Borbély: az EB döntése nem kudarc, megerősíti a létrejött szolidaritást

2013.09.19. | Európai Bizottság , Kisebbségi polgári kezdeményezés , Minority SafePack
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Borbély: az EB döntése nem kudarc, megerősíti a létrejött szolidaritást

Az Európai Bizottság a héten elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és partnerei kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésének bejegyzését. A Bizottság indoklásában azt írta, hogy az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack Initiative című kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe, ezért utasította el annak bejegyzését.

Az Európai Bizottság negatív válaszáról, illetve az RMDSZ és partnerei további lépéseiről Borbély László kifejtette: sajnos, ez nem bizonyít mást, mint, hogy az Európai Unió nem akar foglalkozni ezzel a kérdéssel és legalább ilyen szempontból világosan látjuk, hogy nem partner ezekben a kérdésekben. „Nem azt mondom, hogy nem érzékeny, de egyszerűen lesöpri ezt a kérést az asztalról és ez csak azt erősíti meg bennünk, hogy ott kell legyünk az Európa Parlamentben, mármint a romániai magyarság képviselői, mert onnan többet tudunk tenni. Meg kell értessük velük, hogy amikor 100 millió európai uniós polgárról van szó, akkor ezt egyszerűen nem lehet leseperni az asztalról. Úgyhogy én nem feltétlenül kudarcként élném meg az indoklást, amelyből végül is kiderül, hogy a király meztelen, hiszen maguk is megfogalmazzák, hogy az általunk felsorolt kérdések között, több olyan probléma is van, amely igenis foglalkoztatja és kell foglalkoztatnia az Európai Uniót, de egyszerűen csak azért, mert úgy gondolják, hogy az államok hatáskörébe tartozik, nem foglalkoznak velünk. Ez valahol nevetséges, de tragikus is, hiszen úgy tudom, hogy három évig az Európai Uniónak volt külön biztosa a multikulturalitás, a mindenféle olyan jellegű jogokkal kapcsolatban, amely szorosan kapcsolódik ahhoz, amit mi beadtunk kérésként. Tehát, itt saját magának mond ellent az Európai Unió és épp ezért ez meg kell, erősítsen minket. Nem fogunk leállni és nagyon sok olyan rendezvényt próbálunk szervezni a következő hónapokban, ahol érzékeltessük ezt a szolidaritást, mert nagyon nagyfokú szolidaritás született meg Európai Uniós szinten, nagyon sok kisebbség jelzett vissza pozitívan, hogy fogja támogatni kezdeményezésünket. Ezt sem szabad kihűlni hagyni és nagyon fontos lesz, hogy ezt erősítsük a továbbiakban is”.

 

Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: a szövetség biztosan megfellebbezi a döntést, mert az indoklás zavaros. „Ezt is meg kell tárgyalnunk, de nyilvánvaló, hogy ott kell lenni az Európai Parlamentben, mert 2015-ben valószínű módosul a Lisszaboni egyezmény és akkor oda kell bevinni világosabban olyan feltételeket, amelyek kötelezik a tagállamokat, hogy foglalkozzanak a kisebbségek kérdéseivel az EU-n belül” – tette hozzá Borbély László, aki szerint semmi értelme nem lenne annak, hogy a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel közösen dolgozzanak ki egy kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést.

 

„Már három európai polgári kezdeményezést utasítottak vissza, és nem hiszem, hogy Tőkés László az a személy, akinek kellene irányítania ezt, úgyhogy ezzel egyértelműen nem tudok egyetérteni. Inkább arra kell koncentrálni, hogy ezt a szolidaritást erősítsük – még egyszer mondom -, amihez partnerek kellenek. Nem hiszem, hogy e szempontból kérdőjel van a magyar szervezetek között, hogy ez szükséges-e vagy sem. Nem ezt kell erősíteni, hanem másokat kell partnerként megnyerni, s nem azt hogy valamilyen erőltetett dologgal megint elkezdjünk beadványokat szerkeszteni” – tette hozzá Borbély, aki szerint meg kellene fontolni azt is, hogy bár a bizottság visszautasította a kezdeményezést, jó lenne az aláírásgyűjtést még is elkezdeni, a létrejött szolidaritás felmutatása érdekében. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.