszusi dokumentumokat fogadunk el” – nyilatkozta ma Kovács Péter kongresszusi biztos.

 

Az eseményen számos romániai és magyarországi politikus lesz jelen, köztük mindkét ország parlamenti pártjainak vezetői. A 12. RMDSZ Kongresszuson részt vesz és köszönti az egybegyűlteket: Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke, Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, a Liberális Reform Párt elnöke, Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke, Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke, Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke, Laurențiu-Mihai Ștefan államelnöki tanácsos, Gheorghe Firczak, a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselője, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, Juhász Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, valamint az erdélyi történelmi egyházak elöljárói. A Fidesz a következő időszakban nevesíti küldöttjét.

 

A főtitkár beszámolója szerint a rendezvény fontos momentumát képezi a 25 éves RMDSZ évfordulója alkalmából szervezett Ezüsttulipán-díjátadó, amelyen közel 80 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőt jutalmaznak.

 

„Szintén ünnepi pillanat, hogy a 12. Kongresszuson vetítjük le először az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilmet is, amely a Szövetség negyedszázados történelmét eleveníti fel, emblematikus narrátorok segítségével”– hangsúlyozta a főtitkár, majd hozzátette, az előző évek gyakorlatához híven dinamikus, látványos rendezvényt terveznek, amely méltán támasztja alá az Újratervezés üzenetét.

 

Fontos tudnivaló a sajtó számára, hogy a rendezvényen csak akkreditációval rendelkező újságírók vehetnek részt. Az RMDSZ honlapján április 7-től elkezdődött az online akkreditáció, amelyet a www.rmdsz.ro/press címen lehet elérni 2015. április 15-ig, jelezve a technikai igényeiket (Technikai igények menüpont) is. Amennyiben élő közvetítéshez szükséges mini stúdiót kívánnak felállítani, jelezzék ezt is a megadott online-felületen.

 

A kongresszus tervezett programja a következő:

 

Péntek, április 17.

 

11.00 – 13.30 meghívottak köszöntője

13.30 – 14.00 szövetségi elnök beszámolója

14.00 – 15.00 az RMDSZ országos testületi vezetőinek felszólalása

15.00 – 17.30 politikai vita

17.30 – az elnöki beszámoló elfogadása

17.30 – 18.00 szövetségi elnökjelölt politikai programjának ismertetése

18.00 – 18.45 titkos szavazás

18.45 – 19.45 alapszabályzat-módosítás

19.45 – a szavazás eredményének kihirdetése

20.00 az első napi munkálatok zárása

 

Szombat, április 18.

 

9.00 – 10.00 RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilm vetítése

10.00 – 10.30 25 éves az RMDSZ – Ezüsttulipán-díjátadás az RMDSZ jelenlegi és egykori országos testületi vezetőinek

10.30 – 10.45 programmódosítás

10.45 – 11.30 kongresszusi dokumentumok bemutatása és elfogadása

12.00 a Kongresszus munkálatainak zárása

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.