Borboly Csaba: Felhatalmazást kaptunk a folytatásra!

2012.06.11. | Hargita , Önkormányzati választások , Választások napja
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Június 10-én felhatalmazást  kaptunk az eddigi munkánk folytatására. Ezen erős felhatalmazással tovább tudunk menni azon az úton, amelyen az elmúlt négy esztendőben közösen elindultunk.

Fontosnak tartom megköszönni a Hargita megyei választóknak, hogy a korábbi évek önkormányzati választásaihoz képest magasabb létszámban felkeresték a választóhelyiségeket, és szavaztak. Külön megköszönöm azoknak, akik a folytatásra, az egységes székelyföldi politizálásra, tehát az RMDSZ-es jelöltekre, így közöttük rám is, mint megyei tanácselnök-jelöltre, adták le szavazatukat.

Köszönettel tartozunk történelmi egyházaink képviselőinek, mert nagyon fontos szerepük volt abban, hogy a magyar-magyar verseny ne fajuljon magyar-magyar ellenségeskedésbe. És fontos szerepe volt az erdélyi magyar sajtónak, illetve a magyarországi közszolgálati médiának is, amely szintén korrektül viszonyult a mostani választási kampányhoz.

Természetesen voltak negatív pillanatok a kampányban, jómagam is szenvedő alanya voltam kibabrálásoknak, alaptalan csúfolódásoknak, de mégis az elmúlt egy hónapban sokkal nyugodtabb légkört tapasztaltam mint a 2008-as kampány időszakában.

Megyei tanácselnök-jelöltként az elmúlt egy hónapban arra törekedtem, hogy minél több választómmal személyesen vagy közvetve, választási anyagaim, illetve a sajtó útján kapcsolatba léphessek, elmondhassam, mit csináltam, mit csináltunk azzal az RMDSZ-es tanácsi többséggel, amely a megyét irányította az elmúlt négy esztendőben, illetve mire vállalkozunk az elkövetkező négy évben.

Az következő időszakban folytatni szeretnénk az építkezést, mert látjuk, hogy vannak eredmények. Meggyőződésem, hogy egyre több területén érzékelhető, hogy annak az érdekvédelmi, fejlesztéspolitikai munkának, amelyet az RMDSZ kifejtett az elmúlt 22 évben, illetve azon belül is a mögöttünk hagyott esztendőkben, igenis  láthatóak, érzékelhetőek, érdemiek a változások.

De egy dolog világos kell, hogy legyen mindenki számára: az emberek egységet akarnak, mert tudják, hogy a politikai  felaprózottság megosztottság kiszolgáltatottá teszi nemzeti közösségünket a jogcsorbító hatalmi intézkedéseknek. Azt is láthatták és saját bőrükön megtapasztalhatták, hogy a magyar-magyar acsarkodás elveszi a kreatív energiákat a közösség építésétől, az érdemi munkától. Tegnap bebizonyosodott, hogy a három magyar párt kevesebb mint a kettő vagy az egy. Jó lenne, ha mindenki levonná ennek a tanulságait, és elgondolkodna az elmúlt hetekben kifejtett székelyföldi vendégeskedésnek a következményein. A kampány előtt sokan, kellő helyismeret és a politikai realitások ismeretének hiányában arra tippeltek, hogy a több magyar párt versenye magasabb választói részvételt, a közélet iránt fokozódó érdeklődést eredményez Székelyföldön. Tévedtek, nem így történt. Ebből azt hiszem, a következő hetek során komoly következtetéseket kell, hogy levonjon mindenki, bármilyen eredményt érnek is el az egyes magyar pártok Székelyföldön, Erdélyben.

Az eredmények ismeretében, levonva a tanulságokat, abban bízom, hogy június 10-ét követően helyreáll az erdélyi magyarság politikai egysége az előttünk álló másik fontos megmérettetésre, az őszi parlamenti választásokra.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.