December 11-én a fiatalok jövőjéről is döntünk – Szilágy megyében szervezték meg a MIÉRT Partiumi Konferenciáját

2016.11.28. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


December 11-én a fiatalok jövőjéről is döntünk – Szilágy megyében szervezték meg a MIÉRT Partiumi Konferenciáját

A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács 2016. november 25−27. között Kémeren szervezte meg a MIÉRT Partiumi Konferenciáját. A rendezvény a Partium mint egység témakörre épült azzal a céllal, hogy politikai, kulturális, turisztikai és kommunikációs témákban egyaránt bemutassa a partiumi vidék adta lehetőségeket a helyi fiatalok számára.

A rendezvényen Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke kiemelte: „december 11-én a következő tizenöt-húsz évről fogunk dönteni, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a fiatalok jövőjéről döntünk. Nekünk, fiataloknak el kell kezdenünk egy erős együttgondolkodást, regionális hovatartozástól függetlenül és határozottan hallatni a hangunkat a politikai szintéren is, fellépni minden olyan kezdeményezésért, ami rólunk szól, mint például a minőségi szakoktatás, a cégalapítási folyamatok egyszerűsítése vagy egy új adózási rendszer kialakítása.”

A hétvégi eseményen a partiumi megyegazdák előadására is sor került. Nagy Szabolcs Szatmár megyei és Pop Imre Szilágy megyei menedzsereket kérdezte munkájuk mibenlétéről, és jövőbeli terveikről Demyen István SZiT-elnök. Mindkét megyegazda kitért a fiatalok szerepére, és az önkormányzatokban való jelenlétük fontosságára. A felszólalók egyet értettek abban, hogy a tapasztalt szakemberek, politikusok munkáját nagyban segítheti a fiatalok látásmódja és rugalmassága, ugyanakkor az ifjúság jelenléte indokolt annak érdekében is, hogy évek múlva felkészült szakemberekként követhessék őket a politikai pályán. 

Nagy Szabolcs beszédében kiemelte: „jómagam is először ifjúsági szervezetekben kezdtem el tevékenykedni. Nagyon hálás vagyok ezeknek az éveknek, mert észrevétlenül is háttértapasztalatokat szereztünk társaimmal”.

„Minden nemzedéknek megvan a maga ideje. Nagyon fontos a hatékony staféta átadás, mert tovább kell folytatnia valakinek helyettünk a munkát. A fiataloknak szüksége van a tapasztalatszerzésre, az idősebb generációnak pedig szüksége van arra, hogy legyen kinek átadnia tapasztalatait. Közösen, együtt dolgozva, arra kell törekednünk, hogy jelen legyünk évek múlva is mindenhol, ahol a közösségünket érintő kérdésekről van szó” – tette hozzá Pop Imre.

A konferencia második napját politikai kerekasztal beszélgetés zárta. Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke, az Eurotrans Alapítvány elnöke azzal a jó tanáccsal látta el a rendezvény résztvevőit, hogy tanuljanak szakmát, majd próbálják megtalálni azt a közösséget, amelyben tevékenykedni tudnak. „Azon dolgozunk, hogy munkahelyeket teremtsünk, és arra próbáljuk ösztönözni a fiatalokat, hogy itthon maradjanak, külföldről haza jöjjenek, mert boldogulni igazán a szülőföldön érdemes”.

Seres Dénes parlamenti képviselőjelölt a közösségépítő tevékenységek fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét, elmondta: „olyan rendezvényeket kell szervezni, amely összekapcsolja a közösséget. A magyarság, ha élheti a saját életét, akkor meg is tud maradni”. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke kiemelte: „fokozatosan át kell vennetek tőlünk a stafétát. Nektek, a mostani ifjúság kell gondoskodni arról, hogy megmaradjon a magyarság, hogy majd unokáitok is úgy ápolják hagyományainkat, kultúránkat, ahogyan most mi tesszük”.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.