Cseke: az önkormányzatok a helyi közösségeket képviselik

2013.09.24. | Önkormányzatok
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Cseke: az önkormányzatok a helyi közösségeket képviselik

A Képviselőház tegnapi ülésén tárgyalta 41/2013-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvénytervezetet, amelynek értelmében ismét módosította az önkormányzatok tartozásainak rendezésére szolgáló országos hitelkeretet. Cseke Attila RMDSZ-es képviselő, a Parlament Képviselőházának közigazgatási bizottságának alelnöke nyilatkozott ez ügyben.

„A képviselőház, mint döntő ház tárgyalta a sürgősségi rendeletet elfogadó törvénytervezetet. A hitelkeret idén január elején 800 millió lej volt, majd nem telt el öt hét és a Kormány saját rendeletét módosította, melynek értelmében a 800 millió lej értékű hitelkeretet 500 millió lejre csökkentette” – részletezte Cseke a hitelkeret körül kialakult helyzetet, majd ezt követően ismertette az RMDSZ érveit, amelyeket már március és április hónapokban hangoztatott: „mi akkor is elmondtuk, hogy legalább 800 millió lej értékű hitelkeretet kell biztosítani az önkormányzatoknak. A Kormány akkor csak abba egyezett bele, hogy a már csökkentett 500 millió lejt felemelje 680 millióra. Ilyen körülmények között, természetesen az önkormányzatok által iktatott hitelkérvényeket sok esetben nem hagyták jóvá, mert nem volt rá keret” – fejtette ki a Bihar megyei parlamenti képviselő.

 

Cseke elmondta, hogy a törvényt áprilisban 680 millió lej értékkel szavazta meg a Parlament, annak ellenére, hogy az RMDSZ frakció ragaszkodott az eredeti 800 millió lejhez, de május végére a Kormány egy újabb módosítást írt elő, amelyben visszaállítaná az eredeti hitelkeretet: „a Kormány is rájött, hogy igazunk volt és a 800 milliós keret korrektebb és erre van szükség, hogy az önkormányzatok problémáinak egy részét sikerüljön megoldani. Volt, ahol ez segíthetett, hogy az önkormányzatok hitelt vehettek fel állami költségvetésből, ezért májusban a Kormány úgy döntött, hogy 800 millióra emeli vissza ezt a hitelkeretet.”


„Ennek a több hónapos folyamatnak az a tanulsága, hogy ha a Pénzügyminisztérium és a Kormány hallgatott volna a szakemberekre, azokra a Parlamentben dolgozó képviselőkre és szenátorokra, akik fontos önkormányzati tisztségeket töltöttek be, ha hallgatott volna az RMDSZ-re és módosító javaslatainkra, akkor nem lett volna szükség erre a több hónapos herce-hurcára, amelyben az önkormányzatok már nem is tudták, hogy az ő hitelüket jóváhagyják-e, mert a keret az állandóan változott.  Meg kellene szüntetni azt a hozzáállást, amely szerint a Pénzügyminisztérium úgy tünteti fel, hogy az önkormányzatok egyfajta ellenségei a román költségvetésnek. Az önkormányzatok közszolgálatot látnak el, az önkormányzatok minden vezetőjét az állampolgárok választják meg, kellő hitelük és kellő eszközeik kell legyenek, ahhoz hogy feladataikat elvégezhessék” – mondta el Cseke Attila.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.