Balavásáron közös listát indít az RMDSZ és az MPP

2016.05.14. | Maros , Önkormányzati választások
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Balavásáron közös listát indít az RMDSZ és az MPP

Balavásár egyike azoknak a Maros megyei önkormányzatoknak, ahol összefogott, illetve közös listát indít az RMDSZ és az MPP. Az idei az első olyan önkormányzati választás, amikor a Szövetség jelöltjének nem lesz magyar ellenjelöltje. „Kevés olyan önkormányzat van a megyében, ahol a polgármester arról tud számot adni, hogy egy mandátum alatt mintegy 10 km teherforgalom számára létesített aszfaltburkolatot sikerült megvalósítani” – fogalmazott elismerően Varga József, Gyulakuta polgármestere, a Szövetség kerületi szervezetének elnöke.

Régi kérése teljesült a szentdemeteri közösségnek, ugyanis az elmúlt mandátumban az önkormányzat leaszfaltozta a Nagykend – Szentdemeter összekötő utat. Sagyebó István polgármester vezetése alatt jelentős felújításokra került sor: művelődési otthonokat korszerűsítettek, sportpályákat építettek, tanintézményeket tataroztak, egyházközösségeket támogattak. A községben ugyanakkor nyolc civil szervezet működik az önkormányzattal partnerségben.

Az egrestői, balavásári, kendi és szentdemeteri állomásokra az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének kampánykaravánja, Brassai Zsombor megyei elnök, Csép Éva-Andrea megyei tanácsos, Fülöp József megyei tanácsos-jelölt és Varga József kerületi elnök látogatott el.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.