Borbély: A beszterceiek bebizonyították, hogy kitartó munkával építik közösségüket!

2012.05.19. | Önkormányzati választások , Beszterce
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Borbély: A beszterceiek bebizonyították, hogy kitartó munkával építik közösségüket!

„Mindig nagy szeretettel jövök Beszterce megyébe, hiszen az itteni kis magyar közösség a jó példája annak, hogy építkezve, összefogva sok mindent el lehet érni, sok mindent meg lehet valósítani”- jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ma, május 19-én Besztercén tartott sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy találkozott a szövetség beszterce megyei jelöltjeivel.

„Nekünk, magyar embereknek itt Erdélyben a legnagyobb kihívás megtartani nyelvünket, identitásunkat egy többségében románok lakta környezetben. A besztercei emberek tudják ezt, éppen ezért fontosnak tartják az összefogást, hiszen csak egységben lehetünk erősek. Ez derült ki számomra az itteni beszélgetések során. A helyi szervezet közel 4500 magyar emberhez jutott el, és velük konzultálva alakította ki választási programját, amely az elért eredményekre épül. Az RMDSZ ’90 óta a hiteles, eredményekre és megvalósításokra épülő politizálást tartja a helyes útnak és bebizonyítottuk, hogy képviselni tudjuk a magyarság érdekeit. A besztercei közösség megérdemli, hogy magyar képviselői legyenek a helyi és megyei döntéshozó testületekben, hiszen kitartó munkával építik közösségüket, építik Erdélyt” – fejtette ki Borbély László.

Az RMDSZ politikai alelnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a magyar érdekvédelmi szervezet nem tartja elfogadhatónak a szenátus által megszavazott, az uninominális választási rendszert bevezető új választási törvénytervezetet, ezért a szövetség képviselői párbeszédet folytatnak a szociál-liberális unió (USL) vezetőivel annak érdekében, hogy a magyar kisebbség arányos képviselethez juthasson a parlamentben.

„Az erdélyi magyarok számára nagyon fontos, hogy megfelelő módon képviselve legyenek a parlamentben. Ez úgy Székelyföld, mint Partium, vagy Mezőség, vagyis mindannyiunk alapvető érdeke. Az új kormányfő által a kisebbségek számára javasolt kedvezményes parlamenti képviseletet lehetőséget teremt arra, hogy Máramaros, Arad, Brassó, Temes és akár Beszterce megyében is legyen magyar képviselőnk, ugyanakkor nem oldja meg a szórvány töredékszavazatainak a kérdését. Konszenzusos megoldást kell találnunk annak érdekében, hogy az erdélyi magyar emberek arányos képviselethez jussanak a parlamenti választások során”- jelentette ki Borbély László.

A politikus a sajtótájékoztatót követően részt vett a Besztercei magyar napok rendezvényein, ahol több száz emberrel együtt ünnepelt.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.