Decentralizációellenesek az egészségügyi miniszter kijelentései

2013.03.12. | Egészségügy , decentralizáció
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Decentralizációellenesek az egészségügyi miniszter kijelentései

„Decentralizációellenes az egészségügyi miniszter azon kijelentése, melynek értelmében megszüntetné a megyei közegészségügyi hatóságokat és igazgatóságokat, valamint a megyei egészségügyi pénztárakat azáltal, hogy az intézmények több hatáskörét regionális szintekre helyeznék” – hangsúlyozta Cseke Attila Bihar megyei törvényhozó kedden, március 12-én Bukarestben.

A Partiumi elöljáró kifejtette, hogy amennyiben azt a decentralizációs folyamatot folytatnák, amelyet 2010-ben minisztersége alatt elkezdtek, akkor elfogadható lenne a hatáskörök áthelyezése. „Abban az esetben, hogyha hatáskörök nagy részét a dekoncentrált intézményekből áthelyezik a megyei önkormányzatokhoz, vagyis tovább viszik azt a nagyon komoly decentralizációt, amelyet mi 2010-ben a korházak átadásával az önkormányzatok fele elkezdtünk, és a megyei közegészségügyi igazgatóságok és a megyei egészségügyi biztosító pénztáraknak a főbb hatásköreit átteszik a megyei önkormányzatokhoz, akkor azt mondhatnánk, hogy ez egy jó lépés a decentralizáció irányába” – részletezte Cseke Attila képviselő, majd hozzátette, hogy a jelenlegi formájukban az Egészségügyi Minisztérium törekvései azonban nem a decentralizáció folyamatát támogatják, hanem pont az ellenkezőjét. „Azon kívül, hogy személyzeti elbocsájtások lesznek az igazgatóságokból, több hatáskört is regionális szintre akarnak emelni, ez pedig teljesen decentralizációellenes, hiszen bármilyen hatáskört, amelyekkel az említett az igazgatóságok rendelkeztek megyei szinten, regionális szintre emelni azt jelentené, hogy központosítunk, azt jelenti, hogy állampolgártól messzebb viszünk egy közszolgáltatást” –taglalta Cseke a szubszidiaritás elvének fontosságát az egészségügyi rendszerben.

A Bihar megyei elöljáró példaként vázolt egy várható helyzetet, amennyiben regionális szintre emelnék az említett intézmények hatásköreit: „El kell tudjuk képzelni azt az állapotot, amikor a marosvásárhelyi klinikák és a két megyei kórház már nem a Maros Megyei Egészségügyi Biztosító Pénztárral szerződnek, tárgyalják az éves szerződéseiket, programjaikat és prioritásaikat.  Ha megszüntetik a Maros megyei pénztárat és regionális szintre emelik ezáltal a pénztári hatásköröket, a Maros megyei legfontosabb kórházak, amelyek hírnévnek és tekintélynek örvendenek, ezentúl Gyulafehérvárra kell menjenek, egy olyan központba, ahol az egészségügyi tevékenység nincs azon a szinten, mint Marosvásárhelyen”.

Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei képviselője továbbá elmondta, hogy ezt a kezdeményezést ebben a formában a Szövetség nem fogja támogatni, hiszen központosítaná az egészségügyi intézmények nagy részét, és ez teljesen ellentmond a kormánypárt elöljáróinak azon kijelentéseivel, amelyek a decentralizációról és emberközeli adminisztrációról szólnak.







Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.